13.5 C
Budapest
2024. május. 6. hétfő
HomeFőhírekKülföldBiztonságos lesz a repülés, nincs többé bomba a gépeken?

Biztonságos lesz a repülés, nincs többé bomba a gépeken?

Továbbra is központi téma az amerikai kormány számára a repülésbiztonság: most finomítani próbálják azt a szabályozást, mely szerint a külföldről érkező repülők utasterébe az utasok nem vihetnek fel laptopot vagy éppen tabletet – emiatt ugyanis hatalmas vita robbant ki.

A belügyminisztérium közleménye szerint annak a 280 reptérnek, melynek közvetlen járatai vannak az Egyesült Államokba, három hetük van arra, hogy megfelelő bombaszkennereket helyezzenek üzembe az ellenőrző pontoknál. Ezek az eszközök ugyanis kimutatják, ha az elektronikai készüléket bombává alakították át, így pedig az ártatlan utasoknak nem kéne megválniuk laptopjuktól.

Biztonságos lesz a repülés, nincs többé bomba a gépeken 1

Ezzel azonban még a folyamatnak nem lesz vége, a kormány további biztonsági intézkedések bevezetését követeli – ezek megvalósítására azonban már 4 hónapot adnak a külföldi reptereknek. Az új szabályok az utasok és poggyászuk szigorúbb átvizsgálását célozzák, azért, hogy megvédjék a repülőket a terrortámadásoktól, valamint hogy megelőzzék a terroristák beszivárgását az országba.

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work