27.9 C
Budapest
2023. szeptember. 28. csütörtök

Bolíviai mókusmajom született Szegeden

Dátum:

Megosztás:

Ismét bolíviai mókusmajom (Saimiri boliviensis) született a Szegedi Vadasparkban. Az élesebb szemű látogatók meg is tudják lesni a kicsit az állatkertben

– tájékoztatott Veprik Róbert igazgató.

Egy évvel ezelőtt szintén született egy kis mókusmajom, ami akkor nagy meglepetést okozott, mivel a gondozók úgy tudták, hogy egy kizárólag hímekből álló csapat érkezett a vadasparkba a fajmentő tenyészprogram keretében.

Utólag aztán kiderült, hogy hiba csúszott a korai nemmeghatározásba, és egy nőstény is a hímek közé keveredett. Most pedig ez a nőstény egy újabb utódot hozott világra.

A Brazília, Peru és Bolívia trópusi esőerdeiben honos mókusmajmok a legjátékosabb majmok közé tartoznak, felnőtt korban is igazi örökmozgók.

Mindenki ezt olvassa most!

A Szegedi Vadasparkban egy idős barnafejű pókmajommal, Tóbiással és a talajon mozgó rágcsálókkal élnek együtt, amely társulás a természetben is előfordul. A különböző főemlősök ugyanis sokszor együtt mozognak, valamint őket azért követik a csak talajon élő rágcsálók, mert bizton számíthatnak az általuk földre hullajtott magvakra.

Az egy kilogrammos, negyven centiméter testhosszú, barnás, narancssárgás szőrű mókusmajmok idejük nagy részét a fák ágai között töltik. Harmincöt centiméter hosszúságú farkukat nem használják kapaszkodásra, egyensúlyoznak vele, és bizonyos testhelyzetekben arra támaszkodnak.

Főként gyümölcsöket és különféle rovarokat fogyasztanak. A nőstény az esős évszakban hozza világra egyetlen kicsinyét, mintegy 150-170 napos vemhességi idő után.

A bolíviai mókusmajom még nem számít veszélyeztetettnek vadon, de létszáma folyamatosan csökken élőhelyének pusztítása, illetve a vadbefogások miatt. A természetben nagy, akár ötszáz fős csapatokban élnek, amelyek alapját az egymással rokon nőstények jelentik, míg a hímek ivaréretté válva elhagyják a csoportot. Küllemük alapján meglepő lehet, de kifejezetten harcias természetűek, heves csatákat vívnak egymással az erőforrásokért a csapaton belül is.

index

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Ukrajna állig felfegyverkezik – több ezer kilométer lőtávolságú rakétákhoz juthat

Az ukrán hadsereg eddigi legmasszívabb csapásait a krími célpontok és az orosz Fekete-tengeri flotta ellen mérte. A sugár...

Győr Rally Metabond szemmel

Élménybeszámoló az Országos Rally Bajnokság helyszínéről Szerző: Metabond 2023. szeptember 8-10. között a HUMDA Országos Rally Bajnokság keretén belül került...

Kate Hudson, Matthew McConaughey – Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt – videó

How to Lose a Guy in 10 Days - amerikai-német romantikus vígjáték Andie Anderson a Nőmérő Magazin újdonsült rovatvezetője,...

„Hajrá, Gelencsér Ferenc!” – Orbán Viktor a TikTokon is bíztatta a Momentum elnökét (VIDEÓ)

Mint ismert, a Momentum-elnök mikrofonja bekapcsolva maradt a legutóbbi parlamenti felszólalása után. Ahogy korábbi cikkünkben mi is beszámoltunk róla,...