1.1 C
Budapest
2023. december. 4. hétfő

Berki Mazsi könnyeivel küzdve adott interjú tegnap a Reggeliben: elárulta, ki tartja életben

Dátum:

Megosztás:

Berki Mazsi férje halála óta először a teganpi Reggeli adásában adott interjút. Fehérbe öltözött, mint néhai férje temetésén.

A műsorvezető, Lakatos Márk kérdésére azt mondta, azért, mert egy sorozatban egy temetésen a megjelentek fehéret öltöttek föl, Berki Krisztiánnal pedig arról beszéltek, ha egyszer bármelyikük örökre elmegy, akkor az különleges esemény legyen, ne feketében, hanem fehérben legyenek az egybegyűltek.  Ő azt gondolja, a fehér szín a megtisztulást szimbolizálja.

Berki Mazsi a Reggeliben

– Nem vagyok még túl rajta, a gyászidőszak még bőven tart, talán – és hangsúlyozom a talánt – egyszer majd az idő fogja ezt körbenőni. Ez egy végtelen történet.

berki-mazsi-reggeli

Fotó: RTL Klub/Reggeli

 

Arról is beszélt, hogy a gyász feldolgozása egy-három évig is eltarthat, de aki neki segít ebben, úgy véli, jó úton halad.

– Hullámzom, az érzelmek előtörnek belőlem, néha még jelentkeznek pánikrohamok, viszont nagyon jól kezelem, és anyaként nincs is más választásom. Nincs is más opció, anyaként helyt kell, hogy álljunk, ott kell, hogy legyünk. Nincs az, hogy egy napra kiveszek szabadságot és pihenek, kicsit depressziós leszek. Sajnos, nem sajnos, az élet megy tovább.

berki-mazsi

Fotó: Profimedia

A kislányom az, aki életben tart, erőt ad, akiért van miért felkelnem, küzdenem, miatta érdemes célokat kitűznöm.

– Ő a minden! Amikor az ember anya lesz, megváltozik teljesen az élete. Sokan azt gondolják, hogy az anyaság egy fantasztikus dolog, de olyan nehézségei vannak, amiről senki nem beszél. Én ezt most tapasztalom, főleg így, hogy egyedül nevelem a kislányomat. Még úgy is, hogy nagyon sok segítségem van, borzalmasan nehéz, néha én is összetörök.

Sok emberre támaszkodhat, a családja, a testvére, a szülei, az anyósa, a barátai, a gyerekkori barátai, Berki Krisztián barátai – nekik a képernyőn keresztül könnyeivel küzdve mondott köszönetet. Szerinte a sok jót, amit az elmúlt években adott, mind visszakapja azoktól az emberektől, akik most mellette állnak.

– Én nem gondoltam, hogy ilyen támogatás áll majd mögöttem! Nagy Anna, Feller Adrienne személyében is, akikkel az elmúlt heteket töltöttem. Ők voltak azok, akik támaszt nyújtottak ebben a megtört időszakban és túl tudtam élni, így a kislányomat is egyben tudtam tartani.

Az elmúlt hetekben Balin időzött, de azt mondta, nem a helyszín volt a lényeg, hanem hogy olyan társaságban tölthette az idejét, akikről tudta, hogy szeretik, akiktől támogatást kapott.

Ha ők a Börzsönybe mentek volna, oda is elmentem volna.

– Nagy Anna, Feller Adrienne olyan tanítók számomra, akik rengeteget adtak, és a tábor többi résztvevőjétől is rengeteg szeretetet kaptam. Segítettek nem átlépni ezen a nehéz időszakon, hanem kicsit talán előre lépni. Arról a bizonyos lépcsőről már nem zuhanok le a legaljára, hanem csak néhány lépcsőfokot esetleg.

Berki Mazsi kifakadt

Berki Mazsi férje május 6-i halála után több mint egy hónappal arról is beszél, hogy kiben csalódott. Az özvegy Berki halála után néhány nappal egy véletlennek köszönhetően tudta meg, akivel üzletileg társult volna, mással valósítja meg azt, amit közösen álmodtak meg.

berki Mazsi,interjú

Cover-fotó: Instagram/Berki Mazsi

blikkruzs

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Ítéletidő tombol Németországban – a kifutópályához fagytak a repülőgépek Münchenben

A bajor főváros repterét órákra le kellett zárni a havazás és a fagy miatt. Az X-en megjelent videó kísérő...

Döbbenetes videó arról, hogy mit okozhat az autó tetején szállított fenyőfa

Hogyan szállítsuk a fenyőt, ha autóval mentünk vásárolni és meglehetősen nagy fát választottunk? Videón magyarázzák el. A karácsonyi fenyő...

Életveszély: a világ legpofátlanabb bliccelőjét fotózták le az 1-es villamos hátulján – videó

Nem mindennapi megoldással utazott valaki a budapesti 1-es villamoson. Egy potyautas a jármű hátuljára kapaszkodott fel, és élvezte...

Mi történt? A közönségkedvenc nem tér vissza a Dancing with the Stars leginkább várt produkciójába

Az egyik produkció nem lesz teljes a Dancing with the Stars szombati döntőjében. A korábbi közönségkedvenc nem vesz...