7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírek„Bezzeg-országok” is érdeklődnek a magyar pénzügyi oktatási módszer iránt

„Bezzeg-országok” is érdeklődnek a magyar pénzügyi oktatási módszer iránt

A pénzügyi tudatosság területén nem állunk jól, viszont annak oktatásában ért el kiemelkedő sikereket az OTP Fáy András Alapítvány OK Központja. A 2-12. évfolyamos gyerekekre szabott program hatalmas népszerűségnek örvend itthon és külföldön is. A hagyományos oktatási módszerekkel szakító, élményalapú képzési módszer iránt többek között Finnországból, Malajziából és Szingapúrból is érdeklődnek.

shutterstock_326638589
A kép illusztráció (Fotó: Shutterstock)

Az OK Központ 2012-ben indította el a ma már általános és középiskolás diákokat is megszólító, ingyenes, pénzügyi tudatosságot fejlesztő képzéseit, azóta Nyíregyházán, Bukarestben és Nagyszombaton is nyitottak egy-egy központot – hangzott el a Kossuth Rádió 180 perc című adásában. Az OTP Fáy András Alapítvány egyébként már 13 éve foglalkozik pénzügyi edukációval.

„Nem sajátosan magyar problémáról van szó, a pénzügyi tudatosság, a pénzügyi kultúrafejlesztés még gyerekcipőben jár a világon mindenhol” – mondta Gróf Henrik Balázs, az OTP Fáy András Alapítvány szakmai igazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című adásában, hozzátéve, olyan komplex edukációs rendszer nincsen máshol.

Az oktatás területén élen járó három „bezzeg-ország”, mint Észtország, Finnország és Szingapúr is érdeklődött a módszer iránt.

Az észt bankszövetség képviselői el voltak ájulva a budapesti központunktól, amit a modern felszereltség mellett azzal indokolt, hogy az egész koncepció úgy van összeállítva, hogy a fiatalok aktív részesei legyenek a programnak.  „Nincs krétapor szag a levegőben,” – fogalmazott Gróf Henrik Balázs.

A módszertani újítás lényege, hogy először az élményszerzést kell megteremteni, és azután lehet csak a tudásátadásra koncentrálni – foglalta össze az OK Központok lényégét a program szakmai vezetője. A oktatási módszer másik fontos eleme, hogy minél több digitális elemet emeljenek be az oktatásba.

A pénzügyi ismeretterjesztés játékos, élményeken alapuló oktatásának népszerűségét jól jelzi, hogy 4-5 hónappal előre kell bejelentkeznie az iskoláknak.

A Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Budai Középiskolája 2011-ben pályázott a mintaiskola címre az OTP Fáy András Alapítványhoz, mert úgy gondolták, hogy a gazdasági ismeretek átadása különösen fontos, erről Giczi Imréné a Budai Középiskola igazgatóhelyettese beszélt.

Az iskolán kívüli környezetet nagyon pozitív hatással van a diákokra és szivacsként szívják magukba a tudást mondta  az iskolavezető, aki elmondta, hogy az iskolájukban megtanulják az öngondoskodást, hogyan kell beosztani a pénzt.

„Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy felkészítsük a diákokat az élethosszig tartó tanulásra” – fogalmazott.

Nem beszélünk a pénzről

A családokban nagyon kevés szó esik pénzügyekről, a szülők szemérmesek ebben a kérdésben. A családok próbálják a gazdasági problémákat elrejteni, de az elmúlt évek gazdasági válsága is megmutattak, hogy mennyire fontos, hogy a szülők is tájékozattak legyenek pénzügyi kérdésekben – mondta az iskolavezető.

A kép illusztráció (Fotó: Shutterstock)

Ságvári Bence, az MTA ifjúságkutatója is megerősítette, hogy a pénzügyi ismeretek egy olyan téma, amelyről nem esik szó a családon belül, ennek oka lehet hogy hiányzik az alaptudás.

A kutató szerint ezért van helye az olyan kezdeményeseknek, amelyek az iskola és a család között, nem izzadságszagú módszerekkel próbálják átadni a pénzügyi ismereteteket – mondta Gróf Henrik Balázs.

Oktatás élményszerűen 

„A siker kulcsa, hogy nem közvetlenül kell pénzügyi definíciókat oktatni, hanem olyan az elvont koncepciókat kell kibontani a diákok előtt, mint a bizalom, a kockázatvállalás, rövid- hosszú távú tervek”.

Kockázatvállalási hajlandóságot nem csak definíciók alapján lehet oktatni, hanem a játékos feladatok végrehajtásával és ezután a diákok egymást között megbeszélik módszereken lehet – mondta Gróf Henrik Balázs.

A program szakmai vezetője védelmébe vette az olyan számítógépes játékokat, amelyek segítik a stratégiai gondolkodás kialakítását.

Képzés felnőtteknek

A pénzügyi gazdasági edukációs programok elsősorban a jövőről szólnak, vagyis arról, hogy hogyan osszam be a pénzem, de annak a megtervezésére nem térnek ki, hogyan lesz meg az első forintom. Ehhez kapcsolódnak olyan területek, mint a vállalkozási alapismeretek – mondta Gróf Henrik Balázs.

A kép illusztráció (Fotó: Shutterstock)

A nagyszombati központtal karöltve felelős szülőket és pedagógusokat megszólító tréning modulokat állítanak össze a következő egy évben, amely hasonló elven működne, mint a jelenlegi program egy más célcsoportot megszólítva – tette hozzá.

Forrás: MTI, Kossuth Rádió Napközben

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek