13.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldBiden keményen megfenyegette Putyint

Biden keményen megfenyegette Putyint

Készek vagyunk megtenni azt, amit 2014-ben nem tettünk meg – mondta az Egyesült Államok elnöke Putyinnak.

Az Egyesült Államok nem nézi jó szemmel, hogy Oroszország az utóbbi hónapokban olyan utánpótlási vonalakat épített ki, beleértve az orvosi egységeket és az üzemanyag pótlását, amelyek fenntarthatnának egy elhúzódó konfliktust, ha Moszkva úgy döntene, hogy megszállja Ukrajnát – mondta a CNN-nek két, a legfrissebb hírszerzési értékeléseket ismerő forrás.

Ezért Biden az orosz elnökkel folytatott csúcstalálkozóján közölte Putyinnal, hogy készek komoly gazdasági intézkedéseket bevezetni Oroszország ellen, ha az inváziót indítana Ukrajnában. Az amerikai elnök jelezte, hogy ezek az intézkedések még nagyobb ütést mérnének az országra, mint a 2014-ben kiadott szankciók, amelyek nem tudták megakadályozni, hogy Oroszország megszállja a Krím-félszigetet.

Putyin erre adott válaszában hangsúlyozta, hogy a felelősséget nem szabad Oroszországra hárítani, mivel a NATO az, ami veszélyes kísérleteket tesz az ukrán terület meghódítására – írja a CNN.

Yury Ushakov, az orosz elnök tanácsadója kedd este arra az újságírói kérdésre, hogy Putyin megígérte-e Bidennek, hogy nem fogja bevetni csapatait Ukrajnában, azt válaszolta: „Nem is beszéltek erről. Mit jelent az, hogy csapatokat bevetni, mi ez – invázió, vagy mi? Erről szó sincs”.

Az amerikai hírszerzés legújabb megállapításai szerint azonban Oroszország hónapokon belül katonai offenzívát indíthat Ukrajnában, mivel már 175 000 katonát halmozott fel a határ mentén.
Az amerikaiak így attól tartanak, hogy az oroszok 2022 elején elkezdhetik a megszállást – közölte a CNN.

(br, cnn)

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work