Filozófiai műveiben amellett érvelt, hogy értelmetlen feltételezni az anyagi szubsztanciák létezését, hiszen a tulajdonság nélküli anyagról nincsen semmiféle benyomásunk. Következésképpen az ideák csak az elménkben vannak jelen. Filozófiáját sokan úgy értelmezték, hogy Berkeley a külvilág létezését tagadta, valójában Ő a külvilág anyagi voltát vitatta: föltevése szerint a dolgok egy univerzális isteni elme ideái.
Berkeley az írországi Kilkenny közelében született, jómódú protestáns családban. Apja magas rangú vámtisztviselő volt. Bár apja, William Berkeley angol volt, ő mindig írnek tartotta magát.
Tanulmányait Kilkennyben és a dublini Trinity College-ban kezdte, mindjárt a II. osztályba vették fel. Itt ismerkedett meg John Locke és Malebranche munkáival. 1700-tól a dublini Trinity College-ben folytatta tanulmányait, ahol 1707-ben szerzett diplomát, majd itt tanított teológiát. Fő műveit kollégiumi tagsága alatt írta.
1710-ben szentelték pappá. Londoni utazását követően Lord Peterborough káplánja lett, bejárta Franciaországot és Itáliát.
Berkeley 1713-ban Londonba utazott, itt megismerkedett Joseph Addisonnal, Jonathan Swift-tel és Alexander Pope-pal. Londonban filozófiai nézeteit heves kritikával, olykor gúnnyal fogadták. Swift állítólag azt mondta, hogy ekkora idealizmussal zárt ajtókon is át tudna menni, és egy gyakran említett történet szerint dr. Johnson belerúgott egy kőbe mondván: „Így cáfolom meg őt”… Ugyanakkor néhányan, mint dr. S. Clarke, zseniálisnak tartották.
1724-ben Derry főesperesévé tették, de soha nem foglalta el esperesi székét. Ebben az időben egy bermudai, missziós célú kollégium felállításához szükséges kormányzati támogatás megszerzésén fáradozott. Ez a terve azonban sohasem valósult meg. 1728-ban megnősült, majd ezt követően Amerikába utazott, és Rhode Islanden telepedett le. Ekkor lépett kapcsolatba a Yale Kollégiummal és levelezett a yale-i dr. Samuel Johnsonnal. 1731-ben, miután megtudta, hogy az ígért anyagi támogatás elmarad a Bermuda szigetekre tervezett iskola létrehozásához, visszatért Londonba. Alciphron címmel 1732-ben írt egy művet a kereszténység védelmében. 1734-ben kinevezték az írországi Cloyne püspökévé. Kinevezését követően visszatért szülőföldjére, hogy elfoglalja hivatalát Cloyne-ban. 1752-ben nyugalomba vonult, Oxfordba költözött, és még az ezt követő évben meghalt. Az oxfordi Christ Church-ben temették el.
Munkássága
Első munkái matematikai témákról születtek, de igazán az 1709-ben publikált Értekezés a látás új elméletéről című tanulmánya tette híressé, melyet ma az optika tudományát megalapozó művek közé sorolnak. 1710-ben született meg a Tanulmány az emberi megismerés alapelveiről (a továbbiakban Alapelvek). Berkeley filozófiai gondolatainak másik fontos összefoglalója az 1713-ban megjelent Hülasz és Philonusz három párbeszéde (a továbbiakban Párbeszédek) című munkája, mely a korban kedvelt dialógus műfajában íródott.
Életének utolsó éveiben született írásai nem filozófiai tárgyúak. Utolsó munkája a Siris az orvosi célokra használt kátrányos víz előnyeinek leírásával kezdődik, majd a létezés és a világegyetem természetével, Istennel, és a Szentháromság tanával foglalkozik. Berkeley életében ezt a írást főművének tartották, ma már kevésbé forgatott művei közé tartozik.
Filozófiája
Berkeley már fiatalon kialakította filozófiájának lényeges elemeit: fölösleges és értelmetlen dolog feltételezni az anyagi szubsztanciák létezését, hiszen a tulajdonság nélküli anyagról nincs semmilyen benyomásunk. Következésképpen az ideák csak az elménkben vannak jelen.
Berkeley filozófiája lényegében egy keverék: egyrészt tagadta mindenféle anyagi szubsztancia létezését, másrészt érvelései összhangban vannak a józan ésszel, a mindennapi nyelvhasználattal. Egyrészt megtagadta a tudományoktól az autonómiát azzal, hogy egy sajátos metafizika alá rendelte őket, másrészt a tudományok védelmezőjeként lépett fel; a tudományokkal kapcsolatban egyrészt szkeptikus filozófiát fejlesztett ki, más helyeken a szkepticizmus ellen érvelt; elismerte, hogy észlelésünk tárgyai függetlenek tőlünk, e tárgyakat mégis puszta ideákká degradálta; kritikai érveinek nagy részét, a szabadgondolkodók ellen irányította, ennek ellenére a matematikafilozófia kérdéseiben, a szabadgondolkodás védelmezőjeként lépett fel.
Látáselméleti nézetei
Az Értekezés a látás új elméletéről című műben Berkeley egy filozófiai észleléselméletet körvonalazott fel: a filozófiai látásmódot meg kell különböztetni a természettudományostól. A korábbi, illetve a kortárs optikai irodalomban megfigyelhető paradoxonok abból adódtak, hogy az emberek összekeverik a filozófiai kérdéseket a természettudományosokkal. A probléma megoldását Berkeley az észlelés filozófiai kérdésének a megoldásában látta: azt állította – Locke szóhasználatával élve – , hogy az ideák, pontosabban az észlelés ideái az elmében vannak, az észlelés tárgyát ezek az ideák alkotják. Azonban Berkeley nem fogadta el Locke azon állítását, hogy léteznek közös és absztrakt ideák. Később Locke absztrakt idea kritikájából fejlesztette ki saját álláspontját.
Elsődleges és másodlagos minőségek
Berkeley szerint érzékelésünk közvetlen tárgyai az ideák, vagyis azok a minőségek, tulajdonságok, amelyeket észlelünk, mint a színek, szagok, hangok, tapintható minőségek stb. A külvilág valóságos tárgyaihoz nincsen közvetlen hozzáférésünk, a világot ideáink révén ismerjük. Az Alapelvekben Berkeley heves vitába száll azokkal a nézetekkel, és így elsősorban a kor másik kiemelkedő empirista gondolkodójával, John Locke-kal, aki szerint az érzékelhető objektumok reális léttel bírnak a valóságban, mely azonban különbözik az ideáinktól. Locke az idea fogalmát úgy értelmezi, mint egyfajta lenyomatot. Ő is elfogadja, hogy kizárólag ideáinknak vagyunk közvetlen tudatában, a dolgot alkotó tulajdonságok valós elrendeződéseit nem ismerhetjük. Mégis, az ideák valós tudást közvetítenek számunkra a dolgokról, mert azok a dolgok elmében megjelenő lenyomataiként értelmezhetők. Locke és Berkeley egyaránt megkülönböztetik az elsődleges és másodlagos minőségeket. Elsődleges minőségeknek nevezik a kiterjedést, nagyságot, számot, mozgást, míg másodlagosnak a színt, szagot, hangot. Locke ún. illúzió argumentumokra hivatkozva bebizonyítja, hogy a másodlagos minőségek valójában nem tulajdonságai a dolognak, csupán az elme konstrukciói, az elmében létező érzetek. Ezek az illúzió-argumentumok az érzékelés esetlegességére, az érzékcsalódásokra hivatkoznak: például ugyanaz a tárgy különböző hőmérsékletűnek tűnik számunkra attól függően, hogy milyen távol állunk tőle, vagy a színtévesztők számára egy piros tárgy nem pirosnak látszik. Berkeley ennél tovább megy. Locke érveit alapul véve az elsődleges minőségekről is bebizonyítja, hogy ugyanúgy alávetettek az érzékelés szubjektivitásának, és hevesen érvel amellett, hogy az olyan reálisnak tartott tulajdonságok, mint a kiterjedés sem léteznek az elmén kívül. „Lehetetlen, hogy szín, kiterjedés vagy bármely más érzéki minőség az elmén kívül, valami nem gondolkodó dologban létezzék, azaz igazság szerint nincs olyasmi, amit külső objektumnak nevezhetnénk.” – írja Berkeley az Alapelvekben. (ford. Fehér M. István)
Forrás: wikipedia; Kép: Google;