Shane Tusup Hosszú Katinka olasz ellenfelével szövetkezik, de egy 15 éves magyar úszótehetséggel is bizonyítani szeretne.

Meglepő, már-már hihetetlen bejelentésre készül Shane Tusup, a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka ex-férje és edzője, aki egészen mostanáig csak arról beszélt, hogy a válása után a padlóra került, ahonnan sikeres golfjátékosként, valamint motivációs tréningek vezetőjeként próbál felemelkedni. Az időzített „Tusup-bomba” valószínűleg már ma robban, amikor a cseles amerikai bejelenti, hogy a jövőben átveszi Bujdosó Zsombor, egy 15 esztendős magyar úszótehetség felkészítésének irányítását, akinek az „Ironos” időkben egyszer már az edzője volt. Hogy a bomba még nagyobbat szóljon, a nyughatatlan Tusup arról is megállapodott Zsombor szüleivel, hogy a fiút Olaszországba viszi, ahol nem csak vele, hanem Illaria Cusinatoval, a 2018-as Európa-bajnokság vegyesúszó döntőinek kétszeres ezüstérmesével is ő fog foglalkozni. Nem mellékes, hogy a 20 esztendős itáliai a 200-on csupán 8 századdal kapott ki a visszatérő Katinkától.

A hírt csak megerősíteni tudom, Zsombor hamarosan elköszön tőlem, de marad a DMTK (ez egy Dunaharasztiban működő egyesület) kötelékében, és mint vezetőedző, továbbra is én leszek a szakmai munkájának irányítója – tájékoztatta Lőrinczi György az SzPress Hírszolgálatot. – A kiemelkedően tehetséges fiú annak idején Tusup és Hosszú Katinka kedvéért költözött fel a szüleivel Debrecenből a fővárosba, talán másfél évig lehetett a tanítványuk, de miután a sikerpáros házassága felbomlott, megállt a fejlődésben, egyedül is érezte magát, ezért jött Dunaharasztiba, és lett a mi versenyzőnk. Nem dicsekvésképpen mondom, de a tehetsége és a szorgalma mellett a jó együttműködésünknek köszönhetően rövid idő alatt 13 másodpercet javult a 400 vegyesen, de nem csak ebben a számban, hanem a 200, a 400 és a 800 méteres gyorson is ő a korosztályának ranglistavezetője. Egy olyan versenyzőről beszélek elismeréssel, aki fantasztikus akarással edz, talán még a csillagokat is lehozathatnám vele az égről.” – jelentette ki Lőrinczi György, aki Bencze Brendával együtt nem csak Zsombornak, hanem a junior Európa-bajnok Gyurinovics Fanninak és Kurdi Zsófiának is a mestere.

„Nem magasztalom Tusupot, azt se állítom, hogy emberi mivoltában ő lenne a példaképem, ezért nem is értek mindenben egyet vele. Az viszont tény és való, hogy a szakmai tudását nem lehet megkérdőjelezni – folytatta az edző. – Alig egy napja, hogy Zsombor édesapját megkereste Tusup, felvázolta a vele kapcsolatos terveit, és amennyire tudom, elég gyorsan megállapodásra is jutottak. Egyelőre egy esztendőre szóló olaszországi projektről van szó, ennyi idő alatt ki kell derülnie, hogy Tusup mit tud felmutatni. Napi kapcsolatban leszek Zsomborral, a szakmai munkának pedig minden egyes mozzanatát folyamatosan egyeztetni fogjuk. Őszinte embernek tartom magamat, ezért nem is titkolom, hogy a gyors bólintásom mögött érzelmi alapú megfontolás állt. Több mint valószínű, hogy a fejlődése akkor is töretlen lett volna, ha továbbra is velem és a Tüske uszodában edz, de ez most egy hirtelen jött nagy kihívás, ami elől sem Zsombor, sem a családja, de jómagam sem hátrálhattam ki.” – mondta befejezésül a magyar szakember.

Forrás: Blikk.hu

Fotó: RAS-archívum