Home Szabadidő Bulvár Berki Krisztián brutálisan verte, kínozta feleségét

Berki Krisztián brutálisan verte, kínozta feleségét

Berki Mazsi. FOTÓ: POLYÁK ATTILA - ORIGO

Berki Krisztián holttestét május 6-án, korán reggel találta meg a nagyobbik gyereke a IX. kerületi otthona erkélyén.

Ahogy azt elsőként megírtuk, a szomszédok már napokkal korábban, rendszeresen hallottak veszekedéseket a lakásból, egyszer rendőrt is kellett hívni.

Azóta kiderült, hogy Berki Krisztián többször is megverte a feleségét, Mazsit, egyszer hasba is rúgta. Most megtudtuk, hogy Berki agresszivitásában és halálában is szerepet játszhattak a szteroidok, amiket rendszeresen szedett, valamint ahogy a kábítószerek is.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

Az elmúlt napokban több szomszéd is elmondta a Borsnak, hogy Berki Krisztián és felesége, Mazsi kapcsolata koránt sem volt olyan zökkenőmentes, mint azt a közösségi oldalaikon látni lehetett. A házban élők bevallásuk szerint többször is hallották őket veszekedni, és az is előfordult, hogy Mazsi a folyosóra rohant ki, majd azt ordibálta, hogy fél, hogy Krisztián megöli.

TÖBBSZÖR IS HALLOTTAK DULAKODÁST, AZ EGYIK SZOMSZÉD ÚGY NYILATKOZOTT, HOGY A FALAKON KERESZTÜL LEHETETT HALLANI A POFONOK CSATTANÁSÁT.

Azt is elmondták, hogy karácsonykor is hangos veszekedést lehetett hallani, miután Berki Krisztián agresszívan ért haza.

Berki Krisztián. FOTÓ: SZABÓ GÁBOR/ORIGO – ORIGO

Egyszerűen látszott rajta, hogy a sok – vélhetően az edzéshez használt – szer miatt eltorzul az arca, olyan tekintete volt, mintha azt gondolná, hogy bárkinek nekimegy… Forrt benne a hormonok gerjesztette indulat, és Mazsi szerencsétlenségére alig ötven kilósan ő volt a villámhárító

– mondta a szomszéd, majd hozzátette, hogy ezek után hasba rúgta Mazsit, akinek ekkor a kezében volt a közös csecsemőjük is.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

Mazsi ekkor is kimenekült a házból és a teraszon sírt, rendőrt nem hívott.

KÉT NAPPAL BERKI KRISZTIÁN HALÁLA ELŐTT IS NAGYON ÖSSZEVESZTEK EGYMÁSSAL, MAZSI EKKOR MÁR RENDŐRT HÍVOTT.

A szteroid és a kábítószer nagyon rossz párosítás

Egy korábbi tévéműsorban Berki Krisztán beszélt arról, hogy használt szteroidokat. Azok után, hogy a lánya megtalálta a holttestét, a rendőrök kábítószergyanús anyagot találtak az otthonában. Mindezek alapján nem lehet kizárni, hogy mindkét szert használta, akár rendszeresen és együtt is. A kettő együtt pedig komoly agressziót válthat ki.

Berki Krisztián. FORRÁS: INSTAGRAM.COM

Funk Sándor az Origónak elmondta, hogy a szteroidoknak óriási élettani jelentőségük van. Szteroid alapúak a nemi hormonok is, a férfiaknál a tesztoszteron, amelynek szintje nagy mértékben határozza meg egy ember viselkedését.

A hím nemi hormonnak van egy olyan hatása, hogy segíti az izomzat, csontozat fejlődését és a testi teljesítőképességet”

– magyarázza az addiktológus. Hozzátette, hogy ezt nem egyszer, hanem rendszeresen használják a sportolók, főleg testépítésre. A szteroid használatának azonban megvan a veszélye is. Visszafoghatja, leállíthatja azt a szervet, ami a hormonokat termeli. A férfiak esetében a tesztoszteront a here termeli. A szteroid hatása szellemileg teljesen mást okoz, mint például a kábítószerek, azoktól gyorsan, nagyon felfokozott hangulatunk lesz.

A KETTŐ EGYÜTT AZONBAN FELERŐSÍTHETI A HATÁST. A KOKAIN HATÁSÁNAK PÉLDÁUL RÉSZE LEHET AZ AGRESSZIVITÁS, AMI FELERŐSÖDHET, HA SZTEROIDDAL EGYÜTT HASZNÁLJÁK.

„A szteroidok magabiztosságot, fölényes érzést váltanak ki az emberekből, erősíti a dominanciát, és ez hosszabb ideig tart” – mondja Funk Sándor, majd hozzáteszi, hogy a szteroidot hosszú időn keresztül használják az emberek, mert akkor hat igazán.

Valicskó Ferenc személyi edző szerint a szteroidok komolyan felerősítik a hangulatváltozásokat, amelyek akár szélsőségesek is lehetnek.

Szteroidtól az lehet agresszív, aki alapból is az. Inkább az a jellemzőbb, hogy depressziót okoz, ezt erősíti a legjobban. Ha valaki megrúg egy nőt, akkor az szteroid nélkül is megrúgja”-

tette hozzá.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

Mindezek alapján tehát elképzelhető, hogy Berki Krisztián a szteroidok és a kábítószer együttes hatása miatt kiváltképpen agresszívvá vált.

Mazsi nem tagadta a bántalmazást

Berki Mazsi a Borsnak így reagált azokra a hírekre, hogy Berki Krisztián agresszív volt vele, és meg is verte:

A családi történetek, családi történetek maradnak, nem szeretnék romokat átadni a lányomnak. Ez már nem tartozik a nagy nyilvánosságra.

Berki MazsiFOTÓ: POLYÁK ATTILA – ORIGO

Berki Mazsi már tudja, hogy mi okozta Krisztián halálát, de bevallása szerint a lánya miatt erről nem fog nyilatkozni.

origo

Hirmagazin.eu

ElőzőFotó a temetőből: Damu Roland most ünnepelné 48. születésnapját…
KövetkezőRémisztő dolgot állít az Elf Barról az, aki a legjobban ért hozzá
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás