Home Tartalom Arborétum Biharugrai-halastavak

Biharugrai-halastavak

A Biharugrai-halastavak, Békés megye északkeleti sarkában elhelyezkedő, mesterségesen kialakított halastórendszer, mely területileg két, jól elkülöníthető – a biharugrai és a begécsi – egységből áll. A tavak 1927 hektáros területükkel Magyarország második legnagyobb halastórendszerét alkotják, és elsősorban madártani értékei miatt természetvédelmi oltalom alatt állnak, egy részük fokozottan védett.

A halastavak építése

A Kis-Sárrét lecsapolása után megkezdődött a jobb minőségű földek feltörése, felszántása. A terület többi részén hatalmas puszták, legelők jöttek létre. Biharugra külterületén a láp, mocsár szeszélyes terjeszkedése következményeként a földek nagy részén vakszikkel tarkított szikes legelők alakultak ki. Valamikor 1905 és 1909 között új tulajdonosok jelentek meg Biharugra határában. Chorhus Dezső budapesti mérnök és tetvére Zoltán 300 kh. szikes legelőt vásárolt meg Bölöny Józseftől, mesterséges körgátas halastavak építése céljából.

1910-1944

A Chorhus testvérek 1910 és 1913 között építették meg az első tavakat, melyeknek Cigány, Csík, Bodor, Szilas, Ludas elnevezést adtak (a Ludas- és Csík-tó máig őrzik a hajdani mocsárvilág mélyebb fekvésű mocsaras területeinek neveit). 1939-től 1941-ig újabb tavakat építettek Zöldhalmi(1939), Emlék(1941) elnevezéssel. Később Chorhusék megvásárolták a Tisza családtól a Geszt és Biharugra között fekvő Nagy-Szík pusztát a Jankovics tóval együtt. 1943-ra elkészült az a terv, mely szerint ezen a területen több ezer hektáros halastórendszer épül. A terveiket a második világháború megakadályozta, a vásárolt területeken így csak a Nagy-sziki tavat tudták kialakítani 1944-ben. A halastavak első építési munkálatai ezzel lezárultak. Az 1910-1944 között elkészült tavakat napszámos kubikusok alakították ki kézi erővel.

1944-62

1946-ban államosították a tógazdaságot. 1951 -ben a régi Jankovics tó szomszédságba megépítik az Új-tavat, ezzel a gazdaság akkori területe 1600 ha-ra növekedett. 1952-ben a megalakult a Budapest székhelyű Halgazdasági Tröszt, melynek felügyelete alatt a Biharugrai Halgazdaság „önállóvá” szerveződött. Az ezt követő néhány évben telelő tavakat létesítenek, illetve kisvasútot állítanak be a halastavakra a takarmányozás könnyítésére. 1959-ben az Ugrai halastavak szomszédságában lévő rizsföldeken (amelyet néhány helyi gazdálkodó hasznosított) megépült a Gazdák tava. A régebbi tavak elöregedése, a gépesítés hiánya és az akadozó takarmányszállítás nagy termék kiesést jelentett ebben az időben. A Zöldhalmi tavat például csak bivalyokkal tudták lehalászni a tó közepén megálló víz miatt, a helyiek ekkor nevezték el „bika-fürösztőnek”.

Nagy változást hozott akkor azaz állami támogatás, amelyből az eddig felmerült problémákat megtudták oldani, a halastavakat pedig a Begécsi- víztározóval ki tudták bővíteni.

1962-1967

A második tóegység területén valamikor egy falu, Begécs volt. A középkori települést a törökök váradi hadjárata pusztította el, feltehetően a Toldiak Nagyfalujával egy időben. A pusztítás után a mocsár visszafoglalta a hajdani település helyét. A folyószabályozások után nagy kiterjedésű pusztasággá formálódott a táj. A második világháború után (1950-től) a Holt-Körös víztározójaként használták, elsődleges célja volt a romániai belvizek fogadása. Ezen a területen 1962-67 között a begécsi rendszer új, számozott tavainak létrehozásával (Begécsi-víztároló), a Zsadányi Állami Gazdaság és Geszt községi állami tartalék földek területén befejeződött a halastavak építése.

Ebben az időszakban építették a tavak egy részén megtalálható betonszigeteket is, melyek a pecsenyekacsák tenyésztésére szolgáltak. Az itt tartott kacsák trágyázó szerepet is betöltöttek a halgazdálkodásban. Ma e szigetek adják az alapját a dankasirály- és a küszvágócsér- költőtelepeknek.

A halastavak védettsége

A vízi és a környező szárazföldi területek egy részét 1949. augusztus 1-jétől rezervátummá nyilvánították, és ekként kezelték egészen 1955. január 31-ig, amikor is a védettséget megszüntetve a területet a halastavak kivételével felosztották négy község vadásztársaságai között. A mocsarat és a víztározót azonban 1956. augusztus 1-jétől Békés megye vadászati felügyelője a vadásztársaságoktól visszavéve, a Madártani Intézetnek adatta oda tudományos gyűjtésre és vizsgálatokra, így a terület részbeni védettséget nyert.

Főként madártani értékei miatt egy tájvédelmi körzet kialakítása már a 70-es években felvetődött, a védetté nyilvánításra azonban csak 1990. március 31-én kerülhetett sor. A terület 1997 óta a 7991 hektáron elterülő Kis-Sárrét törzsterületen a Körös-Maros Nemzeti Park része. A halastavak egy része fokozottan védett terület, 1997 áprilisa óta a Nemzetközi Jelentőségű Vadvizek Jegyzékében, közismert nevén a Ramsari Egyezményben is szerepel. Kiemelkedő jelentőségű IBA (Important Bird Area) terület. A Natura 2000 hálózat részeként különleges madárvédelmi terület.

A halastavak élővilága

Növényvilág

A halastavak különböző életkorúak, a tavakat benépesítő élővilág is ezek szerint változik. Főbb növénytársulása a nádas. Az öregebb tavakban terjedőben vannak a gyékényesek. A sekélyebb vizű tavak lebegő hínártársulása a rence-békalencse hínár. A tápláló és lecsapoló csatornák jellegzetes faja a sulyom, a rucaöröm, a békatutaj, a közönséges rence és a vízitök. A csatornák mentén tavasszal gyakori a sárga nőszirom.

Az Ugrai-tavak többségére az elöregedés jellemző. A nyílt vízfelszín elől a nád és a gyékény egyre nagyobb területet „hódít meg”. A kubikus munkával kiépített tavak gátjain sok helyen vannak éger-, kőris-, fűzfából álló fasorok, facsoportok. A tórendszer szinte közvetlenül kapcsolódik az Ugrai-rét mocsármaradványa, amely számos vízimadárfaj fontos költőhelye, melyek táplálkozóterületét elsősorban a halastavak adják.

A Begécsi-víztározó tavai nagyobb kiterjedésűek, nagyobb vízfelülettel rendelkeznek, a gátakon nincsenek facsoportok, bokrok. A Nagy-szík pusztán létesített tavak jobban hasonlítanak az Ugrai- tavakra.

Madárvilág

A tavak és tágabb környezete évtizedek óta tradicionális költő-, pihenő- és gyülekező- helye a vízimadaraknak. A területen folyó vadászat a hetvenes évekig , leginkább az érzékeny darvak számára okozott zavarást. A hetvenes évek közepétől a hazai vadászokat felváltotta a külföldi bérvadászok kifejezetten nyereségérdekelt üzletága. A kíméletlen, sportszerűtlen vadászat a réce- és lúdlétszámot a tizedére csökkentette. A tevékenységből adódó zavarás az erre leginkább érzékenyebb darupopuláció, amelyek kisebb létszámú átvonuló csapatoktól eltekintve teljesen eltűntek a területről.

A bérvadászatból okozott problémákat oldotta meg az 1993-ban bevezetett általános vízivad-vadászati tilalom.

A teljes nyugalom kedvező hatásai már a tilalom bevezetése utáni években érzékelhető volt, a récék és libák száma megsokszorozódott.

A Biharugrai-halastavak madárvilága az év minden időszakában kínál látnivalót az idelátogatók számára.

Tavasszal rögtön a jég elolvadása után a hínárnövényzetben gazdagabb tavakon a búbos vöcsök párok „járják” szertartásszerű násztáncukat. A régi kacsanevelésre szolgáló betonszigetek némelyikén és a környező fákon kisebb csoportokba szerveződött nagy kárókatonák várják a megfelelő pillanatot a közös vadászatukhoz. Amikor eljön a pillanat sorokba rendeződve szárnycsapásokkal és a víz alá bukva űzik a halakat a halastó egyik sarkába, ahol el tudják fogni azokat. Közeli rokonuk a kis kárókatona általában a halak etetésére szolgáló karókon várja a kisebb halak közeledését, hogy lecsaphassanak rájuk. A szürke gémek és a nagy kócsagok sokszor órákig mozdulatlanul lesik táplálékukat a part menti nádszegélyekben. A nádasok sűrűjéből nagyritkán előbukkan egy-egy vörös gém, vagy törpe gém, majd ismét eltűnik a szemben lévő nádszegélyben. A Ugari-tavak sekélyebb vizeibe gyakran megpillanthatjuk a kanalasgémek fejrázáshoz hasonló táplálékszerzési technikáját, gyakran csatlakoznak hozzájuk a környékbeli falvakban fészkelő gólyák is. Késő tavaszi estéken a partmenti fűzfákra kiskócsagok kisebb-nagyobb csoportja száll be éjszakázni. Ilyenkor indul táplálékért a napközben csapatosan fűzfabokrokon pihenő bakcsó. Jellegzetes „kvakk-vakk” hangját ilyenkor gyakran hallhatjuk, amelyet a nádasok mélyén rejtőző bölömbika hangja kísérí.

A sulyommal borított csatornákon és tórészeken láthatóak a magányosan vadászó üstökös gémek. A régi pecsenyakacsa tenyésztésre szolgáló betonszigetek némelyikén és az Ugari tavak gátjait szegélyező fasorokon nagy károkatona csapatok szállnak be éjszakázni.

Az őszi és tavaszi vonulások idején több ezer példányból álló réce- és lúdcsapatok pihennek meg a halastavakon és a körülötte lévő pusztákon, mocsárréteken. A vonuló fajok közül kiemelkedő jelentőségű a világszerte veszélyeztetett kis lilik (Anser erythropus) és az igen nagy számban átvonuló nagy lilik (Anser albifrons). Az 1990-es évek közepétől egyre rendszeresebb figyelhető meg a szintén veszélyeztetett vörösnyakú lúd (Branta ruficollis). Egyetlen költő lúdfajunk, a nyári lúd (Anser anser)tőkés réce (Anas platyrhynchos).), a kendermagos réce, a böjti réce, a barátréce, és a halastavak legértékesebb récefaja az Európában is kevés példányszámban jelenlévő. a cigányréce. Tavasszal és ősszel ezres példányszámban fordulhat elő a fütyülőréce és a kanalas réce. gyakori fészkelő és vonuló a tavakon. A récék közül fészkelőként és vonulóként is jelen van a

Biharugra legnevezetesebb madara a réti sas (Haliaeetus albicilla). Ennek a világszerte ritkán mondható ragadozómadárnak ez az egyik legjelentősebb közép-európai vonuló- és telelőhelye. A téli hónapokban szinte mindig szem elé kerül a tavakon néhány példánya, de nem ritka, hogy 8-12 madarat is láthatunk. A ragadozómadarak rendszeresen költ a barna rétihéja (Circus aeruginosus). A vonuló madárcsapatokat kísérve néha felbukkan a kerecsensólyom (Falco cherrug). Tavaszi és őszi vendég a jellegzetes szárnytartásáról, és világos alsótestéről könnyen felismerhető a halászsas (Pandion haliaetus).

A halastavak különböző életkorúak, a tavakat benépesítő élővilág is ezek szerint változik. Főbb növénytársulása a nádas. Az öregebb tavakban terjedőben vannak a gyékényesek. A sekélyebb vizű tavak lebegő hínártársulása a rence-békalencse hínár. A tápláló és lecsapoló csatornák jellegzetes faja a sulyom (Trapa natans), a rucaörömbékatutaj (Hydrocharis morsus-ranae) , a közönséges rencevízitök (Nuphar lutea). A csatornák mentén tavasszal gyakori a sárga nőszirom (Iris pseudacorus).

Cím: Biharugra külterület
Tel: +36 (66) 498-360
E-mail:
Web: www.biharugra.hu

Exit mobile version
Megszakítás