27.9 C
Budapest
2023. szeptember. 28. csütörtök

Bármikor megérkezhet az ápolók 20 százalékkal megemelt bére..

Dátum:

Megosztás:

Ezekben a napokban érkezik meg az ápolók novemberi, 20 százalékkal megemelt fizetése a bankszámlájukra

– közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton az MTI-vel.

Azt írták, hogy az egészségügyi szakdolgozók többéves átfogó béremelési programjának keretében emelkedett a bér.

A kormány nagy figyelmet fordít az egészségügyi dolgozók anyagi megbecsülésének javítására. Köszönjük az ápolók mostani áldozatos munkáját, amivel nap mint nap segítik a járvány elleni védekezést és a betegek gyógyítását” – emelték ki.

Hozzátették, hogy az ápolói béremelési program folytatódik,

2022-re egy ápoló átlagosan két és félszeresét fogja keresni annak, mint amennyit 2016 előtt keresett.

Emlékeztettek, az ápolók fizetése az elmúlt években több ütemben emelkedett: 2016-ban 26,5 százalékos, 2017-ben 12 százalékos, 2018-ban pedig újabb nyolc százalékos béremelés volt. 2019 júliusában újabb négylépcsős béremelési program indult, amelynek részeként tavaly először nyolc százalékkal emelkedett az egészségügyi szakdolgozók fizetése.

Idén kétszer is volt béremelés: 2020 januárjától 14 százalékkal,

novembertől pedig újabb 20 százalékkal emelkedett az ápolók bére

– sorolta a tárca.

A közlemény szerint a béremelési program következő állomása 2022 januárjában lesz, amikor további 30 százalékkal emelkedik majd az ápolók fizetése.

Az ápolói béremelésre 2016 és 2019 között 143 milliárdot fordított, idén pedig 82 milliárd forintot fordít a kormány.

Kitértek arra, míg 2010-ben egy négy–hat éves jogviszonnyal és középfokú, OKJ-végzettséggel rendelkező ápoló 91 400 forintot keresett, mostanra – az eddigi béremelésekkel – bruttó 281 018 forintra emelkedett az alapilletménye.

A 19–21 éves jogviszonnyal rendelkező ápoló 2010-es 106 578 forintos bére mostanra 322 171 forintra nőtt;

egy 40–42 éves jogviszonnyal rendelkező OKJ-s ápoló illetménye a 2010-es 128 383 forintról 379 785 forintra emelkedett.

A felsőfokú végzettségű ápolók négy–hat éves jogviszonnyal 2010-ben 126 270 forintot kerestek, az eddigi béremelésekkel most decemberben pedig már 349 214 forintot vihetnek haza – írták, hozzátéve, hogy a 19–21 éves jogviszonnyal rendelkező ápoló 2010-es, 149 145 forintos bére mostanra 408 004 forintra nőtt. Egy 40–42 éves jogviszonnyal rendelkező felsőfokú végzettségű ápoló esetében ez az összeg 196 115 forint helyett már 490 310 forint.

A béremelés a tárca közlése szerint 83 ezer ápolót és 4900 védőnőt érint, minden olyan egészségügyi szakdolgozót, aki állami, önkormányzati vagy egyházi fenntartású járóbeteg- vagy fekvőbeteg-ellátásban dolgozik, például rendelőintézetben, kórházban, védőnői szolgálatnál, az Országos Vérellátó Szolgálatnál vagy az Országos Mentőszolgálatnál.

Az Emmi hozzátette, az ápolói hivatás megbecsülését szolgálja az is, hogy az ápolói pályára készülő fiatalokat havi 40 ezer forintos ápolói ösztöndíjjal támogatják,

és az ápolók lakhatási körülményeit is javítják, országszerte megújulnak a nővérszállók, illetve újak épülnek.

Felhívták a figyelmet arra, hogy nemcsak az ápolók, hanem az orvosok bére is tovább nő: jövőre áttörő orvosi béremelési program indul. Továbbá 2021. március 1-jétől életbe lép az egészségügyi szolgálati jogviszony, amely a tárca értékelése szerint újabb jelentős előrelépést jelent az egészségügyi dolgozók megbecsülésében.

A címlapfotó illusztráció.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Ukrajna állig felfegyverkezik – több ezer kilométer lőtávolságú rakétákhoz juthat

Az ukrán hadsereg eddigi legmasszívabb csapásait a krími célpontok és az orosz Fekete-tengeri flotta ellen mérte. A sugár...

Győr Rally Metabond szemmel

Élménybeszámoló az Országos Rally Bajnokság helyszínéről Szerző: Metabond 2023. szeptember 8-10. között a HUMDA Országos Rally Bajnokság keretén belül került...

Kate Hudson, Matthew McConaughey – Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt – videó

How to Lose a Guy in 10 Days - amerikai-német romantikus vígjáték Andie Anderson a Nőmérő Magazin újdonsült rovatvezetője,...

„Hajrá, Gelencsér Ferenc!” – Orbán Viktor a TikTokon is bíztatta a Momentum elnökét (VIDEÓ)

Mint ismert, a Momentum-elnök mikrofonja bekapcsolva maradt a legutóbbi parlamenti felszólalása után. Ahogy korábbi cikkünkben mi is beszámoltunk róla,...