20.9 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőBulvárBébibumm! Megszülettek Sági Szilárd ikrei

Bébibumm! Megszülettek Sági Szilárd ikrei

2015 01 17 065645

Hosszú évekig tartó próbálkozás után fogantak meg Sági Szilárd és Soós Szilvia ikrei, akik január első napjaiban jöttek világra, mondhatni váratlanul.

Szokásos ultrahangvizsgálatra ment Sági Szilárd és kedvese, amikor is az orvos közölte velük, innen már csak a két csemetével mennek majd haza. A hirtelen császármetszést az indokolta, hogy az egyik baba keringési mutatói romlani kezdtek, mivel már nem volt elegendő helye a méhen belül. A lombikprogramot, a terhességet és a császármetszést is végigkísérő kezelőorvos, dr. Vereczkey Attila elmondta, hogy az ikrek egészségesen jöttek világra, 1940 és 2440 grammal. A születés és az újszülöttek ellátása során egyéb komplikáció nem merült fel, a fiúk, Szilárd és Szabolcs szépen, megfelelő ütemben fejlődnek.

Bár koraszülöttosztályon voltak a babák, emiatt tovább tartották őket bent, de éppen ezért Szilvi sokkal nyugodtabban, felkészültebben ment haza a kicsikkel. Kicsit gyakorlottabb is babaápolás terén, hiszen már a kórházban pelenkázta őket, és szoptatott. „Nekem csak az jelent állandó problémát, hogy eldöntsem, melyik fiamhoz menjek oda először, nehogy a másik baba zokon vegye. Ezért megpróbálom észben tartani és felváltva felvenni a fiúkat” – nevetett a boldog apuka, akik könnyek között fogadta ikreit. Természetesen anyukájuk is teljesen odavan a fiúktól. „Most értettem meg igazán, mit jelent az, hogy egy anyuka igazi imádatot érez a gyermeke iránt. Már nemcsak tudom, érzem is ezt az egészen különleges szeretetet, amit csak az élhet át, akinek van gyermeke. Napról napra szerelmesebb vagyok a fiaimba!” – tette hozzá Szilvi, aki párjával együtt hosszú évekig küzdött, hogy egyszer szülők lehessenek.
Forrás: Nők Lapja Cafe

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work