Megszületett a másodfokú ítélet kedden a felesége meggyilkolásával vádolt darnózseli hentes ügyében.

A férfi szabadlábon védekezik, miután kétszer már felmentették bizonyítékok hiányában, tehát otthonról érkezett a bíróságra.

Az ítélet: hét év, pedig a vád az volt, hogy megölte a feleségét, a testét pedig feldolgozta a házában lévő húsfeldolgozóban, a maradványokat elégette, aztán szétszórta egy réten. Ennek ellenére csupán testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság.

Mint az eljárásban végig, úgy a korábbi, október 15-i tárgyaláson is tagadott a férfi:

„Nem én követtem el a bűncselekményt” – ennyit mondott akkor a darnózseli hentes, N. János, akit azzal vádolnak, hogy még 2014-ben megölte feleségét, Juditot.

A vád szerint: N. János 2014. május 27-én darnózseli otthonában megölte feleségét, majd a háza pincéjében feldarabolta és ledarálta a holttestet. A maradványokat elégette, amit nem sikerült, azt szétszórta a település melletti réten. Mivel közvetlen bizonyíték nincs a vádlott ellen, ezért az ügyészség másodfokon már „csak” halált okozó testi sértésért 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztést kért a vádlottal szemben.

A törvényszék csupán azt látta bizonyítottnak, hogy a réten talált maradványokat a férj szórta el, és azt is, hogy a férfi és a nő egy helyen tartózkodott – ezt a telefonok cellainformációi bizonyították.

Arra azonban nincs bizonyíték, hogy a férfi megölte a feleségét, nincs meg a halál ideje és oka sem. Az pedig nem bizonyíték, hogy a vádlottnak lett volna oka a felsége halálát kívánni.

A bíró szerint tehát a férfi ellen csak azt lehet kimondani, hogy részt vett a nő testének megsemmisítésében és a maradványok szétszórásában.

(iIndex, blikk