Home Tartalom Falvak, városok múltja Bögöte történelme

Bögöte történelme

0

A 8-as főút mellett elhelyezkedő település első okleveles említése 1387-ből származik. Ennél jóval régebbi lehet, mert neve a honfoglalókra jellemző török eredetű személynév. 1756-ban épült katolikus templomának titulusa: Keresztelő Szent János. Műemlék jellegű az 1875-ben eklektikus stílusban épített egykori Horvát-kastély. Századunk elején Batthyány Ervin gróf új szellemű iskolát hozott létre a faluban. Lakossága jelenleg 340 fő. Központját a 90-es évek első felében rendezték, ekkor avatták fel az iskolaalapító gróf szobrát.

A rendszerváltozást megelőzően a falu, a közös tanácsi rendszerben Hosszúpereszteggel és Vas-
hosszúfaluval alkotott egy közigazgatási egységet, melynek székhelye Hosszúpereszteg volt. Az ezt
követő több mint 10 év az önállóság jegyében zajlott, egyedi önkormányzatként működött a falu sa-ját jegyzővel és hivatallal. 2003. január 1.-től Bögöte, Dukával és Vashosszúfaluval közösen kör-
jegyzőséget hoz létre. A központja Bögöte lett, de mindhárom község megtartja pénzügyi önállósá-
gát és hivatalát. A hivatalok digitalis összekapcsolása jelenleg folyamatban van.

Forrás: http://www.bogote.hu/

Cím: Bögöte Szabadság u. 49.
Tel: +36 (95) 462 077
E-mail: bogote.onkorm@freemail.hu
Web: http://www.bogote.hu/

NO COMMENTS

Exit mobile version
Megszakítás