5.4 C
Budapest
2022. november. 30. szerda

Baronits Gábor teste felmondta a szolgálatot

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

A Jóban Rossz­ban sztárja rá­fá­zott a kon­di­zásra. Ba­ro­nits Gábor min­dig is adott a meg­je­le­né­sére, így nem csoda, hogy tu­cat­számra kapja a fel­ajánl­kozó üze­ne­te­ket az érte ra­jongó höl­gyek­től.

A túlzásba vitt sport néha épp olyan ártalmas, mintha folyton otthon ülnénk mozdulatlanul.

Baronits Gábor heti öt alkalommal jár konditerembe, azaz csak járt, mert a feszített tempó megártott a csontjainak. A színész a Ripost-nak mesélt hihetetlen fájdalmairól, amit az elmúlt hetekben kellett átélnie.

Szétcsúsztak a csigolyáim meg a porckorongom, túlerőltettem magam.

Folyamatosan játszottam a színházban, és mellette heti ötször edzettem, nem csoda, hogy végül feladta a testem a szolgálatot

– tudtuk meg Gábortól, aki jelenleg mindent megtesz a mielőbbi gyógyulás érdekében, hiszen elfoglaltságait nem halaszthatja el.

„Egy hónapot ki kellett hagynom az edzésből.Orvoshoz jártam, gyógytornászhoz és masszázsra is el kellett mennem, csak a napokban kezdtem el újra konditerembe járni.Elég nagy fájdalmakkal küzdöttem, de beteg színész nincs, csak halott

– a mondás is így tartja – fejezte be mosolyogva Baronits Gábor.

Forrás: Ripost

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

A pálya csúcsán – romantikus, igaz történet, .. gyönyörű, megható film, Kevin Costner főszereplésével – videó

Igaz történet alapján, .. nagyon szép, .. romantikus film, csak ajánlani tudom mindenkinek! Kellemes szórakozást!   Erről Te sem maradhatsz le!   Teljes...

Orbán Viktor a finn kormányfőnek: Svédország és Finnország egyetlen percet sem veszít a NATO-tagságából

A miniszterelnök egyebek közt ezt üzente a Twitteren. Sanna Marin a YLE rádiónak adott interjúban azt mondta, ha találkozik...

Műholdfelvételek bizonyítják, nő az orosz erők száma Fehéroroszországban

A csapattelepítések viszont nem Ukrajna északról történő újbóli megtámadásának előkészítésére utalnak. Az amerikai Institute for the Study of War...

Napelemesek veszélyben: akár már 2024-től megszűnhet az éves szaldóelszámolás

A Magyar Közlönyben megjelentek szakági értelmezése szerint mindenkinek megszűnik az éves szaldóelszámolás. Egy hónap telt el azóta, hogy a...