6 C
Budapest
2022. december. 6. kedd

Befuccsolni látszik az Iszlám Állam legnagyobb terve

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Széthullóban van az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet terve az államiságra, mivel az utóbbi időben egyre élhetetlenebbé válik a fegyveresek propagandája szerint szociális szolgáltatásokkal teli közigazgatási rendszere – írta a The New York Times amerikai napilap az IÁ által ural területekről elmenekült emberekkel készített interjúkra alapozva.

Befuccsolni látszik az Iszlám Állam legnagyobb terve

Amikor az Iszlám Állam önhatalmúlag kikiáltotta saját kalifátusát, azzal hitegette az általa elfoglalt területeken és a más országokban élő muszlimokat, hogy egy szociális szolgáltatásokat nyújtó, modern közigazgatási rendszerű, jóléti államot hozott létre a hithű muzulmánoknak.

A The New York Times több olyan, az utóbbi időben Törökországba menekült emberrel készített interjút, akik azt mondták, az ígéretek helyett egy sanyargató, bizonytalan lábakon álló rendszert kaptak.

“Azt hittük, a rezsimet akarják elüldözni, de aztán kiderült róluk, hogy tolvajok” – mesélte egy olajkitermelőnél dolgozó szíriai műszerész az amerikai lapnak. Miután a szíriai kormánytól nem kapott több fizetést, az IÁ dzsihadistái csábító ajánlattal kecsegtették, folytassa a munkáját, de immár az Iszlám Államnak dolgozzon, méghozzá háromszoros fizetésért.

A férfi így folytatta a munkáját, nyersolajt pumpált tartálykocsikba, amivel ha közvetve is, de az IÁ-nak segített anyagi forrásokra szert tenni. Kevesen maradtak, akik ezt a munkát el tudják végezni, ezért még azt is elnézték neki, hogy a munkahelyén dohányzott. A dohányzás ugyanis tiltott szenvedély, ami büntetést von maga után az IÁ törvényei szerint. A gyakori kivégzések és a szíriai rezsim légicsapásai azonban megnehezítették az életet, a műszaki szakembernek pedig elege lett abból, hogy az ország nyersanyagkészletét a dzsihadisták finanszírozására használják fel, miközben az iskolákat és a kórházakat bezárják.

Az amerikai lap írása szerint több ország légi hadművelete, a kurd és síita milíciák megújult szárazföldi offenzívái, valamint a csempészet és az olajkereskedelem akadozása miatt az Iszlám Államnak egyre nehezebb fenntartania magát, amit leginkább az általa ellenőrzött területeken élők éreznek meg. “Az IÁ új társadalmat akar építeni, de végül magára fog maradni” – vélte egy tanárnő, aki a szíriai Deir ez-Zórból menekült Törökországba. A lapnak elmesélte, hogy amikor a szíriai állami iskolák bezártak, ő továbbra is nyitva tartott egy nem hivatalosat. Aztán megérkeztek a dzsihadisták.

Ez számára azt jelentette, hogy burkát – teljes testet takaró fekete köpenyt – kezdett viselni, és azon kellett törnie a fejét, miképpen szórakoztassa diákjait zene- és művészetoktatás nélkül. A saría (iszlám törvény) szélsőséges értelmezése miatt ugyanis tiltott a két tantárgy az IÁ területein. Olykor szappannal szobrászkodtak – mondta.
Bármennyire is próbált ellenállni a szélsőségesek hozta változásoknak, végül eljött Szíriából, mert miután néhány aktivistát összetereltek, majd kivégezték őket, elkezdte félteni az életét.

Az IÁ egyre több lakost elüldöző kegyetlensége úgy tűnik, nem hagy alább, miközben a szervezetnek egyre nagyobb szüksége van képzett szakemberekre, hogy “állami” intézményeket tudjon létrehozni – írja a lap.

Felhívásaikra azonban egyre kevesebb jelentkező akad, és mivel a képzett munkaerő jelentős része elmenekült, a dzsihadisták nehezen találnak olyan embereket, akik karban tudják tartani az olajkitermelő berendezéseket, értenek az elektromos hálózatokhoz, vagy éppen egészségügyi ellátást tudnak nyújtani – mesélték az IÁ területeinek korábbi lakosai.

Egy segélymunkás arról számolt be, hogy rakkai rokonai elmondása szerint a helyi kórház – amely az IÁ egyik egészségügyi propagandafilmjében is szerepel – majdhogynem bezárt, annyira nincs már orvos. Ezt tetézi, hogy mivel a férfi orvosoknak tilos a nők ápolása, az egyik városban a nők egészségügyi ellátás nélkül maradtak – mesélte a város korábbi gyógyszerésze. A dzsihadisták ezt a problémát szülésznőkkel próbálták kiküszöbölni – tette hozzá.

A zákát, vagyis a kötelező adakozás is – amely az IÁ értelmezésében adó – ok a szervezet által ellenőrzött területek elhagyására. A fegyveresek számos egyéb adónem mellett az éves termésből és az állatállományból is részt követelnek, a boltosok pedig portékáiknak egy részét kénytelenek átadni. A szabályok megsértése, például az öltözködési követelmények megsértése egy gramm arany árának megfelelő pénzbírsággal járhat, amelyet a helyi pénznemben kell megfizetni.

Sokan arról számoltak be, hogy a szervezet hű emberei olyan pozíciókat kapnak, amelyekhez nincsen képesítésük. Az egyik városban például az egészségügy vezetője korábban építőmunkás volt, míg egy olajlelőhely igazgatásával egy datolyaárust bíztak meg. Az Iszlám Államból azonban egyre nehezebb elmenni, hiszen a fegyveresek akadályozzák a kijutást. A többség így embercsempészekhez fordul. Még azok közül is, akik sokat nyerhetnének a szélsőségesek uralmával, rengetegen jönnek el – állapította meg a lap.

Forrás: kárpáthír

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Itt a döntés: Timi nyerte el Árpa Attila szívét! A Nagy Ő miatt akár gyereket is vállalna a műsor győztese

Három hét után meghozta a végső döntést Árpa Attila. A Nagy Ő hétfői, utolsó adásban már csak két hölgy...

Figyelem! Lőfegyver lehet a TOP-listás körözött személynél! – Ne próbáljátok meg feltartóztatni, hívjátok bármelyik rendőri számot!

Hazai-, európai- és nemzetközi elfogatóparancs van érvényben a nagyon veszélyes rabló, Sütő Ferenc ellen. Forrás és nyitókép: police.hu Hirmagazin.eu

Vlagyimir Putyin kitiltotta az orosz médiából az „LMBT-propagandát”

Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta azt a törvénymódosítás-csomagot, amely megtiltja az a médiában az LMBT-aktivistáknak a nemi átalakítással...

Hétfő esti szamba – Brazília fesztivált rendezett Dél-korea ellen

Brazília már fél óra után eldöntötte a mérkőzést Dél-Korea ellen. A Selecao ellenfele a negyedöntőben Horvátország lesz péntek...