Februárban még Vincze Balázzsal tárgyalt arról, hogy az UVSE vízilabda csapata élén vegye át tőle a stafétabotot.
Volt csapattársa elmondta, hogy a megbeszéltnél hónapokkal hamarabb át kellett vennie Benedek Tibor helyét.
Júliustól kellett volna átvennie Benedek Tibor munkáját Vincze Balázsnak, akit Benedek be is mutatott az UVSE játékosainak, edzőinek.
A karantén után, május elején azonban azonnali hatállyal munkába kellett állnia − derült ki a vlv.hu interjújából.

Benedek Tibor mindent megtett, hogy egykori játékostársa tovább tudja vinni, amit ő elkezdett a klubnál, barátja pedig megbecsüli az örökségét.

„Nem az a feladat, hogy új Benedek Tibor legyek (…) én magam rakom magamra azt a terhet, hogy ha Tibor figyeli ezt a gárdát az égi tribünről, akkor érezhesse azt, hogy jó döntést hozott, amikor engem választott utódjául” – mondta Vincze Balázs a lapnak.
Benedek Tibort június 18-án legyőzte a betegség, 47 éves korában halt meg.