17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóBicske polgármestere a kormányzati tiltás ellenére tömegrendezvényt szervezett a hivatalánál.., - egy...

Bicske polgármestere a kormányzati tiltás ellenére tömegrendezvényt szervezett a hivatalánál.., – egy jogszabálykövető állampolgár feljelentést tett..

Közérdekű bejelentéseiről és feljelentéseiről ismert ifj. Tényi István tett most is bejelentést , miután kiderült, hogy rendezvényt szervezett Bicske polgármestere, holott az ilyenfajta gyülekezés tiltva van.

A 444.hu írt róla, hogy Bálint Istvánné, Bicske fideszes polgármestere december 31-én délután egy nyilvános, szabadtári rendezvényre hívta meg a helyieket, ahol egy gyermekkórus koncertjét lehetett meghallgatni.

A veszélyhelyzetre vonatkozó szabályozások között, az érvényes kormányrendelet azonban tiltja a rendezvények, gyűlések megtartását, de még a megszervezésüket is.

A rendezvényt meg is tartották, többen maszk nélkül voltak, az éneklő gyerekek is nyilván. Ráadásul a koncert egyben politikai rendezvény is volt, mivel a polgármester asszony évértékelőt is tartott:

Tényi István a Bicskei Rendőrkapitányságnak és a Fejér Megyei Rendőrkapitányságnak megküldött bejelentésben, feljelentésben, kifogásolja a gyülekezési joggal való visszaélést,  emiatt tett bejelentést ismeretlen tettes ellen, tekintve, hogy rendezvények megtartása Magyarországon jelenleg tilos az hatályos rendelkezések szerint.

A rendőrséget eljárás lefolytatására kéri, és kéri azt is, hogy ebből az eljárásból, a polgármesterrel való napi kapcsolat miatt, zárják ki a helyi rendőrséget.

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work