Hírességek is helyet foglaltak a Kossuth téren felállított színpad mögött. A Békemenet és az ünnepi műsor után Orbán Viktor beszéde következett.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére tartott ünnepi rendezvény Rákay Philip műsorvezetésével vette kezdetét október 23-án kora délután, néhány perccel fél kettő után a Kossuth téren. A műsor elején Rákay a térre érkezett tömeghez szólva körbenézett, és a zászlókon látható települések neveit sorolta, kiemelve, milyen sok helyről érkeztek megemlékezők a fővárosba.
Ezt követően egy kisfilmet vetítettek le az ’56-os forradalom résztvevőiről, majd a színpadra vonultak az esemény veteránjai, akiket Rákay Philip egyenként mutatott be a közönségnek.
A műsor következő részében Rákay ’56-os szabadságharcosokat hívott színpadra: Ámon Antalt, vitéz Bogyay Elemért, Lengyel Jánost, Égi Pált, Csigás Zoltánt és vitéz Szilágyi Árpádot.
A megemlékezés egyik látványos pillanataként a Magyar Honvédség díszelgő áthúzása következett: három Gripen vadászgép repült el a tér felett, nemzeti színű füstcsíkot húzva maga után.
A hivatalos ceremóniát zenés műsor követte, amelyben több ismert művész és előadó is részt vett. Az élő közvetítésben látható volt, hogy a meghívott vendégek soraiban mások mellett
- Muri Enikő,
- Szabó Zsófi,
- Vasvári Vivien,
- Zoltán Erika,
- Eperjes Károly,
- Varga Miklós,
- Cooky,
- Bán Mór,
- és Patkó Béla (Kiki) is helyet foglaltak a dísztribünön.
- Radics Gigi énekelt – Szabadság vándorai c. dalt –, Széki Attila Curtis reppelt.
Élő közvetítés

