32.1 C
Budapest
2022. augusztus. 17. szerda

Beismerte aljas tettét a halott horgásztársát kifosztó pecás: ez várhat rá

Dátum:

Megosztás:

Akár három évre is börtönbe kerülhet az a hullarabló pecás, aki a tóparton elhunyt horgásztársa felszerelését lopta el. A gyomorforgató eset szerdán történt a csörögi Ordas-tavaknál.

A 61 éves férfit rendőreink elfogták, a kihallgatásán beismerte tettét. A férfi szabadlábon védekezhet, az ellopott egymilliós horgászbot és a felszerelés is előkerült.

– Azt hittem, nem hiszek a szememnek, amikor a kamerafelvételeken láttam, hogy mi történt – mondta lapunknak a tógazda, Hevér Tamás. – Elképesztő, de pont a későbbi tolvaj szólt, hogy egy régi motorosnak számító horgász rosszul van, furcsa pózban, mozdulatlanul ül a székében. Két szabadnapos mentős azonnal megkezdte az újraélesztését, de sajnos nem lehetett már segíteni rajta. Miután lezajlott a hivatalos procedúra, elszállították a holttestet a proszektúrára – folytatta a megrázó történetet Tamás.

A tolvaj ezt követően lendült akcióba: amint látta, hogy tiszta a terep, a rendőrök a mentők, mindenki elment, odaólálkodott és felkapta a közel egy millió forintot érő felszerelést.

– Kifosztásról jogi értelemben akkor beszélhetnénk, ha még élt volna, de mondjuk elájult a sértett. Így ez egy nagy értékre elkövetett lopás, amelynek büntetési tétele három évig terjedhet. Az, hogy egy hullát lopott meg az elkövető, ezen nem változtat, de a bíró valószínűleg minősítő körülményként figyelembe veszi majd – közölte dr. Tran Dániel, az esettől független ügyvéd.

blikk

Hirmagazin.eu

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Pedáns vagy kényszerbeteg, aki állandóan takarít?

A rendet és a tisztaságot mindenki, ám az utat, ami elvezet odáig, csak nagyon kevesen szeretik, sőt a...

Mit tegyünk, ha az idegeskedés miatt fáj a gyomrunk?

A gyomorfájdalom több ok miatt is kialakulhat. A fájdalmat kiválthatják vírusfertőzések, savas reflux, de gyomorfekély is állhat a...

Féltékenység, pénz, megcsalás – ezek a szakításhoz vezető leggyakoribb indokok

A kapcsolatok gyakran ugyanazokon a problémákon csúsznak el. Ilyen a pénz, az elköteleződés kérdése vagy a kommunikáció hiánya....

Eddig ezt cm-ben nem tudták túlszárnyalni, 230 cm és 82 kg-os, kapitális harcsa..

Óriás harcsát fogtak a gyomaendrődi Sirató-holtágon még két éve, de azóta sem fogott Magyarországon senki ilyen hosszú hatcsát.. Kétszázharminc...
facebook