13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőKultúraBetiltanák a Szulejmánt az állásukat féltő filmesek

Betiltanák a Szulejmánt az állásukat féltő filmesek

Legalábbis Bangladesben, miután az ottani filmesek szerint a népszerű tévésorozat tönkreteszi a filmszakmát.

Betiltanák a Szulejmánt az állásukat féltő filmesek

A Szulejmán című török történelmi drámasorozat betiltását követelik bangladesi filmesek, azt állítva, hogy a dél-ázsiai országban is népszerű sorozat “mindenütt látható szexjeleneteivel” tönkreteszi az ország filmiparát és szétzülleszti a családokat.

Az I. Szulejmán oszmán szultán történetét feldolgozó tévésorozatot 2015-ben kezdték vetíteni Bangladesben, és akkora sikere lett, hogy más tévécsatornák is külföldi sorozatokat kezdtek sugározni a helyi produkciók helyett. A bangladesi színészek és rendezők szerint az eredmény az lett, hogy filmstúdiók tucatjai mentek csődbe, a színészek jövedelme pedig dollármilliókkal zuhant.

Minden a Szulejmán szultánnal kezdődött. Ezek a sorozatok tönkreteszik színészek és más filmes szakemberek ezreit foglalkoztató iparágunkat. Egy felmérés során azt állapítottuk meg, hogy körülbelül a stúdiók fele szűnt meg, és színészek százai kerültek nehéz helyzetbe, még a legnagyobb sztárok is elvesztették jövedelmük 50 százalékát.

– mondta az AFP hírügynökségnek Gazi Rakajet, a bangladesi rendezők céhének elnöke.

A dakkai kormány egyelőre nem reagált a sorozat betiltására vonatkozó követelésekre. Egyes kommentárok a külföldi sorozatok védelmére keltek, mondván, hogy jobbak a hazaiaknál.

Mások azért támadják a török sikersorozatot és a többi külföldi szériát, mert úgymond megsértik a konzervatív muzulmán ország családi értékeit, főleg a Szulejmán szultán háremében látható állítólagos szexjelenetek.

A Szulejmán szultán és más külföldi sorozatok tele vannak szexjelenetekkel, márpedig a televízió az egész családnak szól, és a népszerűség nem lehet az egyetlen kritérium.

– mondta Mamunur Rasid színész, a televíziós szakmai szövetség vezetője. Rasid szerint a házasságon kívüli kapcsolatok bemutatása ezekben a sorozatokban “társadalmi problémákat okoz”, nevezetesen növeli a válások számát Bangladesben.

Forrás: Netbulvár

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem