1.3 C
Budapest
2023. december. 9. szombat

Biciklivel is érkezhetnek a betegekhez a magyar mentősök – szólj hozzá, mondd el a véleményedet te is!

Dátum:

Megosztás:

Kerékpárral közlekedő mentősök teljesíthetnek szolgálatot a fővárosban, tudta meg a Népszava.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) a lap kérdésére megerősítette, hogy már keresik azokat a mentőápolókat, akik többletbérezés ellenében szolgálatokat vállalnának egy új kerékpáros mentőegységben.
A bringás mentőket elsősorban városokban vetnék be, különösen azokon a területeken, ahonnan az átlagosnál is több a hívás.

Naponta akár 3 ezer hívást is kaphatnak országszerte a mentők, emiatt napi szinten 10-15 autót vezényelnek az ország más pontjairól a fővárosba. De még így is előfordulnak olyan esetek, amikor több mint 15 percet kell várni a mentőkre.

Az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője, Győrfi Pál megerősítette, hogy Budapesten jövő tavasszal indul az új projekt, jelenleg a kerékpáros mentés feltételeinek kialakítása zajlik.

Ha minden a tervek szerint alakul, a tesztüzem heteken belül megkezdődik. Az OMSZ tájékoztatása szerint elsősorban a főváros belső, forgalmas területein találkozhatnak majd az emberek a kerékpáros elsősegélynyújtókkal. Győrfi Pál hozzátette: kedvező tapasztalatok esetén ezt a mentési módszert akár más városokban is bevezethetik.

A kerékpáros mentésről a nemzetközi tapasztalatokat is begyűjtötte az OMSZ, amely a nagy-britanniai, az amerikai és a kanadai hasonló szolgálatok gyakorlatát is tanulmányozta, tudta meg a Népszava.

A betegek kórházba szállítása kiskocsikon fog történni, a mentős fizikai állapotától és a betegek súlyától függően, a kórházba szállítási idő lehet több vagy kevesebb is, szemléztük a Malawy Mentőszolgálat projektjét – Hirmagazin.eu

Az még kidolgozásra vár, hogy esőben, fagyban milyen módszerek lehetségesek, hogy a beteg ne legyen betegebb, mire a kórházba érnek, mi több, a mentős se legyen beteg, ne ázzon meg és ne fagyjon halálra. Az is kérdés még, hogy a mentőorvos, aki elvégezte az egyetemet, letette a szakvizsgákat, hajlandó lesz – e majd (lesz-e annyi pénz, amennyiért esetleg hajlandóak lennének) kerékpárra ülni – Hirmagazin.eu

A többi felvetés közül még az is kérdés, hogy ha a mentőorvos nem akar tekerni, akkor a mentőápolő teker, és a mentőorvos is a taligán ül vagy fekszik, de mi történik akkor, ha egy fertőző beteget visznek? A mentőorvos bemegy a kórházba tömegközlekedéssel addig, amíg a mentőápoló beteker a fertőző beteggel? – Hirmagazin.eu

Számos kérdés még tisztázatlan!

Szólj hozzá! Mondd el a véleményedet, mert nekünk fontos a véleményed, mert a Hirmagazin.eu Online Média olvasója vagy, és mi megbecsüljük olvasóinkat!

A vélemény szabadon kijelenthető, így nincs jó – vagy rossz vélemény, minden vélemény a maga nemében ÉRTÉK!

Osztd meg a cikket, ha tetszett, hogy mások is elmondhassák a véleményüket! Hirmagazin.eu

index nyomán

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Finnország válaszától Zelenszkij az őrület határára kerülhet

A finn legfelsőbb bíróság pénteken hozott határozatában úgy döntött, hogy az ország nem adhat ki Ukrajnának egy terrorizmussal...

A Netflix egyik 2023-as debütáltja: Mindent szabad – videó

Mindent szabad (Fair play) Amikor egy méregdrága pénzügyi cégnél szóba kerül egy áhított előléptetés, a szerelmesek, Emily (Phoebe Dynevor)...

Az EU-tagállamok hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország közel egymilliárd eurót kapjon – egy éven belül

Az uniós pénzügyminiszterek elfogadták az Európai Bizottság javaslatát, amely arra vonatkozott, hogy Magyarország módosíthassa a nemzeti helyreállítási tervét....

Szoboszlai jött, látott és gólt lőtt – győzött a Liverpool + videó

Nehezen indult be a gépezet, de végül győzni tudott a Liverpool a sereghajtó Sheffield otthonában a Premier League...