Fekvése
Bodajk a Dunántúli-középhegység második fő vonulatának, a Bakonynak aljában, a Móri-árok peremén fekszik.

Vonattal elérhető a Székesfehérvár–Komárom-vasútvonalon.

Nevének eredete
Bodajk nevét a tőle ÉK-re fekvő népi nyelven Bodognak (Vértesnek) nevezett hegységből származtatják, s többek között Bodoght, Bodak, Bodaik névváltozatok után a 19. században már a mai alakjában jelenik meg.

Története
Már évszázadokkal a honfoglalás előtt az avaroknak, majd a rómaiaknak is állandó településük volt ezen a területen. A történeti szempontból meglehetősen megbízhatatlan Anonymus a Bodok hegy lábánál vezeti el a honfoglaló magyarok útját. Ha ez nem is felel meg a valóságnak, az kétségtelen, hogy ez a környék már abban az időben a fejedelmi törzs birtokában volt. Bodajk középkori történetéről nem sokat tudunk – bár szép legendákat őriz a nép az Árpád-kor ból – de az bizonyos, hogy a lakosai számára küzdelmesen teltek a századok, hiszen a közéletben lévő csókakői vár urai, a Rozgonyiak erősen sanyargatták őket. 1543-ban Fehérvár elestével Bodajk is török kézre került és nagyrészt elpusztult, de a kedvező adottságainak köszönhetően hamarosan újra benépesült. A török elűzése után, 1691-ben a Hochburg család kapta a csókakői-móri uradalom részeként birtokul a falut. A 13. század elején még meglehetősen szerény népességű település gyorsan gyarapodott. Amikor 1774-ben mezővárosi rangot kapott, több mint 1200-an laktak itt. A lakosság száma a 19. század végéig tovább emelkedett egészen 2300 főig. Az 1870-es években megszűnt a mezővárosi rang Magyarországon, ekkor Bodajk nagyközség lett, de 1886-ig a mezőváros megjelölést címként használhatta. A századfordulót követő váratlanul nagy arányú kivándorlás azonban erősen megcsappantotta a népségét. Napjainkban is jelentős település, amely kiváló idegenforgalmi lehetőségekkel büszkélkedhet.

2008-tól városi rangot kapott.

Nevezetességei

Hochburg-Lamberg kastély, Bodajk
Kálváriadomb, BodajkHochburg-Lamberg kastély 1803 táján épült, klasszicista stílusban, Miske József tervei alapján.
Kapucinus kolostor épülete, mely ma plébániaház, 1744 és 1747 között épült, barokk stílusban, 1860 körül romantikus stílusban építették át.
A Szent-kút-ról az a legenda terjedt el, hogy vize 7-évenként elapad, majd újraindul. Bodajk szent kútját vallásos tisztelet vette körül, vizének gyógyító erőt tulajdonítottak. A hagyományok szerint többször is elzarándokoltak ide Szent István és Szent Imre is, de járt itt Szent Gellért és Szent László király is.
Nagytemplom a Szentkút mellett épült, barokk stílusú épület. 1744-ben Segítő Szűz Mária tiszteletére szentelték fel. A Nagytemplom kegyhely, melyet a zarándokok pünkösdtől október végéig látogatnak.
A kálvária -dombon áll az ötalakos barokk szoborcsoport, mely 1736-ban készült.
Nepomuki Szent János szobor 1803-ban készült, későbarokk stílusban.
Községháza épülete, mely 1820-ban épült, klasszicista stílusban.
Híres emberek [szerkesztés]
Kerskay Imre író 1798-1799-ben itt volt nevelő.
Korán barátságot kötött Berzsenyi Dániel-el, Virág Benedek-el, és Ányos Pál-lal. Már fiatal korában sok költeményt és drámát írt, de sokat fordított németből és latinból is. Mikor 1790-ben Bessenyei György magyar tudós társaságot akart alapítani, ő is az alapítók között volt. Ugyancsak kezdeményezője volt a Révai Miklós által felvetett akadémia alapításának is. Munkái közül jelentősebbek: „Magyar ódák vagy énekek”, „Magyar poéma”, és „Buzdító a felkelő magyar nemességhez”.

Peske Géza (Kelecsény (Nyitra), 1859 – Bodajk, 1934) festőművész. Főleg életképeket festett. Sírját a bodajki temetőben találjuk. Nevét ma utca viseli a városban

Spányi Béla naturalista festőművész (Pest, 1852-Budapest, 1914) 1880-as évektől rendszeresen járt Bodajkra festeni, kikapcsolódni. Nemzeti Galéria őrzi a pl.a Faluvége, vagy a Bodajki Kálvária című műveit.

Természeti értékei
Bodajki tó a területén fakadó gyógyvizű forrásairól volt híres. A bővizű források gyógyvizét már évszázadok óta ismerték, s hasznosították. A balentológusokat már a XVIII. sz-ban foglalkoztatta a bodajki források eredete és a víz vegyi összetétele, melyre a szakemberek figyelme különösen a móri földrengések után terelődött rá. A források magnéziumot és szabadszénsavat tartalmazó vize a Dunántúlon lejátszódó utóvulkáni tevékenység bizonyítéka. A tó vizének összetételéről az első szakvélemény 1765-ben született, amely megállapította, hogy a vízben nagy mennyiségben található az úgynevezett szappanföld, – melynek köszönhetően a bodajki asszonyok szappan és tisztítószerek nélkül tudták habfehérre mosni ruháikat – ,s a tavat tápláló források vize magnéziumon, szénsavon, s a szappanföldön kívül sziksót, vasat, lúgsót és még egyéb ásványi anyagokat is tartalmaz. A víz tulajdonsága még, hogy kiváló vegyi összetétele, csak felmelegítve hasznosul. A tavat tápláló források vize különösen a reumatikus megbetegedésekben, fizikai és szellemi kimerültségben, különféle női betegségekben szenvedők számára hoz gyógyulást. A tó üdülőhellyé való fejlesztése a XIX. sz-ban kezdődött el. A környéken folyó bányászat hatására azonban a tavat tápláló források elapadtak. Az 1990-es években a tavat ismét rendbehozták, karsztvízzel töltötték fel, így újból fürdőhellyé vált.

Cím: Bodajk Petőfi Sándor u. 60.
Tel: +36 (22) 410-043
E-mail: [email protected]
Web: www.bodajk.hu