Home Főhírek Külföld Belehalt a kanyarófertőzésbe egy kárpátaljai gyerek

Belehalt a kanyarófertőzésbe egy kárpátaljai gyerek

24.hu

Belehalt a kanyaróba egy 12 éves, mezőterebesi fiú Munkácson, a Kárpátalja megyei gyermekkórházban – hozta nyilvánosságra hétfőn az UNIAN ukrán hírügynökség a mukachevo.net hírportálra hivatkozva.

A haláleset a múlt szombaton történt. Roman Snyicer, a kórház főorvosa elmondta, hogy a fiút aznap reggel szállították be a kórházba, akkor már állapota közepesen súlyos volt. Körülbelül egy héttel korábban betegedett meg, otthon ápolták. Kanyaró ellen nem volt beoltva.

Mivel állapota rohamosan romlott, az intenzív osztályra vitték, de az életét már nem tudták megmenteni.

A későbbi híradások szerint a szülők feljelentést tettek, mert állításuk szerint a kórházban meghamisították gyermekük leleteit. A fiút a megyei kórház egyik orvosa kezelte járóbetegként. Az állapota alapján ugyanis az orvos úgy ítélte meg, hogy nem szorul kórházi ellátásra. A beteg kórházba kerülése előtt utoljára múlt szerdán járt nála.

Roman Snyicer megerősítette, hogy a kórház említett alkalmazottja engedéllyel praktizál magángyermekorvosként is, és a megye egyik legjobb orvosának nevezte őt. A szülők értetlenségüknek adtak hangot amiatt, hogy reggel hét óra tájban gyermekük még a saját lábán ment be a kórházba, délután háromra pedig már halott volt.

A kárpátaljai fiú az idén már a 15. halálos áldozata a kanyarónak Ukrajnában. Összesen 11 gyermek és négy felnőtt halt bele a betegségbe, a mostanit megelőzően október 1-jén egy három éves kisfiú a nyugat-ukrajnai Lviv megyében.

Az ukrán egészségügyi minisztérium legfrissebb, múlt heti jelentése alapján az év eleje óta már csaknem 34 ezren betegedtek meg Ukrajnában kanyaróban, közülük több mint 20,5 ezer a kiskorú. Az utóbbi hetekben országosan hozzávetőleg 600-800 új beteget regisztrálnak.

Forrás: MTI

ElőzőInterjút adott a Blikknek Pásztor Anna zaklatója – Ezt üzente a börtönből
KövetkezőBetelt a pohár: kitálalt a soroksári futó nő özvegye, felháborodott és végtelenül dühös
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás