Home Szabadidő Bulvár Bodrogi Gyula vallomása: így hódította el Törőcsik Marit az első férjétől –...

Bodrogi Gyula vallomása: így hódította el Törőcsik Marit az első férjétől – videó

Bodrogi Gyula Törőcsik Mari meghódításáról is mesélt D.Tóth Krisztának / Fotó: WMN Magazin/YouTube

„Még kimondani is sok” – mondta Bodrogi Gyula az Elviszlek magammal forgatásán, amikor D. Tóth Kriszta szóba hozta közelgő, 85. születésnapját.

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas művész saját bevallása szerint sokat változott az elmúlt évtizedekben: míg fiatalon meg akarta változtatni a világot, főleg a színházat, ma már inkább maradinak és minden tekintetben hűségesnek tartja magát. Szóba került a Törőcsik Marival való kapcsolata is a beszélgetés során. D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című műsorának legújabb epizódja a  magazin YouTube-csatornáján látható.

Első feleségével, Törőcsik Marival kilenc évig voltak házasok. Az akkor még főiskolás színésznőt a szintén színművészetis Bodrogi Gyula egy nappal az esküvője után hódította el az első férjétől. D. Tóth Krisztának azt is elmesélte, hogyan.

Közös barátunk, Csurka Laci mondta, hogy holnap lesz az esküvője a Tündérnek (így becézték egymás közt Törőcsik Marit a főiskolán – a szerk.). Mondtam, hogy hát az egy tévedés, Mari az én feleségem kell hogy legyen. Az esküvője másnapján kosárlabdázott a Laci, én pedig mondtam a Marinak, hogy menjünk el megnézni. És elmentünk, aztán visszafelé megbeszéltük, hogy az a tegnapi esküvő egy tévedés volt. Az egy rövid házasság volt. Mi ketten pedig ’56. december 7-én házasodtunk össze, még lőttek Budapesten, amikor mentünk esküdni.

 Bodrogi Gyula a válásuk után is jó barátságban maradt Törőcsik Marival, ahogy második feleségével, Voith Ági színésznővel is. A színész D. Tóth Kriszta kocsijában mesélt még „oroszverő” nagymamájáról is, illetve arról, hogyan mentette meg a munkaszolgálattól egy vekni kenyér. A főiskolás korában nagy lázadó hírében álló Bodrogi mára inkább maradinak vallja magát. Azt mondja, nem szereti, ha a régi dolgokat úgy újítják meg, hogy csavarnak rajtuk egyet. Ez a véleménye a Süsü, a sárkány készülő új részeiről is.

 „Amit Csukás István ír, az úgy lesz tökéletes, ahogy van” – mondta DTK-nak a műsor felvételén.

A teljes Elviszlek magammal adást itt nézheti meg:

blikk

ElőzőFigyelem! Ezt minden szülőnek tudnia kell: mostantól elvehetik a szülőktől a be nem oltott gyereket
KövetkezőKínai tudósok emberi géneket ültettek majmok agyába
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás