A Biden-kormányzat engedélyt ad Kijevnek, hogy nagy hatótávolságú fegyvereket használjon az Oroszországon belüli ellenséges állások támadására, válaszul arra, hogy Észak-Korea több ezer katonát küldött Moszkva megsegítésére az ukránok által elfoglalt területek visszaszerzésében – állítják magas rangú amerikai tisztviselők a The Washington Post írása szerint. Ez olyan, mintha egy teljesen új háborút indítana! Minden megváltozott – reagált a hírre a CIA korábbi igazgatója, Richard Grenell.

Az eddigi, erre vonatkozó korlátozások enyhítése, amely lehetővé teszi Ukrajna számára, hogy a hadsereg taktikai rakétarendszerét (ATACMS) Oroszországon belüli célpontok ellen is bevesse, nagy fordulatot jelent nemcsak az amerikai politikában, hanem a háború menetében is. A Biden-kormányzat az intézkedés meghozatalát azzal indokolja, hogy a már most Kurszkban állomásozó tízezer észak-koreai katonát újabb egységek követhetik majd, amit minden eszközzel meg kell akadályozni. A lépés két hónappal megelőzi Donald Trump visszatérését a Fehér Házba, aki már a kampányában is jelezte: véget kíván vetni az orosz–ukrán háborúnak. A névtelenséget kérő informátorok szerint a Phenjan jövőbeli elrettentését is szolgáló ATACMS rendszer bevetése egyelőre csak a kurszki régióra és környékére összpontosul, de idővel könnyen kiszélesedhet a használat köre.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőEkkor szünetel a nyugdíj, korhatár előtti ellátás: kereseti korlátok
KövetkezőA búvárok elsüllyedt UFO-hadsereget fedeztek fel – videó
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza