20.6 C
Budapest
2023. szeptember. 30. szombat

Benkő Tibor beszámolt az új nemzeti biztonsági stratégiáról

Dátum:

Megosztás:

A honvédelmi miniszter közlése szerint már megkezdték a katonai stratégia kidolgozását.

A nemzetbiztonsági kabinet elfogadta az új nemzeti biztonsági stratégiát, amelynek katonai része kiemelt figyelmet fordít az európai védelmi képesség kérdésére. Ez nem csak a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség Parancsnoksága, hanem minden tárca feladatkörét érinti – jelentette be a honvédelmi miniszter éves értékelő és feladatszabó vezetői értekezletén. Az európai védelmi képesség kapcsán példaként említette a Franciaországgal valamint az Egyesült Királysággal való kapcsolat erősítését.

Az ország nemzetközi szerepének vonatkozásában rendkívül fontos az attaséhivatalok számának bővítése – tette hozzá. Tavaly 3 új attaséhivatal nyílt a nagykövetségek mellett. Idén újabb három attaséhivatal nyitását tervezik.

2020 kiemelt feladatai

Benkő Tibor ezek között említette

  • a szervezeti átalakítás folytatását,
  • a nemzetközi vezetőszervek létrehozását,
  • a Magyar Honvédség Parancsnokságának Székesfehérvárra költöztetésének folytatását,
  • a hadkiegészítési rendszer átalakítását,
  • a 2020-as Zrínyi Miklós emlékévre,
  • valamint a jövő nyárra tervezett repülőnapra való felkészülést.

A 2020-as év várható fejlesztéseit bemutatva azt mondta, az eszközök ütemterv szerint érkeznek.

A miniszter kiemelte: egy új világrend van kialakulóban, a katonai kihívások is jelentős változáson mennek keresztül. Megjelent egy új hadviselési forma, a hibrid hadviselés, sok az instabil állam, napjainkban is rendszeresek a különböző terrortámadásokról szóló hírek. Emellett a tömeges illegális migrációval már 2015 óta küzd az ország. Kitért arra is, hogy

a NATO két veszélyeztettséggel számol, keleti (orosz) és a déli fenyegetettség. Utóbbi egyre nagyobb hangsúlyt kap a NATO különböző szintű értekezletein.

A biztonsági környezetet figyelembe véve a kormány úgy döntött, hogy egy modern, ütőképes, a hazája iránt elkötelezett, lojális katonákból álló, modern felszereléssel rendelkező haderőre van szükség. „Ezzel tudjuk biztosítani az ország biztonságát és tudunk hozzájárulni a nemzetközi biztonsághoz” – emelte ki.

A miniszter felsorolta még, hogy kezdeményezték egy közép európai többnemzeti hadosztály parancsnokság és egy regionális különleges műveleti parancsnokság létrehozását. Megtették továbbá a kezdeti lépéseket a nemzeti hadiipar kialakítására, és a tartalékos rendszer kiépítésében is előrelépést értek el.

Kiemelt fontosságúnak nevezte a társadalommal való kapcsolat erősítését, az utánpótlás-nevelést. Elmondta,

a honvédség létszáma folyamatosan nő, de nem kellő mértékben.

Az önkéntes tartalékos katonák száma meredeken növekszik. A miniszter kiemelte a honvédkadét program bővítését, s azt mondta: 2030-ig 8-10 katonai középiskolára van szükség.

Folytatódik a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program

Az eddigi eredmények közül szólt a magyarországi kézifegyver-gyártásról, az Airbus többfunkciós helikopterek beszerzéséről. Emlékeztetett, a program egyik része a katonákról szól. Ebben kiemelt fontosságú a társadalommal való kapcsolattartás, valamint az életpályamodell. Utóbbit – mint kiemelte – folyamatosan aktualizálni kell. A program másik része a haderőfejlesztés. Ennek kapcsán a kutatás-fejlesztést és az innovációt hangsúlyozta.

A gazdálkodásra áttérve azt mondta, ez az egyik legnagyobb kihívást jelentő feladat. Korábban nem létező anyagi támogatásból kellett működtetni a honvédséget. Most a honvédelmi és haderőfejlesztési programhoz viszont megkapták a szükséges anyagi forrást is – jelentette ki.

Szólt a NATO azon elvárásáról is, miszerint a védelmi kiadások legalább 20 százalékát haderőfejlesztésre kell fordítani. Ezt túl is teljesítették – közölte, emlékeztetve a kormány azon vállalására is, hogy elérik a GDP 2 százalékos arányt a védelmi kiadásokban.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd
infostart, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Váratlan dolgot tettek az oroszok éjjel, ez az ország sodródhat bele a háborúba

Lehetséges légtérsértést észleltek a román hadsereg radarjai péntekről szombatra virradó éjszaka, amikor Oroszország újabb légitámadást intézett a román...

Kiakadtak a rajongók Beckham tettén, amikor szájon csókolja 12 éves lányát, Harpert…

David Beckham ismét megosztotta a követőit legújabb videójával, amelyen szájon csókolja 12 éves lányát, Harpert. Éppen Victoria Beckham párizsi...

Milliókat keres ez a gyönyörű lány azzal, hogy a kerek fenekével lufikat robbant – fotó

Egy fiatal nő nem gondolta volna, hogy az egyik rajongója fura kérdéséből üzleti vállalkozást fog indítani, azonban mégis...

Egyre durvul a migránsőrület – képek, videó

Drótvágó, létra, bot, csőre töltött éles lőfegyver... – át akarnak jönni az illegális migránsok a kerítésen - írja...