Home Főhírek Külföld Befűtöttek a német kormánynak: tüntetnek az új tervezet ellen

Befűtöttek a német kormánynak: tüntetnek az új tervezet ellen

Nyitókép: MTI/EPA/Keystone/Laurent Gillieron

Nemcsak a CDU/CSU tiltakozik a fosszilis fűtési rendszerek telepítésének tilalma ellen, hanem a legkisebb kormánypárt, az FPD sem támogatja a 2024-es bevezetést. Olaf Scholz magabiztos, szerinte még a tavaszi ülésszakban elfogadja a Bundestag a szigorítást.

Aligha sejtette a zöld párti német gazdasági miniszter, hogy hatalmas vihart kavar márciusban előterjesztett, a megújuló energiaforrásokon alapuló új fűtési rendszerek bevezetésének tervével. A vita három hónapja tart, és a jelek szerint egyáltalán nem csitul. Az állampolgárok számára jelentős költségekkel járó tervezet továbbra is megosztja a kormánykoalíció pártjait, miközben az országban tovább tartanak a kilátásba helyezett reform elleni tüntetések.

Robert Habeck tervezete szerint a jövő évtől már csak olyan fűtőberendezéseket lehetne felszerelni, amely legalább 65 százalékban megújuló energiából termelnek hőt. A szigorítás ellen nemcsak az ellenzék vezető ereje, a CDU/CSU konzervatív pártszövetség tiltakozik, hanem a kormánykoalíciós partner, a szabad demokrata FDP.

A legfrissebb hírek itt!

A német lakosság túlnyomó része a szigorítás ellen van, mert az új fűtőberendezések felszerelése rendkívüli anyagi terhekkel jár. Habeck – aki egyben alkancellár is ennek ellensúlyozására az érintetteknek jelentős anyagi támogatást ígért, ez azonban nem hűtötte le a kedélyeket.

Bajorországban a hét végén több mint tizenháromezren tüntettek a tervezet ellen.

A tüntetők élére a bajor miniszterelnök, egyben a kisebbik keresztény párt, a CSU elnöke állt, aki élesen támadta a szociáldemokrata Olaf Scholz kancellár vezette kormánykoalíciót és különösen a Zöldek Pártját. (Bajorországban októberben tartományi választásokat tartanak, és az ilyen jellegű tiltakozó kiállás jelentősen növelheti mind Söder, mind a CSU esélyeit.) A bajor kormányfő azzal érvelt, hogy a klímavédelem fontos ugyan, de azt a polgárokkal közösen kell előmozdítani, nem pedig a zöldek által javasolt „brutális gyógymóddal”. Szerinte az új fűtési rendszerek cseréjének bevezetéséhez jóval hosszabb időre van szükség. Követelte azt is, hogy a nyugdíjasokat mentesítsék minden ilyen jellegű kötelezettség alól. A Zöldek Pártjának filozófiája szerinte a tiltás és az átnevelés.

„Nem akarjuk, hogy országunka néhány zöld politikus átnevelje”

– tette hozzá.

A ZDF német közszolgálati televízió beszámolója szerint a tüntetők között jó néhány AfD-szimpatizáns is volt. Az országosan egyre népszerűbb, szélsőjobboldalinak tartott ellenzéki párt ugyancsak a zöld párti reformjavaslat ellen van. Az AfD-t képviselő tüntetők ugyanakkor kifütyülték a bajor konzervatív miniszterelnököt, amikor pártja nevében igyekezett elhatárolódni radikális jobboldaltól.

A tüntetésen részt vettek a helyi Szabad Demokrata Párt, a liberális FDP hívei is. A legkisebb kormánypárt helyi vezetője a zöldek tervezetét kontármunkaként és zagyvaságként jellemezte. Egyben megerősítette, hogy pártja a tervezetben lényeges korrekciókat sürget.

A legfrissebb hírek itt!

A jelenlegi körülmények között az egyetlen derűlátónak maga a kancellár, Olaf Scholz tűnik. Egy interjúban a szociáldemokrata politikus meggyőződését fejezte ki, hogy a kormánypártok között sikerül konszenzust elérni a kormány által előzetesen már áprilisban jóváhagyott tervezeten. Scholz reményei szerint a tervezetet hamarosan a parlament elé terjeszthetik, és a Bundestag a július 7-én kezdődő nyári szünet előtt elfogadhatja.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőÚj klubja bejelentette Lionel Messi érkezését – hivatalos
KövetkezőRomán horror-vontatott autókat fogtak rendőreink, a bírság 7 számjegyű..
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás