Hirmagazin
Image default
Gazdaság

Be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatók nyilvánosságra hozatala (+lista)!

Az állami adóhatóság a munkaügyi kapcsolatok rendezettsége törvényi feltételeinek más szervek eljárásában történő felhasználása céljából a honlapján folyamatosan nyilvánosságra hozza azoknak az adózóknak a nevét, székhelyét, adószámát (adószámmal nem rendelkező természetes személy foglalkoztató nevét, lakcímét, adóazonosító jelét), akik (amelyek) tekintetében jogerős és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem tettek eleget a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüknek.

Az adóhatóság a honlapján ezen adózók nevének (székhelyének, adószámának) feltüntetése mellett a jogsértést megállapító határozat keltét és végrehajthatóvá válásának napját nyilvánosságra hozza. Ha az adóhatóság határozatának bírósági felülvizsgálata iránt keresetet indítottak, az adatok közzétételére a bíróság jogerős és végrehajtható határozata alapján kerül sor.

Az adóhatóság a honlapján közzétett adózók adatait – feltéve, hogy a közzététel alapjául szolgáló jogsértést az adózó ismételten nem követte el – a közzétételtől számított két év elteltével törli.

Felhívjuk az adózók és a bíráló szervek, szervezetek figyelmét, hogy 2015. január 1-jével megváltoztak a rendezett munkaügyi kapcsolatok szabályai. Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (Ávr.) 82. § (1) bekezdésének a) pontja és (3) bekezdése értelmében, a közzétett adózók közül kizárólag az nem felel meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének, akit a költségvetési támogatás igénylésének időpontját megelőző két éven belül

  • ismételten,

  • a korábbival azonos és

  • ugyanazon telephelyen elkövetett jogsértés miatt

sújtott bírsággal az adóhatóság, illetve a bíróság.

Figyelem! Ha elmentek dolgozni valahová, legyetek figyelmesek, mert a listán szereplők (eddig) a munkavállalóikat nem jelentették be, vagy volt olyan, akit nem jelentettek be, hiszen ezért kerültek NAV-listára! (Hirmagazin.eu)

A be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatók listája és egyéb közérdekű adatok:

Be_nem_jelentett_alkalmazottat_foglalkoztatok_WEBRE_2017.11.13

Aki úgy gondolja, hogy ezt a tényt szeretteinek, barátainak, ismerőseinek is látni kell(ene), ossza meg cikkünket! (Hirmagazin.eu)

Forrás: NAV

Képek: dehir, Hirmagazin.au

Kapcsolódó hírek

A Real-PR 93. friss közvélemény-kutatása alapján a magyarok 87 százalékának jó a véleménye a 13. havi nyugdíj napokban történő folyósításáról.

Géza

Fontos téma van terítéken, amely valószínűleg sokakat érint, különösen Érden és környékén. Az új vízórák mérése valóban jelentős problémát okozhat, főleg ha az új eszközök indokolatlanul magas fogyasztást mutatnak – hanganyag (az emberek, a fogyasztók fel vannak háborodva..)

Géza

Súlyos csapadékhiány fenyegeti az országot – egy évszaknyi eső hiányzik.. Ha így marad, a pénztárcánkon érezzük meg..

Géza
Megszakítás