A török világ:
Békésszentandrás 1557-ben szerepel a török kincstári defterben, tehát adózott nemcsak a magyar földesúrnak, hanem a töröknek is. Szentandrás mint gazdagabb hely szultáni birtok lett és az aradi szandzsáksághoz tatozott.
Amikor 1556-ban Gyulavárt elfoglalták a törökök, megalakítják a gyulai szandzsákságot, de a jobbágyok a magyar földesuraknak ezen túl is megfizették adójukat. Később Békés megye nyugati részével együtt Szentandrás az erdélyi fejedelem fennhatósága alatt állott egészen 1597-ig, ebben az évben teljesen elpusztult.
A török, amint új területet hódított meg, mindjárt a hadászatilag fontosabb helyeken erődítményeket (palánkokat) és várakat épített. A környéken Szarvast erősítette meg (1566. körül). Ezután a vidék történetében Szarvas vitt fontosabb szerepet, Békésszentandrás pedig vesztett jelentőségéből, bár sokkal népesebb volt, mint az előbbi.
A település második pusztulása:
A város életében a legszomorúbb kort a tizenöt éves háború hozta meg. A keresztény csapatok a vidék egy részét visszafoglalták a töröktől (1596), de sok községet leromboltak, mint ellenséges zónában lévőt. Ekkor Szentandrás még elkerülte a végveszélyt. A következő évben, miután már előbb feladta a török Szarvast és Békést, a Győrnél táborozó Szolimán temesvári beglerbég megsegítésére menő tatárok irtózatos pusztítást vittek véghez a Körös-Maros közé zárt területen, a lakosságot vagy levágták vagy rabláncra fűzve elhurcolták. A város a környékbeli helységekkel együtt azonos sorsra jutott. Lakatlan pusztasággá vált az egész vidék.
A második újratelepülés:
Szentandrás körülbelül 30 évig állott lakatlanul. Az új település keletkezésének pontos évét nem tudjuk, de 1639-ből már ismeretes a község pecsétje. A Hármas-Körös bal partján, a város romjain alapítanak szépen fejlődő telepet az új lakosok. Ekkor új földesúr van, ugyanis Báthory Gábor erdélyi fejedelem 1608-ban Szentandrási György nevű vitézének adományozta Szentandrás egy részét. Az új lakosok gazdátlanul kóborló jobbágy családok voltak.
A bitokviszonyok teljesen megváltoztak.
Ezeken kívül a Paksi örökösök is igényt tartanak a falura, de I. Rákóczi György megvédte a szentandrásiakat a Paksiakkal szemben és ezek nem tudták elfoglalni a falut. A jobbágyokra igen nagy terhek nehezedtek, a török is zaklatta őket. A szentandrásiak panaszkodtak 1648-ban földesuraiknál, hogy a Horgánál legelésző marháikat katonák elhajtották.
Az újból benépesült Szentandrás lakossága református, mint Békés vármegye többi községe is az, néhány kivételével. Tudjuk, hogy 1685-ben 20 református egyház volt ott. A községben működik 1666-ban Szokolai János református prédikátor, akit a lakosság kérelmére a szatmárnémeti gyűlés rendelt ide. Később cseh jövevények is telepedtek le. Ezekkel megszaporodva a lakosság 1650-ben templomot épített.
A falu nagyságáról a korban nincs adatunk.
A lakosság fő foglalkozása az állattenyésztés. Annak nagyságát mutatja, hogy arra a szentandrási határ nem volt elegendő, ezért bérbevették a lakatlanul heverő Veresegyháza és Fehéregyháza határát is. Földmívelésről is vannak adataink. Termeltek a lakosok búzát, árpát, zabot, kölest és különféle hüvelyes növényeket. Az ipar és kereskedelem nem jelentős, sőt a török idők bekövetkeztekor a régi vásártartási jogot sem gyakorolták. A vám és átkelési illetéket a török szedte. A második Szentandrás lakói nem is tudták, hogy annak előde város volt, pecsétjükön is csak falunak jelzik. Ez nyilvánvalóvá teszi, hogy az újonnan felépített község lakosai között egyetlen olyan sem akadt, aki az 1597. évi tatárpusztítás előtt élt ott.
A település harmadik pusztulása:
A három részre szakadt Magyarország idejében Szent-andráson is megesett, hogy három földesúr – a régi mellett a török és egy erdélyi is – sarcolta a pestistől is gyötört jobbágyokat. A 17. sz. második felében a felszabadító háború idején a vidék ismét hadszíntérré változott. A község lakói ezeket a csapásokat már nem tudták elviselni, ezért 1696-ra Szentandrás végképp elnéptelenedett.
1683-ban Apaffy Mihály Túrnál táborozó seregének élelmezésére az egész Szentandrás község már csak egy véka árpát és birkát adott. Lindner Keresztély udvari kamarai tiszttartó és gyulai harmincados 1698-ban Gyulaváritól szentandrásig bejárta a területet a Körös mentén, szerinte Békés kivételével ott minden falu lakatlan pusztaság. A lakosság a szomszéd Bihar vármegyében futott. Csak a csehek által épített, díszeitől megfosztott templom maradt hátra. 1705. május 28-án Károlyi Sándor gróf II. Rákóczi Ferenc kapitánya a szentandrási révnél vert egy nagyobb rác csapatot szét.
A harmadik újratelepülés:
A hódoltsági terület határának változása teljesen összekuszálta a birtokviszonyokat. A régi birtokosok közül egyedül a Paksi-család jelentkezett, mely a szentandrási uradalom egy negyed részének volt a birtokosa a 16. században. A 17. század végén fiúörökösök nélkül maradt a család és valamennyi birtok a koronára szállott vissza. A leányági örökösök azonban kiegyeztek a kincstárral és 32.000 forint ellenében az összes birtokokat megkapták. Paksi Anna unokájának, Daróczy Katalinnak a férje, báró Száraz György hétszemélyes királyi táblabíró a 32.000 forintnak a szentandrási uradalomra eső részét kifizette. Így megkapta még 1719. előtt a szentandrási uradalmat: Szentandrás, Csabacsüd, Szentetornya, Ötvenablak, Tótkomlós falukat – s ebbe először 1719. évben, másodszor 1731. évben iktatta be magát.
Szentandrás második elpusztításakor a lakosság egy része a szomszédos Bihar vármegyében keresett menedéket. 1719-ben előbb Kabáról, majd más településekről is, főként református családokat telepített Szentandrásra. A romos katolikus templomot 1727-ben építették újjá, s használták a maguk vallási összejöveteleire. A földesúr, Száraz György nem szedett adót, de a jól jövedelmező birtokot magas haszonbér mellett kiadta a szintén Kabáról betelepült Tolnay Istvánnak, aki kegyetlenül behajtotta a jobbágyokon nem csak a földesúr, de a maga hasznát is.
A Vértessy-féle parasztfelkelés:
A vármegyei jegyzőkönyvek tanúsága szerint a lakosok 1725-ben panaszt emelnek Tolnay ellen, mert megverette őket. 1734-ben pedig két ízben is felgyújtották a szérűskertjét és magtárát. A megkínzott és agyonsanyargatott nép dühe robbant ki Vértessy Mihály bíró vezetésével. A felszabadulás előtti polgári történetírás csak mint a „Péró-féle parasztlázadást” emlegeti, holott valójában ez a szentandrási parasztok és a Maros-menti szerb határőrök egy részének együttesen kezdeményezett felkelése volt.
1734 őszén két szentandrási parasztember, Sebestyén János és Szilassy István Pócsán felkeresték Szegedignácz Péró marosvidéki rác határőr kapitányt. Tanácskoztak arról, hogy közösen üzennek Rákócziért Rodostóba.
1735. április 27-én tetőfokára hágott a mozgolódás. A kurucok hatalmas gyűlést tartottak Szentandráson, Vértessy bíró, Sebestyén János esküdt és mások vezetésével. Eljöttek a sarkadi, a túri, az öcsödi, a karcagi, a dobozi és a madarászi kurucok követei is. Ahogy a krónikákban áll: „A szentandrásiak a bíró biztatására kimentek a város pusztájára, hogy akinek nincs, erőszakkal szerezzen magának fegyvert és lovat. Vörös posztóból zászlót erősítettek egy mogyorófarúdra, s az elsőt a 30 éves Tóth János kezébe adták.” Rákóczira és a hazára esküdtek. Nem tudhatták, hogy a fejedelem már meghalt április 8-án Rodostóban.
A gyűlés után először egy szarvasi prédikátor lovát vették el, majd kifosztották Tolnay István házát. A több száz felkelő Kákafoknál ütött tábort. Április 28-án az őrnaggyá választott Vértessy Mihály, valamint Sebestyén János gyalogos és Pap Gáspár lovaskapitányok vezetésével a felkelők Kondoroson át Köröstarcsa felé vonultak. Május 4-én a Helytartótanács is értesült a felkelésről. Arad környékén összevonták a császári csapatokat. Eközben a szentandrási kurucok Gyula elfoglalására készültek. Ott azonban Klósz Mátyás, megyei alispán a fenyegető ostromgyűrű ellenére megtartotta a várat. Május 9-én mintegy 1500 kuruc felkelő Erdőhegynél csatát állt báró Orczy István serege ellen. Ide késve érkeztek a nagykörösi és kecskeméti parasztok, s a csata elveszett. Május 13-án 100 fős maradékával Vértessy, Matula Pál és Sebestyén János Telegdre húzódtak. Itt bihari és váradi császári katonák verték szét a felkelés maradékát.
A megmozdulás vezetőit 1736. április 4-én a budai Szent György téren kerékbe törték: Pérót, Sebestyént, Pásztor Andrást és Matula Pált, testük darabjait három településen, darabjait Váradon, Sarkadon és Szentandráson – a piactéren – közszemlére tették. A többi 16 vezető fejét a hóhér egyszerűen lekaszabolta. A további 72 vádlott közül sokat ítéltek várbörtönre, sáncfogságra, csak 14 felkelő tért vissza később a faluba.
Szentandrás a 18. században
Birtokviszonyok:
A lázadás alkalmával Tolnay elmenekült. Báró Száraz György ekkor 10 évre zálogba adta Szentandrást Klósz Mátyás megyei alispánnak. Klósz maga nem gazdálkodott, hanem bérbe adta Karácsony Gergely nevű örménynek. Ennek idejében (1739) nagyarányú pestis pusztított, mely 228 lakos halálát okozta. A pestis és az előző évek eseményei miatt csaknem teljesen elnéptelenedett Békésszentandrásra 1742-ben Gömör, Nógrád, Nagy- és Kis-Hont megyékből lutheránus tótok költöztek be. Két év múlva a megye arról értesül, hogy templomot építenek, aminek kivizsgálására kiküldött szolgabíró előtt igazolják, hogy a földesúr engedte meg könyörgésükre egy nyerstéglából való imaház építését Mravik Péter nevű tanítójuk vezetése alatt. A szarvasi evangélikus lelkész lelki gondozása alatt állottak, rendes istentiszteletekre ide jártak.
Báró Száraz György halála után (1743) leányára, Júliára, (férje: báró Dezséri Rudnyánszky József hétszemélyes királyi táblabíró) szállt az uradalom. 1746-ban letelt a 10 év és Rudnyánszky József átvette a birtokot Klósz Mátyástól. Ő szívesen ott hagyta volna a lutheránus tótokat, de azok a más vallásúakkal szemen oly követelőleg léptek fel egy Chrapan András nevű emberük vezetésével, hogy a régebbi lakosok érdekeit és a falu nyugalmát komolyan veszélyeztették.
A földesúr felajánlotta a tótoknak a komlósi pusztát, akik ide átköltöztek (kb. nyolcvan család) s meglapították a mai Tótkomlóst. Ugyanekkor a római katolikus lakosok közül néhányan elköltöztek Hódmezővásárhelyre és a bácskai Hegyesre, mert Békésszentandrás a Mezőtúr felé eső legelőnek egy részét elvesztette. Az eltávozók helyére még abban az évben a tiszamenti falvakból római katolikus vallású magyarok telepedtek le, akik mindjárt el is vették a reformátusok által átépített korábbi katolikus templomot. (A reformátusok 1803-ban a falu déli részén építettek maguknak új templomot, ma is áll mindkettő.) A szentandrásiak közül számos család 1769-ben átköltözött a Kis Hegyes nevű kincstári pusztára. (Ma a vajdasági Kishegyes nevű faluval testvértelepülési kapcsolatban van Békésszentandrás.) Ezekben az években egy összeírás 230 házat, 1430 embert, 2752 magyar hold megművelt területet, 23716 katasztrális hold határt regisztrált Szentandráson.
A községgé szervezkedés a második letelepülés után hamarosan megtörtént. 1731-ben említik a megyei jegyzőkönyvek Böszörményi Pál szentandrási jegyzőt, 1737-től ismerjük a jegyzők és a bírók teljes névsorát. Az urbáriumot Békésszentandráson 1772. évben vezették be.
A községnek egyedüli földesura Báró Rudnyánszky József (Báró Száraz Júlia férje) volt, aki a jobbágysággal békés viszonyban élt és lent lakott Békésszentandráson 1780-tól. Amint azonban a föld ára emelkedni kezdett, a többi Paksi örökösök szót emeltek az ellen, hogy a szentandrási uradalom egyedül Daróczy Katalinra – Báró Száraz György nejére – szállt és perrel támadták meg Rudnyánszky Józsefnét, mint Paksi leszármazót és Száraz örököst. Sikerült is keresztül vinniök, hogy a kincstárnak megfizetett váltságdíj reájuk eső részének megfizetése után az uradalmat felosszák egymás között (1795). Az akkor 1887 lakosú szentandrási uradalmat 3024 részre osztották.
Település és építkezésmód:
A belterületi településnél két kiindulási pontot találunk. A ma katolikusok által lakott részen 1719-ben Kabáról visszaköltözött reformátusok telepednek meg. Az ott talált tető nélküli régi római katolikus templomot kijavították és istentiszteleteiket abban tartják. A lakosságot az előbbi település maradványa vonzotta oda. A hely megválasztásánál kétségkívül nagy szerepe volt annak, hogy istentisztelt tartására alkalmas helyet találtak. Ehhez járul a térszín alkalmassága is, mert 85,5 m tengerszint feletti térszint a Körös áradási már nem öntöttek el, így a település terjeszkedésének természeti akadálya nem volt. Az 1742-ben betelepült tótok a község délkeleti részén (ma kálvinista vég) az alluviális térszínből szigetként kiemelkedő 84,5 m tengerszint feletti magasságon felüli ópleisztocén szintet szállják meg. Első dolguk imaház építése volt, majd 1746-ban Tótkomlósra költöztek át.
Itt kell megjegyezni, hogy az 1681-től kezdve hozott országgyűlési törvények és királyi rendeletek a töröktől visszafoglalt területeken elvben kizárták a protestánsok nyilvános vallásgyakorlásának lehetőségét. A valóságban a vármegye és többnyire a földesurak is toleráns magatartást tanúsítottak, nem akadályozták a protestáns egyházak létrejöttét vagy újraszervezését, hiszen másként nem sikerült volna a vidékét benépesíteni. A protestánsokat ezért sok diszkriminatív intézkedés sújtotta. Ha a protestánsok által használt templomról igazolni lehetett, hogy egykor katolikusoké volt, akkor elvehették tőlük. Ezen rendeletek ismeretében báró Rudnyánszky József 1746-ban Szentandráson elvette a református lakosoktól a régi római katolikus templomot és az újonnan érkezett római katolikus települőknek adta. Erre a református lakosok a tótok helyére telepedtek át – ahol ma is laknak, – és az evangélikusok szlovákok imaházát használták.
A belterületi település erről a két helyről indul ki a térszín alkalmassága szerint. Előbb csak az árvízmentes helyeket foglalták el, majd a lakosság szaporodásával és az árvízvédelmi építkezések után az alacsonyabban fekvő területekre is kiterjedtek, de sok veszélynek voltak még mindig kitéve (pl. az 1816. évi árvíz).
Az épületek a rendkívül szűk udvarok miatt szorosan egymás mellett állanak. Ennek oka az, hogy nagy épületekre és kertkerítésekre szükség nem volt, mert a marhatartás, beleértve az állatok teleltetését is, kezdettől fogva künn, a határban történt. Másik oka pedig, hogy a földesurak a zsellérházakat újabb házhelyosztásokkal nem szaporították, ezáltal kívánták a nincsteleneket más határba való településre kényszeríteni. A jobbágyok inkább – mintsem hogy elvándoroljanak – a már meglévő telkeikre építkeztek. Az utcák így rendkívül keskenyek és görbék lettek, mert minden kis helyet kihasználtak. A legrégebben lakott terület a keleti részen, a Körös partján van, ott ahol a régi templom is áll.
A lakosság átalakulása:
II. Rákóczi Ferenc szabadságharca után békésebb idők következtek, s ezzel a fejlődés lassan megindult az előbbi harcokban elnéptelenedett területeken. Békésszentandrás lakossága állandóan növekedett.
1720-1773-ig tehát 53 év alatt a lakosság száma több mint húszszorosára emelkedett, ez a nagymérvű gyarapodás a községbe történő jelentős számú bevándorlásnak tulajdonítható.
A római katolikus vallású lakosság elődei 1746-ban települtek Békésszentandrásra. Lelki gondozásukat kezdetben váradi ferencrendi szerzetesek látták el. Báró Rudnyánszky József földesúr azonban rövid idő alatt megszerezte az egyházszervezkedéshez szükséges királyi engedélyt, s még ugyanabban az évben báró Patachich nagyváradi püspök letétette a plébánia alapkövét.
Eleinte a reformátusoktól elvett templomot használták, majd átépítették és báró Száraz Júlia, báró Rudnyánszky József özvegye tetemesen megnagyobbította és 1784-ben toronnyal is ellátta. Az első plébános Markovics Mátyás volt (1748-1761).
Az 1719-ben Kabáról beköltözött reformátusok egyházközséget egyházközösséget alakítottak 1722-ben, s azóta az megszakítás nélkül fennáll. Sokat segített rajtuk kezdetben, hogy találtak ott egy kis tető nélküli templomot, melyet használatba vettek. 1746-ban elvette a földesúr tőlük és ekkor átköltöztek a tótok helyére, s az azok által elhagyott templomban tartották az istentiszteletet 1803-ig. Ekkor kezdtek a mostani templomnak megépítéséhez, mely 1808-ban készült. Első lelkészük Liszkay János volt (1722-1727).
A két uralkodó vallásfelekezet – római katolikus és református – között a béke és a kölcsönös türelem uralkodott állandóan. 1746. után a két felekezet olyan megállapodást kötött, hogy a községi elöljáróságban a bírói tisztséget két egymás után következő évben római katolikus vallású lakos viseli, utána egy esztendeig református. A tanács kétharmad része római katolikus vallású lakosokból áll, egyharmad része pedig reformátusokból. A község közjövedelmét is hasonlóan osztották fel, kétharmad része a római katolikusokat, de ugyanilyen arányban vállalták a terheket is.
Forrás: http://www.bekesszentandras.hu/telepules_tortenelem11.htm
Cím: Békésszentandrás Hősök tere 1.
Tel: +36 (66) 218 344
E-mail: strassburger@bekesszentandras.hu
Web: http://www.bekesszentandras.hu/
