6.1 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekBírságokkal kitömött kassza mellett panaszkodik Karácsony Gergely főpolgármester úr..

Bírságokkal kitömött kassza mellett panaszkodik Karácsony Gergely főpolgármester úr..

Egy dokumentum tanúsága szerint mintegy 10 százalékkal több késedelmi pótlékot és bírságot szedett be idén a főváros, mint 2019-ben.

A Karácsony Gergely vezette önkormányzat arról hallgat, hogy a közel 29 millió forintnyi, a budapestiektől elvett sarc milyen elemekből tevődik össze, de úgy tűnik, hogy eddig a fővárosi lakosok zsebe bánja az új főpolgármester regnálását.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a főváros iparűzési adóbevételei nem rosszabbak, mint Tarlós István idején, azonban Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője által közzétett dokumentumból az is látszik, hogy jelentősen megnövekedtek a „késedelmi pótlék, bírság” címén beszedett összegek.

Szó sincs tehát bevételkiesésekről vagy nehéz anyagi helyzetről, sőt,

a bírságok szintje mintegy 10 százalékkal, forintban kifejezve mintegy 29 millióval haladja meg az előző év azonos időszakában beszedett sarc mértékét.

Ennyivel maradt kevesebb a budapestiek zsebében késedelmi pótlék vagy bírság miatt.

Szerettük volna megtudni, hogy a dokumentumban szereplő bírságok és késedelmi pótlékok konkrétan milyen elemekből tevődtek össze, illetve mi az oka a bevételek növekedésének, ezért

megkerestük a Fővárosi Önkormányzatot, de érdemi választ nem kaptunk kérdéseinkre.

Azzal kapcsolatban is kérdéseket tettünk fel, hogy az iparűzési adóból származó bevételek ismeretében továbbra is terveznek-e hitelfelvételt, illetve adóemeléseket. Amennyiben a Fővárosi Önkormányzat válaszol kérdéseinkre, úgy frissítjük cikkünket.

Karácsony Gergelyre az utóbbi időben jellemzővé vált az arrogáns stílus: Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének felvetésére, miszerint „hol van az megírva, hogy öt helyettes kell a főpolgármester mellé?”, a főpolgármester úgy reagált, hogy nem tud erre válaszolni, mert ez

annyira lent van egy budapesti főpolgármesterhez képest.

(Az idézett mondatok elhangzása után nem sokkal már „csak” négy helyettese van a főpolgármesternek Dorosz Dávid lemondása miatt, akinek a munkásságáról – pontosabban annak hiányáról – korábban beszámoltunk.)

Megszorító politikát folytat Karácsony

A balliberális városvezetés regnálása alatt fokozatosan ellehetetlenül a budapestiek élete.

Elsőként az autósokat vették célba a kerékbilincs újbóli bevezetésének ötletével, de a nagy társadalmi nyomásnak engedve végül nem valósították meg a Demszky-korszakot feltámasztó intézkedést.

Aztán érkeztek a kerékpársávok, amivel előbb a Nagykörút forgalmát, majd később a parkolást lehetetlenítették el, és közben a parkolási díjak is emelkedtek számos kerületben.

A DK-s Niedermüller Péter által vezetett Erzsébetvárosban életszerűtlen módon és mindenféle egyeztetés nélkül megváltoztatták a forgalmi rendet, aztán kíméletlenül büntetni kezdték azokat az autósokat, akik „besétáltak” a csapdába.

Kommunikáció és más semmi

A megszorítások elfogadtatására kommunikációs kampányt hirdetett Karácsony Gergely.

A fővárost a Facebookon vezető főpolgármester ezért beszél folyamatosan Budapest anyagi „nehézségeiről” és az iparűzési adóról, mondván a fővárosnak nincs pénze, holott ezt az állítását már számtalanszor megcáfolták.

Ismeretes az az eset, amelyről mi is beszámoltunk, amikor egyik nap még 150 milliárdos mínuszról beszélt a főpolgármester, másnap pedig ő maga tette közzé a közösségi oldalon, hogy csaknem 130 milliárd forint van a főváros számláján.

A tömegközlekedőket is sújtják a baloldal intézkedései

A 3-as metró körüli botrányok egyre csak sokasodnak a főváros baloldali hatalomátvétele óta: nem elég, hogy

nem valósította meg kampányígéretét, a metrókocsik klimatizálását, hanem nyilvános ivókutakat helyeztek ki az állomásokra, mindezt egy világjárvány kellős közepén,

sőt, a korábban lezárt déli szakasz mellé Karácsony Gergelyék lezárattak még négy állomást.

Ezzel lényegében a 3-as metró vonalának felét használhatatlanná tették a budapestiek számára, és a koronavírus-járvány idején bevezették az „állomáspótló busz” fogalmát, amivel még szűkebb helyre terelték az utasokat.

Végül a Tarlós István-féle városvezetés által elindított déli szakasz felújításának befejezése után lezárták a metróvonal teljes középső szakaszát, de a felújítási munkálatokat nem kezdték meg azóta sem.

Alapcikk: Tokaji Gergő Máté

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem