Home Külföld Kiemelt külföldi hírek Biden elcsúszott, Harris csúsztatott – nem kímélte a BBC a demokraták össze-vissza...

Biden elcsúszott, Harris csúsztatott – nem kímélte a BBC a demokraták össze-vissza lódító elnökjelöltjét

Nyitókép: Peter Zay/Anadolu/Getty Images

Hét állítását elemezték ki a demokrata elnökjelöltnek, kiderült: igen ritkán mondott igazat.

Mint arról lapunk is beszámolt, megtartotta várva várt nagybeszédét Kamala Harris demokrata elnökjelölt. Amiben ígért sok mindent, ugyanakkor Trumpot is élesen bírálta – a BBC pedig összeszedte, minek volt mindebből valóságalapja, és mi volt csúsztatás, vagy egyenesen légből kapott, valótlan állítás.

A mérleg minimum kétséges lett.

Harris és az igazmondás

Kamala Harris azt állította, hogy Donald Trump a társadalombiztosítás és a közegészségügy szerepét akarja visszaszorítani – célozva elsősorban a Medicare nevű amerikai kormányzati programra.

A BBC szerint azonban „ez félrevezető: bár korábban felvetette, de ebben a kampányban többször is kijelentette, hogy nem tenné ezt”. Kormányon még beszélt erről, voltak is ilyen indítványai, de ezek nem értek célt.

Most pedig maga Trump augusztus 5-én azt mondta: „Egy centet sem veszek el a társadalombiztosításból vagy a Medicare-ből”, és programjában is azt ígérte: „küzdelem a társadalombiztosításért és a Medicare-ért és védelmükért”, csökkentés nélkül.

Azt is mondta a demokrata elnökjelölt, hogy az infláció 3 százalék alatt van – valójában, jegyzi meg a BBC, ez igaz, de

éppen a Biden-kormány alatt ért a 9 százalékos csúcsra a pénzromlás, ami jóval magasabb, mint amikor Trump távozott hivatalából, s amikor ez mindössze 1,4 százalék volt.

A munkahelyekről is beszélt Harris, mondván, Biden alatt 16 millió új munkahely jött létre – ez igaz, mutat rá a BBC, azonban

ezek nagy része a Covid-krízis alatt megszűnt 20 millió állás helyén jött létre, és szakértők szerint Trump alatt is végbement volna a visszarendeződés.

Azok az átkozott számok

A gazdaság kapcsán is Trumpot vádolta Harris annak „földbe állításával”, azonban a BBC feltárta, hogy a Covid-járvány alatti válság nem pusztán amerikai sajátosság, a talpraállás pedig már Trump alatt megkezdődött, aki számos intézkedést hajtott végre a helyreállítás elősegítése érdekében, beleértve a kisvállalkozásoknak nyújtott pénzügyi támogatást.

Sőt, Trump négy éves hivatali ideje alatt az amerikai gazdaság átlagos éves növekedési üteme 2,3% volt, ami még valamivel magasabb is, mint a Biden-kormány 2,2 százaléka.

A kétpárti határbiztonsági megállapodást is Trump fúrta meg Harris szerint – a BBC ugyanakkor rámutat, hogy Trump ugyan ellenezte a Biden-adminisztráció bevándorlási törvényjavaslatát, de a kongresszuson múlott a szavazás, nem rajta, s hogy a törvényjavaslatot májusban másodszor is blokkolták a szenátusban.

De a legkomolyabb csúsztatás talán az abortusz kapcsán hangzott el: Harris közölte, „Több mint 20 államban van érvényben Trump abortusztilalma, sok esetben kivételezés nélkül, még a nemi erőszak és a vérfertőzés esetében is… ha nyerne, aláírná a nemzeti abortusztilalmat”. A valóság ezzel szemben az, hogy Trump kijelentette, hogy nem írja alá a nemzeti abortusztilalmat, noha az ezt megakadályozó rendelkezést az általa kinevezett bírók törölték. A államok azonban saját hatáskörben döntöttek a kérdésben – épp úgy, ahogy Trump javasolta.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőMagyar filmek két hónapon át! .. Rendező, forgatókönyvíró és operatőr: Homoki Nagy István – Gyöngyvirágtól lombhullásig – videó
KövetkezőKijevbe érkezett Narendra Modi indiai miniszterelnök
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás