3.6 C
Budapest
2023. november. 28. kedd

Bejelentette lemondását Magdalena Andersson, Svédország miniszterelnöke

Dátum:

Megosztás:

Bejelentette lemondását szerda este Magdalena Andersson, Svédország szociáldemokrata miniszterelnöke.

Szerda esti sajtótájékoztatóján a svéd kormányfő úgy nyilatkozott: „A választás előzetes eredménye elég világos ahhoz, hogy levonjuk a megfelelő következtetéseket. Az a legfontosabb, hogy mielőbb felálljon Svédország új kormánya, ezért a holnapi nap folyamán kérni fogom a házelnököt, hogy mentsen fel tisztségemből”.

Az 55 éves, közgazdász végzettségű Andersson alig egy éve lett miniszterelnök, s ő nyújtotta be Stockholm történelmi jelentőségű NATO-csatlakozási kérelmét, reagálásként egyebek között arra, hogy Oroszország februárban háborút indított Ukrajna ellen

– írja az MTI.

Ulf Kristersson, aki a Mérsékelt Párt vezetője a jobboldal jelöltje a miniszterelnöki tisztségre, korábban már bejelentette követőinek: készen áll arra, hogy megpróbáljon egy stabil és hatékony kormányt alakítani.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

– Elkezdem most a munkát az új kormány megalakítása érdekében, amely képes lesz megoldani a dolgokat, s egész Svédország és minden állampolgár kormánya lesz – szögezte le Kristersson.

A jobbközép Mérsékelt Párt, a bevándorlásellenes Svéd Demokraták (SD) és a liberálisok korábban egy képviselői hellyel vezettek a vasárnapi választásokon, de a legújabb eredmények szerint várhatóan 176 képviselői helyük lesz a 349 fős svéd parlamentben. A baloldali pártszövetség 173 képviselői helyre számíthat.

blikk

Hirnagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

L-arganin és lehetőségeinek kiaknázása az edzésnél

Az emberi test különböző fiziológiai funkcióinak széleskörű spektrumáért felelős fehérjék fontos alkotóeleme. Ugyancsak ismert a nitrogén-oxid prekurzoraként – ami...

A 35 legérdekesebb TikTok statisztika 2023-ban

2016-ban indult és azóta felforgatta a közösségi média világát. Világszerte 3 milliárd letöltés Magyarországon pedig már több, mint...

Harry herceg ultimátumot adott a királynak..

Harry herceg állítólag egy komoly kérdést tett fel apjának, III. Károly királynak Archie hercegről és Lilibet hercegnőről, hogy rávegye a...

Veszélyes az iPhone egyik újdonsága – már a rendőrök figyelmeztetnek

Az iOS új funkciója akkor is működik, ha a használója nem is tud róla. Veszélyes lehet az iPhone-ok egyik...