14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóBilincsben a gyilkosság gyanúsítottja - videó

Bilincsben a gyilkosság gyanúsítottja – videó

A KR NNI nyomozói majd egy évtized után fogták el a borsodi asszony gyilkosát.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Erőszakos Bűncselekmények Elleni Osztálya (KR NNI) eljárást folytat nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt egy 33 éves férfi ellen.

A gyanú szerint a férfi 2011. január 27-ére virradó éjjel egy borsodi kistelepülésen lévő családi ház ablakát benyomva betört az ingatlanba, és az ott lakó idős asszonyt olyan súlyosan bántalmazta, hogy a sértett ennek következtében a helyszínen elhalálozott.

Az elkövető a házat átkutatta, onnan készpénzt, valamint néhány üveg szeszes italt tulajdonított el.

A 2020-ban újraindított eljárás során a nyomozók a széleskörű nyomozási cselekmények eredményeként eljutottak a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható R. Tamáshoz, akit 2020. november 3-án kőszegi tartózkodási helyén a KR NNI és KR Bevetést Támogató Osztály munkatársai elfogtak.

A gyanúsított letartóztatását a bíróság elrendelte.

police

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work