Home Főhírek Gazdaság Bejelentkezett egy önkormányzat a szuperkórházért

Bejelentkezett egy önkormányzat a szuperkórházért

Ha az újbudai önkormányzat nem támogatja, hogy a XI. kerületben épüljön meg a dél-budai térség egészségügyi ellátását fejlesztő beruházás, akkor Budafok-Tétény szívesen látja a tervezett centrumkórházat és járulékos fejlesztéseit.

A főváros XXII. kerületének önkormányzata közleményében idézte Karsay Ferencet (Fidesz-KDNP) Budafok-Tétény polgármesterét, aki úgy fogalmazott, jól előkészített és szakmailag alátámasztott beruházásokat csak azért blokkolni, mert politikailag ez az érdekük, felelőtlenség.

Mint írták, a hírek szerint László Imre, az újbudai DK-s polgármester által vezetett önkormányzat nem támogatja a kerületbe tervezett szuperkórházat, de legalábbis erős kételyei vannak a beruházás szükségességéről.

A XXII. és a környező kerületek lakosságának magas színvonalú egészségügyi ellátásának megteremtése érdekében Karsay Ferenc tárgyalásokat kezdeményez a kormányzati szerveknél egy budafok-tétényi helyszín kijelölésére – áll a közleményben.

Az M-Teampannon számos koncepció látványtervet és egy alaprajzot is közölt korábban a XI. kerületi Dobogó elnevezésű területre tervezett új korházrók, cikünk nyitóképe is ezek egyike.

Nyitókép: teampannon.hu
infostart, Hirmagazin.eu
Exit mobile version
Megszakítás