Beer Miklós: A migránsügy is lakmusz

forrás: hirado.hu/R.J.

„Le a kalappal a rendőrök előtt, csodálom, ahogy fegyelmezettek tudtak maradni heteken keresztül. Jó volt, hogy ott voltak a máltaiak, a karitászosaink, de szervezetileg, és nem egyéni akciókkal”. A hirado.hu interjúja a váci megyéspüspökkel. Beer Miklós a migrációs helyzetről, az egyén és az állam felelősségéről is beszél.

– Beer Miklós az egyik leggyakrabban megnyilatkozó püspök Magyarországon. Ez tudatos elhatározása?
– Alapelvem, hogy aki megkeres, aki hív, ahhoz mindig elmegyek. És persze mindenkit fogadok, aki jön hozzám, nincs eleve kizárt újság vagy televízió. Tudom, ebben van némi könnyelműség, hiszen sokszor olyan rafinált helyzetekbe kerülök, hogy nagyon is észnél kell lennem, mégis, ennél a kockázatnál fontosabbnak tartom, hogy minél több emberhez szólhassak.
A sok megkeresést persze magyarázhatja az is, hogy megszólalásaimban, legyen az vasárnapi prédikáció vagy akár püspöki körlevél, mindig olyan témáról igyekszem beszélni, ami érdekli az embereket, aztán ahhoz kapcsolni az evangélium üzenetét. Hogy egészen világos legyek, nemrég azt mondta nekem valaki: nagyon aranyos papunk van, csak kicsit fárasztó, hogy felolvassa az evangéliumot, majd utána a saját szavaival elmondja még egyszer ugyanazt. Aztán „ámen”. Hát egyszer már hallottuk az evangéliumot! Minket az érdekelne, hogyan vonatkozik ránk!
Ferenc pápa is intett bennünket: olyan nyelven beszéljetek, amit megértenek az emberek, ne beszéljetek el a fejük fölött. Nagyon örültem ezeknek a szavaknak. Mert hát az Úr Jézus is erről beszélt. „Hirdesd az evangéliumot, akár alkalmas, akár alkalmatlan.”

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Magyar Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetést adta át Beer Miklósnak az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából. (MTI-fotó: Koszticsák Szilárd)

– Nincs tehát alkalmatlan idő vagy helyszín? Alkalmatlan tévéstúdió?
– Nincs. És nincs „szent” vagy „profán” idő sem, mert minden idő szent. Egy papnak nincs magánélete. De, rögtön hozzáteszem, nemcsak nekem, hanem egy hívő keresztény embernek sincs „magánélete”. Ő mindig és mindenhol keresztény. A munkahelyén, a családjában, a hétköznapi kapcsolataiban.

– Mit gondol arról, hogy önt gyakran „baloldali püspöknek”, illetve a „mi Ferenc pápánknak” nevezik?
– Megnyugtat a tény, hogy a szentatyát „marxista pápának” titulálják… Mindez persze csak azt jelzi, hogy egy kívülálló ember, akinek nincs hitélménye, csak a saját fogalmaival tud manipulálni. Szerinte valaki vagy marxista, vagy kapitalista, és így tovább…
Valóban, rám sütötték, hogy baloldali vagyok, mert az elesettekkel, a szegénységgel, a szociális problémákkal foglalkozom. Mintha a proletár internacionalizmus szellemében tenném ezt. Mintha a baloldaliság egyértelműen ezt és a szolidaritást jelentené. Ez a dolog tehát egy kicsit félrecsúszik. Mégse zavar, hogy baloldali püspöknek neveznek, sőt, tulajdonképpen büszke is vagyok rá. A jézusi modellt ugyanis csak úgy tudjuk hitelesen képviselni, ha jól megnézzük, mit is csinált Jézus. A legelesettebbek közé ment, és velük vállalt sorsközösséget. Kezdve a betlehemi születéssel, a hajléktalansággal… Vagy gondoljunk csak arra, hogy Jézus a názáreti ács fiaként jött a világra, nem pedig a főfarizeus elkényeztetett gyerekeként… Így született közénk, csak ebbe sokszor bele sem gondolunk. Nagyon fontos szempont tehát a papi és a keresztény identitásban egyaránt, hogy belső meggyőződéssel azok mellé álljunk, akiknek valóban szükségük van ránk és a segítségünkre.

A csíksomlyói búcsúba induló Boldogasszony zarándokvonat megáldása május 21-én. (MTI-fotó: Mohai Balázs)

– Tény azonban, hogy a baloldali sajtó szinte a magáénak érzi a váci püspököt.
– Lehetséges, hogy az én könnyelműségem az oka. De rögtön hozzáteszem, általában addig szoktak dicsérni, amíg a szája ízük szerint, az értelmezésüknek megfelelően nyilatkozom. Viszont ha olyat mondok, ami nem egészen tetszik nekik, akkor kígyót-békát kapok. Legutóbb például egy rádióműsorban a migránskérdésről beszélgettünk. Kapom a felvetést: ugye, ez a kormány nem csinál semmit, bezzeg mi, odamegyünk a Keleti pályaudvarhoz, ételt-italt, ruhát adunk ezeknek a szegény menekülteknek. Erdő Péter ezekben a napokban beszélt arról, hogy jogilag akár embercsempészést is jelenthet, ha valaki „maszekol” menekültügyben. Emlékezetes, hogyan támadták a nyilatkozat miatt a bíboros urat… A kérdés is erre vonatkozott: mit gondol Erdő Péter szavairól a váci püspök? Nagy meglepetést okoztam, mert azt válaszoltam: ugyanez a véleményem nekem is. Hát erre nagyon felszisszentek. Sőt, olyan e-maileket is kaptam, hogy csalódtak bennem, szégyelljem magam, valaki pedig azt kérdezte, átálltam a másik oldalra.

– Pontosan mivel indokolt az interjúban?
– Először is azzal, hogy én következetesen népvándorlásnak nevezem ezt a jelenséget, mert egyszerűen nem tudjuk eldönteni, hogy az adott migráns tényleg menekült-e, vagy csak „szerencselovag”, aki több pénzt szeretne a zsebében tudni. Holott rettentő fontos kérdés, hogy kikről beszélünk egyáltalán. Menekültekről, akik az életüket mentik, vagy olyanokról, akik pusztán magasabb fizetésre vágynak… Hát már e miatt a mondatom miatt megsértődtek. Ezekről a szegény menekültekről ilyeneket mond a váci püspök… Akiről mi azt hittük, hogy jó ember… És akkor elmondtam: persze, lehet csillogni-villogni azzal, hogy jó emberek vagyunk, odamegyünk a Keletibe, a kamerák előtt jótékonykodunk, ugyanakkor – folytattam – inkább hosszú távon gondolkodjunk. És ez Ferenc pápa szavaival is összecseng: aki otthont kér, azt fogadjuk be. Én tehát azon gondolkodom, hogy azokat, akik majd itt maradnak, hogyan fogjuk letelepíteni az üresen álló falvainkba, az üres házakba, hogyan tudjuk megtanítani őket az itteni életre. Feltéve persze, ha egyáltalán akarják ezt. Látszik tehát, hogy addig lelkesednek értem a baloldali lapok, rádiók, amíg olyat mondok, ami tetszik nekik. Amíg azt mondom, hogy egyáltalán nem vagyok kibékülve a miniszterelnök egyes döntéseivel, addig nincs baj. Az óriásplakát-kampányt például valóban nagyon rossznak tartottam, azt az egészet valószínűleg rossz tanácsadó találta ki. Ha azonban megkérdezem például, hogy találunk-e a jelenlegi miniszterelnöknél alkalmasabb személyt az ország vezetésére, mindjárt nem vagyok jó fiú.

– Maradjunk ennél a nagyon is égető kérdésnél! Amikor megkérdezték önt, hogy a cigányságról írt körlevelébe be lehet-e helyettesíteni a menekülteket – a valódi menekülteket –, azt válaszolta, igen.
– Mert a két kérdéshez való hozzáállásunk egyformán lakmuszpapírja a keresztény identitásunknak. A cigánykérdésnél és a menekültekénél ugyanaz a csapda. Azonnal ezer okot fel tudunk sorolni, hogy miért nincs közünk hozzájuk. Előbbinél: mert megloptak, mert lusták, mert piszkosak, mert primitívek, mert élhetetlenek. A migránsok pedig biztos terroristák, iszlamisták, más a kultúrájuk, nem is akarnak integrálódni, át akarják venni Európát… Ezer ok, hogy miért nincs közünk hozzájuk… Amikor a templomba járó emberek, a papok nagyobbik része, de akár a nem hívő, jó szándékú emberek többsége is úgy gondolkodik, hogy „nem akar kígyót melengetni a keblén”, nem akar újabb gondot a nyakába, megértem. Csak hát fel kell tenni a kérdést: akkor mitől is vagyunk keresztények? Miről is szólt Jézus élete?
Ferenc pápa legtöbbet használt kifejezése a kilépés. Lépjetek ki! Ami azt is jelenti, hogy nyissatok ajtót! Olyan szépen képszerű a szentatya egy másik megfogalmazása is, ami szintén ide kapcsolódik: nem halljátok, hogy Jézus kopogtat az ajtón?… De belülről!… És azt mondja, engedjetek már ki!

(MTI-fotó: Mészáros János)

– Jézus nagyon világosan beszélt tanítványainak az utolsó ítéletről, amikor felsorolta, hogy kik állhatnak majd jobbra, kik balra. Éhes voltam és ennem adtatok, idegen voltam és befogadtatok…. Egy kereszténynek a szó szoros értelmében így kellene tennie a cigánysággal vagy éppen a menekültekkel?
– Nagyon örülök ennek a felvetésnek! Ahogy már említettem, baloldali politikusok és újságírók rendre arra hivatkoztak az utóbbi időben, hogy a kormány semmit nem csinál a migránsokkal, bezzeg ők, enni és inni vittek nekik. Ki merem mondani: ez szélhámosság. Ez egy látványos dolog a kamerák előtt, főként, hogy még ott a gondolat is: most jól borsot lehet törni a kormány orra alá. Arra gondolnak, milyen jó emberek, csak, mondjuk, eközben nem állnak szóba a szomszédjukkal. Vagy, bár tudják, hogy a gyerekük osztálytársának az édesapja elvesztette az állását, mégsem segítenek rajtuk. Arról nem is beszélve, hogy a más meggyőződés, politikai gondolkodás szerint élőket kifejezetten utálják.
Zseniálisak Papp Miklós görög katolikus tanár úr szavai, nagyon tetszik, amit mondott. Igen, Jézus elvárja, amiről beszéltünk, hogy segítenünk kell, de nekünk azt kell észrevennünk, akivel a mi élethelyzetünkben találkozunk.

– Jézus szavait tehát a magunk családjára és környezetére kell értenünk?
– Igen. És semmiképpen sem úgy, ahogy azt némelyek álságosan, puszta marketingfogásból teszik. Mint az a politikus, aki befogadott egy családot egy éjszakára. És odaadta nekik a fürdőszobáját. Az egyiket…
Azt kell megértenünk, hogy mi nem véletlenül élünk ott, ahol élünk. Nekünk ott és azokkal szemben kell helytállnunk, keresztényeknek lennünk, ahol és akikkel találkozunk. A családban, a munkahelyen, az utcán, bármilyen kapcsolatunkban. Az említett szentírási idézet alapján Jézussal az ő személyükön keresztül találkozunk, és arról kell majd számot adnunk, ahogy velük viselkedtünk.

– De akkor kinek a feladata a közvetlen segítségnyújtás menekültügyben?
– Egyértelmű, hogy az állami intézményeké. Le a kalappal a rendőrök előtt, csodálom, ahogy fegyelmezettek tudtak maradni heteken keresztül. Jó volt, hogy ott voltak a máltaiak, a karitászosaink, de szervezetileg, és nem egyéni akciókkal. Majd amikor odáig jut a bevándorlás, hogy itt maradnak Magyarországon, regisztráltak, azonosították magukat, és eldöntötték, itt akarnak élni, akkor kell egyénileg segíteni. Erre viszont fel kell készülni! Például Endrefalván, ahol minden második ház üres. És akkor azt kell mondanunk, hogy meghívunk egy-egy családot: „Gyertek, segítünk nektek!”

– Ezeket a szavakat nyilvánvalóan jobboldalról fogadja majd értetlenség, mondván, Beer Miklós kockára teszi a kultúránkat, mi több, a saját egyházát is gyengíti.
– Hadd válaszoljak Böjte Csaba atya szavaival. Tényleg a muszlimok jelentik a legnagyobb veszélyt? Itt van ez a Charlie Hebdo-féle liberális, ateista szellemiség. Ettől nem félünk? Sokkal távolabb van tőlünk a gondolatvilágunkat tekintve, és sokkal aljasabb, mint az a muszlim, aki naponta imádkozik és a Korán szerint akar élni. Persze tudom, a muszlimokat sokan a terroristákkal azonosítják. Micsoda baj ez!
Nemrég vettem részt egy kerekasztal-beszélgetésen, ahol egy Egyiptomban született magyar származású muszlim sejk így búcsúzott el: ha mi, muszlimok a Korán szerint élnénk, ti, keresztények pedig a Szentírás szerint, akkor nagyon szép tudna lenni ez a világ.

Szentmise a malenkij robotra elhurcoltakért 2014. január 12-én Kismaroson. (MTI-fotó: Kovács Attila)

Borzasztó az országra jellemző megosztottság. Legyen szó a cigány- vagy a menekültkérdésről, de bármi másról. Nagyon fontos lenne, hogy kilépjünk ebből a lövészárokból, ebből a „szakadékállapotból”. Borzasztó ez az egymásra mutogatás, a másik megítélése, a szekértáborok. Erre a hatalmas megosztottságra is gondolok, amikor azt mondom: elmegyek a Klubrádióba és az ATV-be. Ezzel is jelezni akarom, hogy nem nézek rájuk ellenségként. Igaz, nem is megyek bele abba, hogy kijátsszanak.
Olyan gyönyörűek Szent Pál szavai, amikor azt mondja, hogy Jézus Krisztusban Isten kiengesztelődött a világgal. Az ellenségeskedést megszüntette és a válaszfalakat ledöntötte. Jézus odaáldozta az életét, hogy kapcsolat legyen az Úristen és az ember, ember és ember között. Félreérthetetlen a jézusi magatartás. A szamaritánust állítja példaként, a zsidóknak. Vagy a római századost. Szinte provokálta ezeket a szituációkat.
A mi küzdelmünk, hogy Jézus és a Szentírás tanítását, amely minden élethelyzetre világos és egyértelmű útmutatást ad, itt és most, a mi életünkben érvényre juttassuk.

(A beszélgetés teljes szövege a Beer Miklóssal készülő interjúkötetben lesz olvasható.)