Home Főhírek Külföld Bevándorlóbandák hadszínterévé változott Koppenhága (+videó)

Bevándorlóbandák hadszínterévé változott Koppenhága (+videó)

Tarthatatlanná vált a migránsbandák háborúja Dániában, a kormány akciótervvel szorítaná vissza a bűnbandákat. A civileket arra figyelmeztették, hogy sötétedés után egyedül ne menjenek be a bevándorlók lakta kerületekbe.

Egy ember meghalt, ketten pedig megsebesültek kedden este Koppenhágában, amikor bevándorlókból álló csoportok nyitottak tüzet egymásra. Lars Lokke Rasmussen dán miniszterelnök tragédiának nevezte a történteket, és kijelentette, hogy kormánya lecsap az országban tevékenykedő bűnbandákra.

A keddi támadás már a sokadik hasonló fegyveres leszámolás volt a dán fővárosban, a Financial Times például azt írja, hogy az utóbbi időben hetente követnek el hasonló bűncselekményeket. Szakértők úgy értékelték a helyzetet, hogy az emelkedő bűnözési ráták mögött a migránsok nem megfelelő integrációja áll, a rendőrségi nyilvántartásokból pedig az is kiderül, hogy Dánia nagyobb településein olyan bűnbandák jelentek meg, amelyek második és harmadik generációs bevándorlókból szerveződnek.

Németországból érkezett illegális bevándorlók dán rendőrökkel beszélnek – Képünk illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Alex Luka Ladime)

A dán kormány a tarthatatlan helyzetet kezelendő elfogadott egy akciótervet, amelynek része, hogy szigorúbb büntetéseket szabnak ki a fiatalkorú bűnelkövetőkre, és a bűnbandák szerveződését gátló szabályokat is bevezetnének. Kérdés, hogy ez mire lesz elég, hiszen utcai bandák felszámolásáról beszélünk, az ilyen csoportok lényege pedig, hogy nem ismernek el maguk fölött semmiféle normát. Ugyanakkor tragikomikus részlet, hogy a bandák vezetői gyakran olyan migránsok, akik menedékjoguk van, így ki sem utasíthatók az országból.

 

Policemen secure the area around a building in Copenhagen, Denmark, where shots were fired on February 14, 2015 outside the venue of a debate held on art, blasphemy and free speech. According to Danish media, the French ambassador to Denmark attended the discussion. AFP PHOTO / SCANPIX DENMARK +++ DENMARK OUT

A mostani szituáció egyébként még a nyár folyamán eszkalálódott, a konfliktusoknak pedig olykor civilek is áldozatául esnek. Ez prózai okokra vezethető vissza: a bandatagok ugyanis felületes személyleírás alapján vadásznak a riválisaikra, sokszor elvétve a célpontot. Éppen ezért Jørgen Skov koppenhágai főfelügyelő felszólította a 20-30 év közötti férfiakat, hogy sötétedés után egyedül ne merészkedjenek be a fertőzött kerületekbe. A kormányzat szeptemberben reagált először érdemben, akkor elrendelte, hogy a határellenőrzés és a bandaháborúk miatt jelentős rendőri leterheltség kezelése érdekében a határvédelmet és az egyes magasabb terrorfenyegetettségű objektumok (zsinagógák) biztosítását a hadsereg vegye át. A felszabaduló erőforrásokat a bandaháborúk felszámolására csoportosították át.

Forrás: hirado.hu-origo

Képek: 444, kiserlet, 2060

ElőzőSzydlo a világ legbefolyásosabb politikusnői közé került
KövetkezőEgy sorsjegy, amivel mindenki nyer
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás