Hirmagazin
Image default
Kiemelt külföldi hírekKülföld

Benépesítik a németek a balatoni falvakat, százával vásárolják az ingatlanokat

A Magyarországon élő német állampolgárok száma 2023-ra elérte a 22 310 főt, és hát, valljuk be őszintén, a legtehetősebbek a Balaton környékére települnek.

Talán emlékeztek rá, amikor tavaly írtunk arról, hogy Angela Merkel és Emmanuel Macron lehet, hogy kacérkodnak a gondolattal, miszerint Magyarországra költöznek!

sonline.hu ír arról, hogy a Dunántúlon, főként a Balaton környékére koncentrálódva igazi német ajkú infrastruktúra alakult ki, vannak már idetelepült német mesterek és szolgáltatók is, akik a honfitársaik rendelkezésére állnak.

Szőlősgyörökön a helyi művelődési ház előtt hétfőn délután sok autó parkolt, mert klubfoglalkozást tartottak a helyi német családok. A településen élő külföldiek közül egyre többen télre is maradnak, és igyekeznek részt venni a falu életében.

Azokon a településeken, ahol eddig is jelen voltak, most érezhetően többen lettek – erősítette meg Klotz Péter, Szőlősgyörök polgármestere. – Most is felvilágosítással kellett szolgálnunk egy ide költöző német családnak. Eladó házak alig vannak nálunk, sőt

a telekárak is a négyszeresére emelkedtek az elmúlt öt évben.

A KSH adatai szerint 2022-ben a németek kétezer lakást vásároltak, főként a Balaton mellett, Zala és Somogy vármegyében. Második helyet a Szlovákiából érkező vevők szerezték meg ezer feletti ingatlannal, ők leginkább a határhoz közeli térségben vettek lakásokat. A harmadik helyen a Budapestre érkező kínaiak állnak, akik 814 lakóházat vettek 2022-ben.

Az ingatlan.com idei adatai alapján Németországból érdeklődtek a legtöbben az eladó ingatlanok iránt, az idén a beérkező németországi érdeklődések száma meghaladta a hatvanezret. Ausztriából közel tízezer, az Egyesült Államokból pedig több mint ötezer érdeklődést jegyeztek fel.

A fotó, illusztráció: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Kapcsolódó hírek

Összeesküvés készül Magyarország ellen – a tettesek és a célok is nyilvánosságra kerültek..

Géza

Nem voltak „háborús tervek” a kiszivárgott Signal chatben – Trump szóvivője is nyilatkozott a botrányról

Géza

Súlyos biztonsági incidens rázta meg az amerikai kormányzatot, miután egy titkos Signal csoportbeszélgetésbe véletlenül bekerült egy újságíró, aki így első kézből értesülhetett egy jemeni katonai csapás részleteiről. Az eset, amelyet a BBC is jelentett, komoly politikai vihart kavart, és felveti a nemzetbiztonsági protokollok megsértésének gyanúját.

Géza