4.2 C
Budapest
2023. december. 2. szombat

Bomba robbanhatott a lezuhant orosz gépen (Videó)

Dátum:

Megosztás:

Egyre biztosabbnak tűnik, hogy bomba robbant a múlt hét szombaton lezuhant orosz repülőgép fedélzetén. Korábban egy név nélkül nyilatkozó egyiptomi, majd egy amerikai forrás is erről beszélt. Legutóbb pedig a brit kormány – a rendelkezésére álló információk alapján – erre a következtetésre jutott.

Bomba robbanhatott az orosz gépen
Philip Hammond brit külügyminiszter

– Jelentős esélye van annak, hogy a szerencsétlenséget egy robbanószerkezet okozta, amely a fedélzeten volt – közölte Philip Hammond brit külügyminiszter.

A magát Iszlám Államnak nevező dzsihadista szervezet a tragédia után magára vállalta a felelősséget. Nemzetközi szakértők akkor nem tartották valószínűnek, hogy a csoport képes lenne arra, hogy lelőjön egy gépet, mert úgy vélekedtek, hogy nincs meg az ehhez szükséges technikai felszerelésük.

Az eddigi vizsgálatok alapján azonban úgy tűnik, hogy a gépen történt a robbanás, így a szakértők mégis elképzelhetőnek tartják, hogy a szélsőségesek állnak az akció mögött. Ilyen típusú merényletet eddig még nem hajtott végre az Iszlám Állam.

Philip Hammond brit külügyminiszter bejelentette azt is, hogy mostantól nem indulnak utasszállító repülőgépek Nagy-Britanniából Sarm-es-Sejkbe.

– Úgy döntöttünk, hogy változtatnunk kell az utazási gyakorlaton, azon is, amely a Sarm es-Sejki repülőteret érinti. Ez azt jelenti, hogy mostantól nem lesz légi közlekedés Nagy-Britanniából Sarm es-Sejkbe.

Az Egyiptomban nyaraló brit turistákat minél előbb szeretnék hazaszállítani.

– 1981 óta járok Egyiptomba. ’97-ben egy fegyveres támadás után voltam, amikor turistákat öltek meg. A jövőben is jövök még – nyilatkozta egy brit nő.

– Szerintem ez egy nagyon rossz döntés. Egy ilyen tragédia a világon bárhol megtörténhetett volna – véli egy másik turista.

Egyiptom szerint komoly gazdasági károkat okoz nekik London döntése. Jelenleg mintegy kétezer brit turista tartózkodik Sarm-es-Sejkben.

Forrás: euronews

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Újabb vonalon vezeti be a MÁV a meghökkentő közlekedési rendet

Csak akkor áll meg a vonat, ha van le- vagy felszálló utas. A Tatabánya-Oroszlány vonalon is bevezeti vasúttársaság a...

Átadták a díjakat: Ők az idei Prima Primissimák! .. Gratulálunk a kimagasló szellemi-, művészeti-, tudományos- és sporttevékenységhez!

Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány...

A hétvége időjárási előrejelzése: lesz havazás, lehűlés, napsütés, melegedés, .. szóval lesz minden, a frontérzékenyek szenvedni fognak..

Szombaton még lesz mindenféle csapadék, vasárnap már sok napsütés. Az Időkép előrejelzése szerint nyugat felől újra elkezd esni egyre több helyen...

Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Gödön

Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Gödön, vizsgálják a körülményeket – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a...