Hirmagazin
Image default
Külföld

Bekeményít az osztrák kormány: kitiltják a fejkendőt az óvodákból

A jobboldali osztrák kormánykoalíció megállapodott kedden este arról, hogy az óvodákban és az általános iskolákban megtiltják a fejkendő viselését. A nyáron már életbe léphet az új jogszabály.

Heinz Fassmann oktatásügyi miniszter szakértőket kért fel, hogy megvizsgálják, jogilag megoldható-e, hogy az osztrák óvodákból és általános iskolákból kitiltsák a fejkendők viselését. Kedden zöld lámpát kapott a javaslat, így már az este folyamán bejelentette a kormánykoalíció, hogy nyárig törvénybe foglalják a fejkendők száműzetését. A Sebastian Kurz vezette kormány kiemelt jelentőségűnek tekinti az országba érkezett migránsok integrációját, ehhez pedig elengedhetetlen szerintük, hogy már gyerekkorban sikeresen be tudjanak illeszkedni a bevándorlók a társadalomba – írja a Kronen Zeitung. 

Nem ez az első jelentős intézkedés Ausztriában ebben a témában. Tavaly megszületett a burkatörvény is, amely megtiltja mindenki számára a nikáb és egyéb olyan ruhadarabok viselését a köztereken, amely az egész arcot eltakarja.

Ezt akkor azzal magyarázták, hogy az integráció mellett a közbiztonság szempontjából is fontos intézkedésről van szó.  

Forrás: Ripost

Képünk illusztráció.

Kapcsolódó hírek

Zelenszkij elégedetlen az USA-val: Vita az ukrán ásványkincsek felett.. – Írd meg a véleményedet erről!

Géza

A 64 éves Gareth Delbridge és az 58 éves Michael Spike Lewis olyan karbantartási munkálatokat végeztek, amelyekről senki nem szólt nekik, hogy már nem kell megcsinálniuk. Életükbe került (18+)

Géza

Támadás történt Ausztriában, Villachban: négy sérült, egy fiatal fiú életét vesztette.. (18+)

Géza
Megszakítás