25.1 C
Budapest
2023. szeptember. 29. péntek

Bokszer, kés, vasvilla: gyilkosságig fajult a közlekedési affér két család között

Dátum:

Megosztás:

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség másodfokú ügyészségként a büntetés súlyosítását és további bűncselekményben való bűnösség megállapítását indítványozta.

Elsőfokon a Kecskeméti Törvényszék járt el az ügyben a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség vádirata alapján

– olvasható a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség sajtóközleményében.

Az elsőfokú ítélet szerint egy magyar és egy román állampolgárságú férfi szóváltásba keveredett Dusnok belterületén egy közlekedési vita kapcsán, aminek hevében boxerrel, illetve vasvillával kölcsönösen megrongálták egymás gépkocsiját, ezért a magyar férfi telefonon riasztotta az édesapját.

További baleseti hírek, bűnügyi hírek, erőszakos bűnesetek, képek, videók, részletek..

Az apa azonnal a helyszínre sietett, ott azonban nem tudta számon kérni a fiatal román férfit, mivel az éppen elhajtott, ezért ő és a fia utána eredtek gépkocsijaikkal, és egy földes útig üldözték, ahova időközben megérkezett a román férfi felesége és apósa is, majd valamennyien megálltak, kiszálltak a gépjárművekből, és összeverekedtek.

A kölcsönös bántalmazás során mindannyian több sérülést szereztek, mire

a dusnoki apánál előkerült egy kés, amivel szíven szúrta a román család akkor 51 éves férfi tagját, aki összeesett és a helyszínen életét vesztette.

Az elsőfokú bíróság a dusnoki apát emberölés bűntette miatt 5 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra, míg a fiát és a vita kialakulásában tevékenyen részt vevő fiatal román férfit garázdaság és testi sértés bűncselekménye miatt 1 év 6 hónap végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre, illetve 2 év végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre, míg a román férfi feleségét testi sértés bűncselekménye elkövetése miatt 1 év 6 hónap végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyészség az emberölést elkövető dusnoki férfi terhére súlyosítás, míg a vádlottak és a védőik felmentés, illetve enyhítés érdekében fellebbeztek.

További baleseti hírek, bűnügyi hírek, erőszakos bűnesetek, képek, videók, részletek..

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a súlyosítás érdekében bejelentett ügyészségi fellebbezést fenntartva a kiszabott szabadságvesztés tartamának súlyosítását, valamint a férfi bűnösségének további testi sértés bűncselekményében történő megállapítását, míg a többi elkövetővel szemben az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta.

Másodfokon az ügyben a Szegedi Ítélőtábla dönt.

Nyitókép: Unsplash.com

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

How to see the Harvest Moon, the final supermoon of 2023, rise this weekend

The famous Harvest Moon — the final supermoon of 2023 — will be the first full moon of...

Erősemberek: Kontás Csaba élete első világbajnokságán bizonyított

A 14. helyet szerezte meg élete első világbajnokságán az U105 kilogrammban versenyző komáromi erősember, Kontás Csaba. A sportoló...

Szeptember 29. – A Szív világnapja

Tegyen azért, hogy megóvja szíve egészségét! A szívünknek is szüksége van a törődésre és a szeretetre. Ezért ugyanúgy ahogy...

Hizlalnak-e a sós nassolnivalók?

A legtöbb esetben értékes alapanyagokból készülnek a legkedveltebb nasik Budapest, 2023. szeptember 29.  – A sós nassolnivalókat előszeretettel fogyasztják...