3.3 C
Budapest
2023. december. 2. szombat

Bejelentette a lemondását Theresa May

Dátum:

Megosztás:

London – Theresa May brit miniszterelnök bejelentette, hogy távozik a kormányzó Konzervatív Párt éléről. Ez miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de ügyvezető minőségben az utód megválasztásáig várhatóan ő marad a kormányfő.

Bejelentette távozását Theresa May. Csütörtöki brit sajtóértesülések alapján tudni lehetett, hogy mire készülhet a brit miniszterelnök: Theresa May pénteken tudatta, hogy június 7-én távozik a Konzervatív Párt és a kormány éléről. Mint mondta, addig látja el miniszterelnöki feladatait, amíg a toryk nem dönt arról, ki lesz az utódja. Ez a döntés minden bizonnyal nem születik meg egyhamar: akár másfél hónapig is tarthat. A brit kormányfő ügyvezetőként a kormány és a Konzervatív Párt élén marad a több szavazásból álló vezetőváltási folyamat végéig.

A sajtótájékoztatót Theresa May azt követően tartotta a Downing Street előtt, hogy találkozott a tory 1922 Bizottság vezetőjével, Graham Bradyvel. Könnyek között befejezett hatperces nyilatkozatában May felidézte, hogy háromszor is megpróbálta elfogadtatni a parlamenttel a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodást, de kísérletei nem jártak sikerrel.

„Megtettem, amit tudtam. Bánt és mindig is nagyon fog bántani engem, hogy nem voltam képes véghez vinni a Brexitet” – mondta Theresa May, szavait a Daily Mailidézte.

Kijelentette: most is úgy hiszi, hogy helyénvaló volt a kitartó próbálkozás még akkor is, ha az esélyek nem a sikernek kedveztek. 

Mára azonban egyértelművé vált számára, hogy az ország érdekeit az szolgálja a legjobban, ha ezt az erőfeszítést egy új miniszterelnök folytatja.

Theresa May kijelentette: a Konzervatív Párt új vezetőjének megválasztási folyamata az ő távozásának időpontja utáni héten kezdődik.

A bizottság szerda este tartott értekezletet a pártszabályzat módosításának lehetőségéről, annak érdekében, hogy Theresa May ellen a frakció azonnali hatállyal újabb bizalmatlansági indítványt terjeszthessen be.

Forrás: Blikk.hu/ (MTI)

Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Újabb vonalon vezeti be a MÁV a meghökkentő közlekedési rendet

Csak akkor áll meg a vonat, ha van le- vagy felszálló utas. A Tatabánya-Oroszlány vonalon is bevezeti vasúttársaság a...

Átadták a díjakat: Ők az idei Prima Primissimák! .. Gratulálunk a kimagasló szellemi-, művészeti-, tudományos- és sporttevékenységhez!

Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány...

A hétvége időjárási előrejelzése: lesz havazás, lehűlés, napsütés, melegedés, .. szóval lesz minden, a frontérzékenyek szenvedni fognak..

Szombaton még lesz mindenféle csapadék, vasárnap már sok napsütés. Az Időkép előrejelzése szerint nyugat felől újra elkezd esni egyre több helyen...

Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Gödön

Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Gödön, vizsgálják a körülményeket – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a...