11.3 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldBombariadó Brüsszelben

Bombariadó Brüsszelben

Forrás: MTI

Bombariadó Brüsszelben, újabb rendőri akció indult Molenbeekben.  Nem Salah Abdeslamot állították elő az akció során.

Bombariadó Brüsszelben

Nagy erőkkel vonult ki a rendőrség hétfő délelőtt Brüsszel Molenbeek-Saint-Jean nevű kerületébe, ahol egy embert előállítottak, majd az egyik épületben lévőket hangosbeszélőn keresztül felszólították, hogy működjenek együtt – jelentette a belga sajtó.

A helyszínen lévő újságírók egyelőre várakoznak. A hatóságok egyelőre semmilyen hivatalos nyilatkozattal nem szolgáltak. Így azt sem tudni, hogy a rendőrök nekiláttak-e az épület átkutatásának, vagy meg kell rohamozniuk a házat. Golyóálló mellényt, maszkot viselő egyenruhások, kutyás egységek és mentők is vannak a helyszínen.

A belga RTL arról számolt be, hogy az akció során elfoghatták Salah Abdeslamot, aki ellen vasárnap adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot a belga hatóságok, s akit a francia rendőrség is köröz a pénteki párizsi támadásban játszott feltételezhető szerepe miatt. A belga szövetségi ügyészség a francia nyelvű közszolgálati televízió és rádió megkeresésére később közölte: nem Salah Abdeslamot állították elő az akció során.

A város egy másik részébe, nem messze az uniós intézményektől pedig a tűzszerészeket riasztották bombafenyegetés miatt. A francia nyelvű belga közmédia tájékoztatása szerint a hatóságok egy gyanús járművet vizsgálnak.

Közben délben az uniós intézményekben és a NATO-ban is egy perces csenddel emlékeztek meg a pénteki párizsi terrortámadások áldozatairól.

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem