Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Beperli a 444-et a Hit Gyülekezete vezetője

Beperli a 444-et a Hit Gyülekezete vezetője

0
Heti Válasz

Németh Sándor szerint a 444 évek óta hazug és lejárató cikkeket közöl róla és az egyházáról.

Közleményt küldött szét a Hit Gyülekezete sajtóosztálya, amelyből kiderül: az egyház vezetője pert indít a 444.hu ellen. Németh Sándor nehezményezi, hogy a lap nem kért tőle reakciót, mielőtt közzétette volna a Charismanews.comamerikai keresztény weboldalon megjelent interjú szemléjét. Az interjúban egy amerikai kisegyház vezetője, Rodney Howard-Browne, aki néhány hónapja Budapesten járt, egyebek mellett Németh Sándorral való beszélgetéséből is idézett.

Howard-Browne arról beszélt, hogy a Hit Gyülekezetének egyeteme, szemináriuma, országos hetilapja és 24 órában sugárzó hírtelevíziója van, s az egyház egyedül rúgta ki Soros Györgyöt Magyarországról. Az egyházalapító azt is állította a Charismanews.comnak, hogy Németh Sándor azt mondta neki, szüksége van a segítségére, mert Soros megpróbálja elzárni az anyagi forrásait.

Erre Németh Sándor a közleményben úgy reagált, hogy a 444 cikke színtiszta hazugság. „A hozzám kötött mondatok részemről soha semmilyen formában nem hangzottak el. Az írás szerzője lehetőséget sem adott arra, hogy műve megjelenése előtt az engemet érintő tényállításokra reagálhassak. Ezzel alapvető újságírói elveket rúgott fel.”

hvg

Exit mobile version
Megszakítás