15.2 C
Budapest
2024. május. 6. hétfő
HomeTartalomFalvak, városok múltjaBékésszentandrás az újkorban

Békésszentandrás az újkorban

Az egykori hatalmas kiterjedésű uradalom feldarabolási folyamatba az egyes nemes családok birtokának örökösödés útján történő megosztódása következtében tovább folytatódott. Szentgyörgyi Horváth Zsigmond nagyarányú fölvásárlásai a birtokviszonyokat azonban teljesen megváltoztatták, mert a Szentgyörgyi Horváth család 1818-ban már a községnek 40%-át bírja.
Ekkor az uradalom már 29 birtokos kezében van, akik azonban nem darabolták szét egymás között határát, házait, hanem csak a jövedelmen osztoztak meg. A jövedelem beszedésére és arányos szétosztására közös uradalmi tisztet tartottak. Ez az állapot fennállott 1848-ig.

Az 1828-29-es népösszeírás során már 3 891 fő volt a község lakossága. A szentandrási uradalom összesen 1768 2/8 kaszás réttel, 295 2/4 p.m. szőlővel rendelkezett. Szántóin búzát, árpát, zabot és kukoricát termesztettek. Legelői bőségesek, de az áradások gyakran korlátozták és sziksósak. Fontos megjegyzés, hogy a falu a közutakon kívül fekszik, így az átvonuló katonaság terhét nem érezték. Korabeli mesterek voltak: kovácsmester 7 fő; szíjgyártómester 1 mester, 1 telkes jobbágy; kerékgyártómester 2 fő; szűcsmester 5 fő; ácsmester 2 fő; lakatosmester 1 fő; takácsmester 4 fő; szabómester 2 fő és csizmadiamester 16 fő.

A szentandrásiak kivették részüket az 1848-as forradalomból, szabadságharcból is. A krónikák tanúsága szerint mintegy százan harcoltak a haza függetlenségéért, a szabadságért. A fegyverletétel utáni időben erre a falura is a császári önkényuralom szakadt rá, s a birtokok egyre kevesebb tulajdonos kezében összpontosultak, mind több volt a földnélküli agrárproletár. Az 1860-as évektől az ország egyik legismertebb kubikos faluja lett Szentandrás.
A település második periódusában megindul a tanyai település. A tanyákra való kivonulás Békésszentandráson nem a 19. század közepén indul meg, mint általában a török uralom alól felszabadult alföldi területeken keletkezett településekről állítják, hanem már a 18. század második felében.

A természeti csapások évtizede:
A francia háborúkat követő nagy drágaság és pénzelértéktelenedést fokozta a súlyos természeti csapások egész sora, mely akkor nehezedett a lakosságra. 1813-14. évben rendkívüli szárazság miatt takarmányt begyűjteni nem lehetett. Az 1815-16. évben pusztított nagy hóvihar következtében 2382 db ló, szarvasmarha, juh és sertés hullott el, ugyanebben az éven az árvíz elöntött 192 házat, melyből 48 összeomlott. A vermekben megromlott 75 köböl búza, 161 köböl árpa, 25 köböl köles, elpusztult a határban 132 tanya, víz alatt állott 45 sessió urbariális szántó, melyen 448 köböl őszi vetés romlott meg, a tanyákon takarmányból 601 szekér széna és 463 szekér szalma pusztult el. A csabacsüdi árendális pusztán megrongálódott és hasznavehetetlenné vált 937 köböl alá való őszi vetés.
Mindezeket felülmúlta az 1831. évi kolera járvány.

A számottevő ipar nélküli faluban a kézműipart is a szövetkezeti forma jellemezte a szocializmus építése idején. A kisiparosok szövetkezete mellett ebben az időben is, akárcsak ma, meghatározó és az országhatáron túl is ismert volt – csakúgy, mint korábban és mind a mai napig – a békésszentandrási szőnyegszövő üzem a maga kézi csomózású perzsa-, és torontáli szőnyegeivel. A szőnyegszövés erdélyi gyökerekből táplálkozva 1924-ben honosodott meg üzemi méretekben a községben. A lakosság ellátására 1904-ben alakult meg a Hangya-szövetkezet, ma már az élelmiszerellátást a Szarvas és Vidéke ÁFÉSZ biztosítja, a magánvállalkozásban üzemeltetett különféle profilú üzletek mellett.

A két háború között a katolikus kör népkör és olvasó egyletek mellett munkáskör is szerveződött, megalakult a Békésszentandrási Takarékpénztár Rt., és a községi hitelszövetkezet is. Csabacsüd kiválásával 1924-ben Békésszentandrás határa jelentősen csökkent. Az Alföld öntözését szolgáló program keretében 1942-ben Horthy Miklós kormányzó részvételével felavatták a falutól északra a Hármas-Körösön épült duzzasztóművet. Ezzel, s a korábbi folyószabályozással megszűnt az addig sokszor gondot okozó árvízveszély, a települést átszelő szeszélyes folyó csendes holtággá változott. A gazdasági válság elől sokan menekültek az újvilágba Szentandrásról is.

Békésszentandrás a felszabadulás után:
A II. világháború 1944. október 6-án érte el Békésszentandrást, amikor a szovjet hadsereg a fasiszta hadakat a Tisza felé szorította vissza.
Az élet elindítása akkoriban sehol sem volt könnyű és ebben a községben még az általánosnál is sokkal nagyobb problémák jelentkeztek. Mindenekelőtt az, hogy a Tisza-menti harcok következtében egy magasabb szovjet katonai parancsnokság a községben helyezkedett el. Emiatt a lakosságnak a belterületi házakat el kellett hagynia – a kapott tájékoztatás szerint – néhány hétre, azonban ez az állapot végül is kerek hét hétig tartott, melynek rendkívül súlyos következményei voltak a lakosságra.

Ez idő alatt a szovjetek elvitték a lóállomány 85%-át, a szarvasmarhák 80%-át, a baromfi nagy részét, s az élelmiszer jelentős hányadát.
49 napig tartott a kilakoltatás és az addigi helyzetet még ez is súlyosbította. Sok lakóház megrongálódott, leégett, a bútor berendezések teljesen megsemmisültek.

A lakóházakat 1944. december 25-én hagyta el a katonaság és bár harcok nem voltak a községben, de a 7 héten keresztül egymást váltó, harcban induló és harcból visszatérő egységek után mégis tetemes anyagi károk voltak. A katonák távozása után gyorsabbá vált az élet normalizálódása.

A háború után 1945-ben földet osztottak, de 1949-ben megkezdődött a téeszesítés, a mezőgazdaság mellet az ipar és a kereskedelem „szocialista” átszervezése. A többször változó nevű mezőgazdasági termelőszövetkezetek megteremtették a nagyüzemi növénytermesztést, az öntözhetőség feltételeit javítva rizstermesztéssel és konyhakertészettel is foglalkoztak. Jelentős volt – bár a háború előttihez képest eleinte meglehetősen visszaesett – az állattartás: a szarvasmarha-, és sertéstenyésztés mellett foglalkoztak a ló-, és juhtartással is.

Lényeges változás a munkalehetőségek alakulásában csak 1951-ben következett be, amikor megalakult a Szőnyegszövő Háziipari Termelő Szövetkezet, mely a sok-sok kezdeti nehézség ellenére is állandóan fejlődött, gyarapodott, rendszeres munkalehetőséget biztosítva a békésszentandrási munkaerőknek.

A tanácsrendszer idején sokat gyarapodott Békésszentandrás infrastruktúrája, bővült az ivóvíz-, és villanyhálózat, járdák és közutak épültek. Az oktatás és a kulturális élet, valamint az egészségügyi-, és szociális ellátás területén is végbement az államosítás. A kis iskolák fokozatosan megszűntek, felépült a községben a központi általános iskola, ahol máig is folyik az oktatás, továbbá bölcsőde és óvoda létesült. Államivá vált a filmszínház, a katolikus kör épületéből kultúrház lett.

A rendszerváltás után Békésszentandráson is demokratikusan megválasztott önkormányzat vette át az irányítást, lezajlott a kárpótlás, a privatizáció. A termelő-, és ipari szövetkezetek helyét újból átvette a magángazdaság, illetve az új típusú szövetkezés. A 1990-tól 94-ig működő önkormányzat viszonylag nagy beruházásokba kezdett, s emiatt a község lehetőségeihez mérten komoly adósságot halmozott fel. Az 1994-ben választott önkormányzat Sinka József polgármester vezetésével azon fáradozott, hogy a megkezdett beruházások – ivóvíz-tisztító, szilárd hulladék-lerakó – befejezése mellett a nagyközség elkerülje az igen komolyan fenyegető csődhelyzetet. Mindezeken túlmenően Békésszentandrás volt, ahol megszervezték és végrehajtották azt a gázvezeték-építési programot, amit a környező kistelepülésekre is kiterjesztettek, s így Magyarországon Békés megye lett az első, ahol minden településen megoldott a vezetékes gázellátás. Az infrastrukturális fejlesztések során a Hungarotel Rt. jelentősen bővítette a szentandrási telefonhálózatot is, és Békésszentandrásról indul ki a Körös-völgyi kerékpárút is, ami a közlekedés biztonságának megteremtése mellett jó terepet kínál- egészen Csabacsűdig – a két keréken közlekedő turistáknak. Az önkormányzat óvodát, iskolát, könyvtárat és művelődési házat működtet Szentandráson, a filmszínház viszont megszűnt.

Az egészségügyi ellátást a privatizált háziorvosi és fogorvosi körzetek jelentik, az önkormányzat bentlakásos szeretetotthont tart fenn a rászoruló időseknek, itt nyugdíjas klub is működik. A házi gondozás is megoldott annak, aki azt kéri.
A rendszerváltás után megjelent munkanélküliség az országos átlag körül mozog az utóbbi években, az önkormányzat amellett, hogy az egyik legnagyobb munkaadó, igyekszik kedvezményekkel elősegíteni a tőkeerős vállalkozások letelepedését. Eredményes gazdálkodását az állami finanszírozás és a helyben kivetett adók mellett az önhibájukon kívül forráshiányos önkormányzatok pályázatán nyert állami támogatás biztosítja.

Békésszentandrásnak évtizedek óta igen jelentős az idegenforgalma, ezt az önkormányzat tudatosan igyekszik fejleszteni helybeli-, és külső vállalkozók, legutóbb a Körös-szögi Kistérségi Területfejlesztési Társulás segítségével. A Körös-holtág, és az élő Körös érintetlen természeti környezetet kínál, de kedvelt horgászparadicsom is és a vadászat szerelmesei is apróvadakban gazdag területet találnak errefelé. A holtág mentén található számtalan üdülő bőven kínál szálláshelyet az ideérkezőknek.

Forrás: http://www.bekesszentandras.hu/telepules_tortenelem14.htm

Cím: Békésszentandrás Hősök tere 1.
Tel: +36 (66) 218 344
E-mail: [email protected]
Web: http://www.bekesszentandras.hu/

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work