Hirmagazin
Image default
Életmód hírek

Benedek Tibor sosem adta fel, betegen is folyamatosan dolgozott

Hiába tudta, hogy súlyos beteg, nem állt le Benedek Tibor az edzősködéssel. Újpesten négy évig nevelte az utánpótlást, sokak szerint a jövő nagy bajnokait.

A csütörtökön elhunyt Benedek Tibor két évig harcolt a súlyos betegséggel, de a végső bejelentésével május 4-ig várt: ekkor közölte, hogy teljesen visszavonul a vízilabdától. 2018 nyarától úgy dolgozott, hogy a munkája mellett az életéért is harcolt.

Fotó: UVSE

Miután lemondott a válogatottnál, “hazatért” Újpestre, ahol előbb szakmai igazgató lett, majd már betegen elvállalta a “felnőtt” csapat irányítását. A gárda tele volt fiatal gimnazistákkal, velük ért el csodás eredményt Benedek: idén bejutott velük a bajnokság rájátszásába, s az egész szakma elismerését kivívta.

A márciusban lezárult bajnokság összes meccsén ott volt a kispadon, s noha láthatóan lefogyott, megviselte a betegség, nem panaszkodott, senkinek sem beszélt a kálváriájáról. Sőt, ha úgy adódott, maga is beszállt a medencébe az edzéseken.

“Szerettem Mester lenni, megkaptam tőle szinte ugyanazt az örömet, mint játékosként és büszke vagyok a csapatra, amelyikkel másfél szezont együtt dolgoztam” – írta búcsújában Benedek. Egyik legtehetségesebb játékosa pedig arról beszélt, nem lehetett Mester mindenkiből.

„Azt mondta nekünk, hogy Japánban azt hívják Mesternek, aki el tudja mondani a gyakorlatot tökéletesen, és be is tudja mutatni. Ő bejött és meg is mutatta az összes feladatot, azóta mindenki így hívta” – idézett fel egy korábbi emléket az Eurosport oldalának Vigvári Vendel, akiről a szakemberek szerint még nagyon sokat fogunk hallani.

Benedek Tibor júliusban lett volna 48 esztendős

A hozzáértők szerint Benedek halálával pontosan ezért érte pótolhatatlan veszteség a magyar vízilabdát, mivel ő Újpesten teljesen új szemlélettel látott hozzá a csapatépítéshez, és két év alatt is rengeteg tehetséget adott a sportágnak.

ripost / Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Mi vár idén a pályakezdőkre Szolnokon? Íme egy jó tipp a sikeres elhelyezkedéshez

Géza

Tiniszerelem: Az első nagy érzelmek világa

Kovács Karolina

Hobo 80 – Legendás születésnapi koncert az Arénában.. – Isten éltesse a művész urat!

Géza
Megszakítás