Hétfőn több mint ezer tartalékos vonult be a területvédelmi ezredekhez, kapcsolódva egy nemzetközi hadgyakorlathoz – jelentette be a honvédség.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Magyar Honvédség rendszerváltás óta legnagyobb és legösszetettebb gyakorlata: hétfőn több mint ezer tartalékos vonul be a területvédelmi ezredekhez olyan kiképzésre, amely szervesen kapcsolódik az Adaptive Hussars 2025 műveleteihez – jelentette be dr. Drót László dandártábornok, a Magyar Honvédség Területvédelmi és Hadkiegészítő Parancsnokság parancsnoka.
A NATO-keretek között megrendezett összhaderőnemi és összkormányzati védelmi gyakorlat lehetőséget biztosít a tartalékos katonáknak arra, hogy széles körben megmutassák képességeiket – tette hozzá a dandártábornok.
A most bevonult állománnyal kétezer fölé emelkedik a szeptember 1-jén elindított védelmi gyakorlatba bevont tartalékosok száma.
A hosszú hónapokig tervezett, több vármegyére kiterjedőműveletekben a honvédség minden alakulata érintett, a hivatásos, szerződéses és tartalékos katonák a közös feladatok végrehajtásával tesztelik és egyben fejlesztik is a haderő reagálóképességét és működési hatékonyságát.
A tartalékosok a következő hetekben kisebb egységekben gyakorolják a műveleti eljárásokat, az együttműködés rendjét, őrzés- és közvetlen védelmi feladatokat látnak el, valamint ellenőrző-áteresztő pontokat működtetnek.
Lőgyakorlatok mellett elsősegélynyújtás, veszélyhelyzet-kezelés, továbbá tájékozódási, híradó- és rádiózási felkészítés is szerepel a tematikában. A felkészítés egyes alakulatoknál folyami átkelések biztosítására és légvédelmi eszközök közvetlen védelmére is kiterjed, de érinthet olyan feladatokat is, mint dunai hidak és átkelőhelyeket őrzése, szállítmány-kísérés, vagy éppen katasztrófavédelem.
Egy év alatt hatezer új tartalékos
Az elmúlt bő egy év alatt a Szeretem, megvédem! kampánynak is köszönhetően több mint hatezer ember döntött úgy, hogy tartalékosként a haza szolgálatába áll – közölte a tárca.

