Hirmagazin
Image default
Főhírek

Bejelentette főpolgármester-jelölti visszalépését Szentkirályi Alexandra – videók

Számára továbbra is az a legfontosabb, hogy Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc távozzon Budapest éléről.

Szentkirályi Alexandra a korábbi cáfolatok ellenére péntek reggel bejelentette, hogy visszalép a főpolgármester-jelöltségtől, a posztért így Karácsony Gergely (Párbeszéd-Zöldek, Demokratikus Koalíció, MSZP és a külön listán induló Momentum támogatottja), Vitézy Dávid (LMP, Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület), valamint Grundtner András (Mi Hazánk Mozgalom) verseng tovább.

Szentkirályi Alexandra a döntésével a Facebookon úgy fogalmazott, számára továbbra is az a legfontosabb, hogy Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely távozzon a város éléről, visszalépésével „utat ad a változásnak”.

„Karnyújtásnyira vagyunk a változástól. Mára egyetlen akadálya maradt a változásnak, hogy a változást akarók tábora kétfelé oszlik” – indokolt a politikus, majd azt kérte, Vitézy Dávidot támogassák, listán pedig a kormánypártokat.

A politikus a Fidesz-KDNP-lista élén folytatja a kampányt.

Szentkirályi Alexandra március 14-én lett a kormányerők főpolgármester-jelöltje, korábban kormányszóvivő volt. 7 pontos csomaggal kampányolt, amelynek központi eleme volt a „takarítás” a Városházán a szó szoros és átvitt értelmében. Programbemutatóját április 17-én tartotta.

Facebook-post/videó

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

„Az Egyesült Államok a jelenleg tervezettnél „jóval nagyobb” mértékű vámokat vethet ki az Európai Unióra és Kanadára, ha közösen próbálnak fellépni az amerikai vámok ellen” – közölte Donald Trump amerikai elnök a saját közösségi oldalán csütörtökön.

Géza

Orbán Viktor péntek reggel: Magyarország nem lép háborúba senkivel .. Orbán Viktor békepárti politikája és annak nemzetközi megítélése – videók

Géza

Kiegészítő nyugdíjemelésről döntött a kormány – a nap hírei eddig, rövid összefoglaló..

Géza