26.9 C
Budapest
2022. július. 6. szerda

Bevezetik a gyermekek otthongondozási díját

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Havi bruttó 100 ezer fo­rin­tot kap­hat­nak a szü­lők, ami füg­get­len lesz a gyer­mek élet­ko­rá­tól.

A jövő év elejétől egységes otthongondozási díjat vehetnek igénybe az önellátásra képtelen gyermeküket ellátó szülők – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család és ifjúságügyért felelős államtitkára szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

A gyermekek otthongondozási díja (GYOD) havi bruttó 100 ezer forint lesz és a gyermek életkorától függetlenül folyósítható – közölte Novák Katalin.

Az Országgyűlés arról is döntött, hogy a jövő év elejétől 15 százalékkal, 2022-ig pedig négy lépcsőben összesen 30 százalékkal emelkedik a hozzátartozó otthon gondozása esetén folyósítható ápolási díj összege – tette hozzá a politikus.

Elmondta, amennyiben több ápolásra szoruló gyermek él egy családban, a szülő az alapdíj másfélszeresét veheti igénybe. A GYOD mellett lehetséges a testvér után járó egyéb családtámogatások folyósítása is. Arról is döntöttek, hogy a jövőben folyamatosan emelkedik a GYOD összege, és 2022-re el kell érnie az akkori minimálbér szintjét – fűzte hozzá az államtitkár.

A GYOD-ra a szülőn kívül akkor válhat jogosulttá egyéb hozzátartozó, ha a szülő meghal, vagy például egészségi okból nem képes tovább ápolni a gyermekét – mondta Novák Katalin.

Az is elhangzott, hogy az alapösszegű ápolási díj jelenleg havi 32 600 forint, ami január 1-től 37 490 forintra emelkedik. Az emelt összegű díj 48 900 forintról 56 235 forintra, a kiemelt juttatás pedig 58 680 forintról 67 482 forintra nő.

Novák Katalin a sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva megdöbbentőnek tartotta, hogy az ellenzéki képviselők se a GYOD bevezetéséről szóló, se az ápolási díj emeléséről szóló javaslatot nem szavazták meg.

Forrás: Ripost

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia

Kapcsolódó hírek

Jöhet a rák elleni, személyre szabott védőoltások kora

A vírusvektoron alapuló vakcinához a beoltandó személy saját DNS-éből vesznek mintát. Nyaki és feji ráktípusokban szenvedő páciensek kaphatják meg...

Egyszerű palackcsapda szúnyogok, legyek és darazsak ellen

A rovarcsapda elkészítése: vágjunk ketté egy PET palackot. Az alsó felébe töltsünk 2 dl vizet, 5 dkg barna...

A vízvezeték-rendszer felmérése – elkerülhet-e ingatlanvásárlás után?

Mikor új ingatlant vásárolunk, a beköltözés esetén érdemes meggyőződnünk a vízvezeték-rendszer megfelelő működőséről. Sokak számára ez viszont pusztán abból...

81 éves Kovács P. József, a Magyar Televízió legendás bemondója.. Isten éltesse! – videó

Kovács P. József számára fájdalmas volt, hogy a kétezres évek elején véget ért a szakmai pályafutása, de mivel...
facebook