25 C
Budapest
2023. június. 2. péntek

Bejelentés: hamarosan lép a kormány a fúrt kutak ügyében

Dátum:

Megosztás:

Csökkenteni fogják azoknak a korábban szabálytalanul létesített kutaknak az engedélyezési költségét, amelyeket nem öntözésre, hanem háztartási célra használnak – hangzott el az Országgyűlés plenáris ülésén. A moratórium, tehát az engedély megszerzésének határideje december 31-én jár le.

Sok százezer ember aggódik amiatt, hogy 2023 végén lejár az engedély nélkül fúrt kutak moratóriuma – hívta fel a figyelmet napirend előtti felszólalásában Toroczkai László, a Mi Hazánk parlamenti frakcióvezetője.

„A gazdáknak a jelenlegi, kiszivárgott információk alapján nagyjából kutanként egymillió forintba fog kerülni az engedélyeztetési eljárás, miközben évi négyszázezer köbméter vizet használhatnak fel ingyenesen. A legtöbb gazda egyébként nem is használ el ennyi vizet, tehát úgy tűnik, hogy csak a bürokráciára fognak kutanként egymillió forintot fizetni. Akik háztartásukhoz használják a vizet – tanyán, falvakban, külterületeken élő sok százezer magyarról van szó -, azok nem is tudják máshogy megoldani a vízellátásunkat, csak a fúrt kútból. Ez az esetben kötelezően előírják, hogy akkreditált laborban vizsgáltassák be a vizet, és hogyha az nem megfelelő – márpedig szinte biztos, hogy nem lesz megfelelő a víz minősége -, akkor saját költségükön víztisztító rendszert kell építeniük. Utána pedig még vagy talajterhelési díjat kell majd fizetni, vagy zárt süllyesztett beton vagy műanyag tárolóba kell majd vezetniük a vizet.

Ez alsó hangon nagyjából kétmillió forint

a jelenlegi árak alapján. Megint nem kell szakembernek lenni, hogy megmondjuk: magyarok százezrei nem fogják tudni megfizetni ezt a bürokratikus díjat, amiért az állam nem azt semmit. Csak a bürokráciát kell megfizetni” – sorolta Toroczkai László.

A legfrissebb hírek itt!

Az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára szerint tízezer és százezer között lehet az engedély nélkül, és adott esetben szakszerűtlenül épült, ezért a vízbázist veszélyeztető kutak száma. Farkas Sándor megerősítette, hogy a háztartási célra létesített kutakra az év végéig bírság nélkül lehet fennmaradási engedélyt kérni a települési jegyzőktől. Meglátása szerint a bejelentési kötelezettségre vonatkozó szabályoknak fenn kell maradniuk, mert azért a vízbázisunk védelmét szolgálja hosszú távon, ugyanakkor a költségek oldalán jönnek változások.

„Egy-egy kút fenntartása, amely egy-egy család, vagy a helyben nevelt állatok fenntartását jelenti, nagy költség lehet, de biztos vagyok benne, hogy ebben a kormányzat rövidesen olyan lépést fog tenni, amivel a terheket csökkenteni tudja és fogja” – közölte Farkas Sándor.

Az öntözés céljára használt, tehát mélyebb rétegekbe lenyúló mezőgazdasági kutak engedélyét a Nemzeti Földügyi Központ adja ki, és ezek esetében nem lesz változás – jelezte Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára.

Nyitókép: Pixabay

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Bruce Willis, Nomzamo Mbatha, Dominic Purcell – A bérgyilkos (Assassin) – (Az utolsó filmek egyike) – videó

Amikor forradalmi, kísérleti emberi dróntechnológia az ellenség kezébe kerül, egy elit C.I.A. csoport vezetőjének és csapatának kell szolgálatba...

Ő az! Fotókon az intézetis kisfiúk megrontója! (18+)

Őrizetbe vették azt a férfit, aki a gyanú szerint "intézetis" kisfiúkat csalt az otthonába, majd pizzával, cigarettával, játékokkal...

The Census Bureau has released the most comprehensive statistics to date on same-sex couples living together in the U.S. (18+)

The Census Bureau has released the most comprehensive statistics to date on same-sex couples living together in the...

Figyelmeztetést adott ki a Google: ne kattints rá, ha ezt látod a leveleid között

Egy újfajta nyereményjáték terjed a népszerű levelezőrendszerben. Amelyre ha valaki rákattint, adatai rossz kézbe kerülhetnek. A népszerű böngésző levelezőprogramját,...