Súlyos megtorlás követte az 1848-49-es szabadságharc leverését. Az osztrák kormány nem csak bosszúért lihegett, de példát is akart statuálni. 1849. október 6-án kivégezték Aradon a magyar szabadságharc tizenhárom honvédtábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét.
A leszámolás még a fegyveres harcok idején elkezdődött, miután Haynau, az új osztrák császári főparancsnok, Julius Jacob von Haynau kiáltványban tudatta, hogy aki a magyar kormánnyal és a hadsereggel bármiféle kapcsolatban állt, az büntetésre számíthat.
A császári határozat végrehajtásával és a halálos ítéletek jóváhagyásának jogával is a kérlelhetetlenségéről ismert Haynaut bízták meg. Ferenc József császár – talán a lelkiismereti problémákat megelőzendő –, arra utasította Haynaut, hogy a halálos ítéletekről csak utólag tegyen jelentést.
Felsőbb utasításra ítélték halálra Batthyány grófot
Batthyány Lajost még 1849 januárjában letartóztatták, és az olmützi törvényszék ítélte – koncepciós perben, felsőbb utasításra – kötél általi halálra. A bíróság az ítélet meghozatalakor csak példát akart statuálni, abban a hiszemben, hogy az uralkodó kegyelemre változtatja az első felelős magyar miniszterelnök a halálos ítéletét – ám ez nem következett be. (A bírák ugyanakkor a Bécsben hozott szabályt is megsértették, hiszen a felelősségre vonás csak az Országgyűlés feloszlatása után elkövetett cselekményekre vonatkozott – Batthyány viszont ekkorra már lemondott kormányfői tisztéről.)
A volt miniszterelnök halálos ítéletét Haynau 1849. október 5-én erősítette meg.
Kötél helyett „por és golyó”
Batthyány Lajos a kivégzés előtti éjjelen – mert megalázónak tartotta az akasztást, azzal csak a köztörvényes bűnözőket illették – egy felesége által becsempészett tőrrel nyakon szúrta magát.
Bár szándékában állt, nem halt bele, ám a sérülése miatt a helyi parancsnok saját hatáskörben akasztásról „porra és golyóra” változtatta az ítéletet – ami miatt Haynau idegrohamot kapott.
Rajta, vadászok!
A vérveszteségtől legyengült gróf a puskacsövek kereszttüzében sem engedte, hogy bekössék a szemét, és fél térden állva maga vezényelt tüzet. Utolsó szavai három nyelven hangzottak el: „Allez Jäger, éljen a haza!” (Azaz: Rajta, vadászok…)
Egy golyó a szívét, egy a tüdejét, egy pedig a fejét ütötte át.
További tizenhárom hősi halott
Aradon ugyanezen a napon végezték ki a tizenhárom honvédtábornokot:
Aulich Lajost
Damjanich Jánost
Dessewffy Arisztidot
Kiss Ernőt
Knézich Károlyt
Lahner Györgyöt
Lázár Vilmost (ezredes volt, de a köztudat őt is tábornokként tartja számon)
Leiningen-Westerburg Károlyt
Nagysándor Józsefet
Poeltenberg Ernőt
Schweidel Józsefet
Török Ignácot és
Vécsey Károlyt.
A golyó általi halálra „kegyelmezett” Kisst, Schweidelt, Dessewffyt és Lázárt a vár északi sáncában lőtték hajnalban agyon. Kiss Ernő az első lövések után még életben maradt: ekkor maga vezényelt tüzet a tanácstalan katonáknak, de egy tiszt hozzálépett és fejbe lőtte.
A kivégzőosztagba több elítélt bécsi forradalmárt is beosztottak.
MTI Fotó: reprodukció
A többi elítéltet a vártól délre összetákolt bitófákra akasztották fel. (A leírások szerint Franz Bott hóhér elégedetlen volt a közeli épülő ház elrekvirált gerendáiból ácsolt akasztófákkal.)
Elrettentésül a holttesteket estig az akasztófán hagyták, de ezzel éppen az ellenkező hatást érték el. A kivégzés helye valóságos búcsújáró hellyé lett.
Haynau nem lankadt
A bíróságok 1848 novembere és 1850 vége között 4628 magyar rebellis ügyét tárgyalták. Az ellentmondó statisztikák szerint a megtorlások során mintegy 500 halálos ítélet született, ebből mintegy 110-et hajtottak végre.
Másfél ezer embert ítéltek többévi börtönre (sokaknak a halálos ítéletet változtatták erre), a honvédsereg állományának 25-30 százalékát pedig besorozták, nekik hét évet kellett szolgálniuk távol a hazától.
„Ezt Aradért kapod!”
A könyörtelen bosszúhadjárat 1850 júliusától mérséklődött. Az európai felháborodás miatt a bécsi udvar ekkor nyugdíjazta a „hatáskörét túllépő”, és általános gyűlöletnek örvendő Haynaut.
A legenda szerint, mielőtt dicstelen véget ért volna a szabadságharc kitörésének 5. évfordulójának előestéjén, a hóhért angliai utazása során, egy londoni munkásgyűlés két magyar résztvevője felismerte és megverte – a híradások szerint az „Ezt Aradért kapod!” felkiáltások közben.
Állítólag maga Garibaldi is meg akarta keresni a két magyart, hogy megköszönje nekik Haynau összeverését…
Haynau élveboncolásáról beszélt az utókor
Ugyancsak legenda övezi az említett dicstelen véget: az szinte bizonyos, hogy a bresciai hiéna barátaival éppen az észak-itáliai felkelés leverését ünnepelte, amikor elérte a halál. Egyes történetek szerint a jelenlévők a halált agyvérzésnek tudták be, de nem tudhatták, hogy egy fejsérülés utóhatásaként Haynau rendszeresen elveszti eszméletét.
Később elrendelték a holttest felboncolását, amit a koponyatető lefűrészelésével kezdtek el – a történet szerint az elborzadt orvosok ekkor vették észre, hogy Haynau még él, s egyikük megadta neki a „kegyelemdöfést”.
A szikár valóság azonban minden valószínűség szerint az, hogy a kiérkező orvos meg tudta állapítani a halál beálltát, és nem került sor boncolásra.
A nemzet áldozata nem volt hiábavaló
A szabadságharc ugyan elbukott az osztrák és orosz túlerővel szemben, de a nemzet áldozata nem volt hiábavaló. A küzdelem társadalmi vívmányait: a jobbágyfelszabadítást, a közteherviselést és a törvény előtti egyenlőséget már nem lehetett elvenni. Az a hősies katonai teljesítmény, amelyet a magyarság akkor felmutatott, olyan rokonszenvet váltott ki Európa-, sőt Amerika-szerte, amely a nemzet reményeit táplálta, hogy egy kedvező fordulat alkalmával, egyszer véglegesen kivívhatja a függetlenséget.
A magyar kormány 2001. november 24-én visszatérő nemzeti gyásznappá nyilvánította október 6-át. A kormányrendelet értelmében ezen a napon a Magyar Köztársaság lobogóját félárbócra eresztik, a középületeken meg kell jelennie a gyászlobogónak, az iskolákban pedig megemlékezést tartanak.
(Magyarország első felelős miniszterelnöke kivégzésének színhelyén 1926. október 6-án avatták fel a Pogány Móric tervei alapján készült Batthyány-örökmécsest (a mai Holt és Báthory utca sarkán), amely később is a szabadság jelképe maradt.)
Forrás: hirado.hu
Képek: hivatkozás szerint;
